Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Evang. egyházpolitika alapvonalai (Gaál Mihály) I.

51 idő és körülmény szerinti megvalósítása vagy legalább megközelítése. Ezen analógia szerint tehát az egyházpolitika sem lesz egyéb, mint egyházi kormányzattan, vagyis az egyház eszméjében levő czéloknak idő és körülmény szerint, megvalósítása, vagy legalább megközelítése. Mik azok az egyház eszméjében rejlő ílok, melyek elérésére kell törekedcz e mink? Hát erre így hamarjában felelni nagvon nehéz dolog, mert itt mi emberek nagyon eltérünk egymástól a szerint, a mint magáról az „egyházról" különböző fogalmat alkottunk magunknak. Mert az egyházfogalom maga is élő organizmus, melynek fejlődése s ígv története is van, s mely az egyénnek többi képzete vagyis világnézlete szerint módosulást szenved. Lássuk főbb vonásaiban az egyházfogalom fejlődését ! Az egyház, görögül Ix/.lr^ía — a Krisztushivők szervezett gyülekezetét jelenti, s Pál apóst, tanrendszerének főfogalmát képezi. Pál apóst, tanítása szerint azonban ezen szervezet, bár nem nélkülözi a „külső rendet és ékességet," mégis inkább a lelki erőknek eszményi szervezete, mely a test képében tétetik szemlélhetővé, melynek feje a Krisztus, tagjai a hivők. A Krisztus, mint központ körül sorakoznak a charizmák, a különleges tehetségek és ügyességek, mint ugyanazon szellem különböző nyilvánulásai, (/; (paveycoöig TOL Tivevuazog), hogy itt egymást kiegészítve — felsőbb egvséggé egvbeillesztessenek (I. Kor. XII.). Ezen szervezet azonban csak az egyes helybeli gyülekezetekről értendő, mert Pál apóst, idejében az egyházegyetem fogalma még nem létezett. Az e g y h á z e g y e t e m fogalmát Cyprian állapította meg „De unitate ecclesiae" cz. művében, a kitől ama nevezetes mondás is ered : „extra ecclesiam nulla salus", mely az eretnekek üldözését volt igazolandó. A történelem logikája az egyház egységét és hatalmát a római püspökben személyesíté, s a pseudoizidori decretum-gyüjtemény a pápista-rendszert végleg kifejtette. E szerint — a mi az egyházra tartozik, tartozik a pápára is, ki a világ legfőbb ura és birája s ígv a világi kormányzatnak is egyedüli forrása. A püspökök hatalma is benne mint központban egyesül, s a zsinatok csak általa nyerik tekintélyűket. Ezen fogalommal természetes ellentétben fejlődött ki a re forrná tori egy há zfogal o m. A reformacziót megelőző időkben támadt egyházjavító mozgalom mind a pápista egyházfogalom ellen irányult, mint a melyben Isten országa és a pápista hierarchia azonosnak állíttatott, s a hierarchikus intézményliöz való tartozás az üdvösség feltételének tekintetett. — A reformátorok elutasították maguktól az újrakeresztelők azon kísérletét, hogy mint hajdan a montanisták, novatiánusok és donatisták az eszményi egyházat megvalósítsák; de ép azért ezen eszményi és a való egyház közötti viszonyt tisztázniok kellett. — Ezen ^ viszony ügy határoztatott meg, hogy az eszményi (invisibilis) egyház amaz egységes, egyetemes, apostoli szentegyház, melylyel a való (visibilis) egyház ^ nem azonos ugyan, de vele összefügg; mert a hol az ige tisztán hirdettetik, s a szentségek igazán kiszolgáltatnak, ott az ujjászülöttek igaz közössége valóban létezik. Ujabb időben az egyház felőli nézetek két irányban tértek el. Egy felől ugyanis a H e g e 1-féle bölcselet a vallás és erkölcs egységéből következtetve az egyház és állam (mint vallási és erkölcsi egyesületek) egybeolvadását helyezi kilátásba; másfelől a confessionalis lutheranizmus nem helyez súlyt annyira az egyháztagok közösségére, mint inkább a külső objectiv intézményekre, milyenek : az ige, a hitvallás, a szentségek, a papi hivatal stb. A modern protestáns felfogás szerint az egyház a keresztyén valláserkölcsi élet ápolására és fejlesztésére létesült egyesület, melynél az eszmény és valóság közti viszony figyelemben tartandó, és a folytonos fejlődés úgy a tanban, mint az alkotmányban és szertartásokban biztosítandó. Ezek után alig szorúl bővebb bizonyításra azon igazság, hogy a milyen lesz az egyházról való fogalmunk, olyan lesz egyházpolitikánk is. Az egyházpolitika, mint egyházi kormányzástan (épúgy mint az állami politika) belügyekre és külügyekre vonatkozó irányelveket és eszméket fog fejtegetui. A belügynél az egyházi alkotmányt vagy egyházrendezetet állapítja meg, a külügynél a más felekezetű egyházi testületek, de kivált az állam iránti viszonyait igyekezend tisztázni. Lássuk most, hogy az egyház fogalmának fejlődésével mikép alakult az egyháznak az államhoz való viszonya a múltban. Ha az egyház és állam közti viszonynak apostoli felfogását vizsgáljuk, akkor meggyőződünk, hogy a „szentek egyesülete" semmit sem tart kívánatosabbnak, mint békét és háborítatlanságot „a Krisztus testének építéséhez"; minek viszonzása fejében kész híven teljesíteni állami kötelezettségeit, s megadni mindeneknek a mivel tartozik vala — „a kinek adóval adót, a kinek vámmal vámot, a kinek félelemmel félelmet, a kinek tisztességgel tisztességet." (Róm. XIII.) És ez óhajtás, s ahhoz alkalmazott viselkedés természetes is vala ügy az első alakulás nehézségeivel, mint a hirtelen, elnyomó, sőt véres üldözésre vetemedő államhatalommal szemben. Nagy Konstantin által a keresztyén vallás állami intézménynyé s a császár az egyetemes egyház fejévé lett, mely állapot az orosz egyházban máig is fennáll. Az ily helyzet természetessé teszi az egyháznak kényszereszközök által való kiterjesztését, de egyszersmind annak elvilágiasodását is. Nvugaton a frank királyok állami politikájának szüksége volt a római püspökök szövetségére, mi által ezek függetlenségre sőt hatalomra tettek szert,