Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Még egy viszonzás (Zsilinszky Mihály)

2 De itt is éreztem, még pedig igen gyakran s mélyen s most mért ne vallanom be gyarlóságomat. — A viszonyok hatalmasabbak az embernél, s egy mikép tehetne eleget százaknak? — Tudom, mert hallottam s olvastam : egynek a lap drága, másnak kicsinyek betűi; egynek nem tetszik, mert sok benne a nyilvánosság, másnak nem eléggé nyilt; egy munkatárs azt irja : a veres plajbászt ne használja, másik jobban használja; egyiknek sok a polémiából, másiknak ép ekkor nagyon érdekes a lap; egyik sokalja a ,,külföld et"-et s azt elhagyhatónak tartja, másik keveseli s rendes külföldi irodalmi rovatot kiván ; s vannak, kik azt kivánják, hogy ministeri rendeleteket, püspöki körözvényeket stb. is közöljön, hogy a lelkészi kar megmenekedjék a másolástól, — más meg óva int, hogy függetlenségemet fel ne áldozzam. — Jó, hogy nem vágják szemem közé Aranynyal : Mikép fog számot adni ön, Ha majd felelni kell amott: „Miért nem szokta küldeni, Szerkesztő, ingyen a lapot . . .?" Hát én ad vires ezt is megteszem s megtenném, de kéz kezet mos : adok lapot, kérek kéziratot. Kinek kicsiny volt a betű, kap nagyobbat. — A nyilvánosság önmagának biztosítéka, legjobb gyógyszere; nincs mit rejtegetnünk; a jó növekedjék, a rosz pusztuljon. — A tisztesség lehet a nyilvánosság egyedüli szabályozója. — A veres plajbászt majd ezentúl is saját belátásom szerint használom. — A polémia eltérő vagy épen ellentétes vélemények esetén ki nem kerülhető, de ujolag kérem a testvéreket, tartsák figyelembe, hogy egyházunk evangelikus egyház s ennek szolgálatában áll e lap ; igazmondás nem emberszólás. — Ha a hivatalos körök igénybe veszik szerény lapunkat akkor, a mikor csak szükséges s lehet, szivesen adok „Egyházi és iskolai hivatalos értesítő" czimen s külön beköttethető félívnyi mellékletet a főlaphoz, melyért külön díjat nem veszek s kárpótlást nem kérek. Testvéri bizalom megnyerése fő törekvésem; testvéri, anyagi és szellemi közreműködés âiZ^ 81 mit kérek. — Nem állok s nem akarok állani senkinek másnak, hanem csak az Úrnak és egyházának szolgálatában, de ebben liiven, legjobb tudomásom szerint, tiszta öntudattal. — Tudom ki által Ítéltem meg! A mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek amaz Atyja adja nekünk a bölcseségnek és jelentésnek Lelkét, az ő esmeretében (Efez. I, 17.). Legyen egység, türelem Hit a jövendőben. — Adjon Isten, a mi nincs Ez uj esztendőben. (Arany.) Boldog uj évet egyházunknak, hazánknak, mindnyájunknak ! Szerkesztő. Még egy viszonzás, Tudom, hogy e becses lapok t. olvasói nem szivesen veszik, ha valaki egy és ugyanazon themáról gyakran beszél. Én azonban akaratom ellenére is kénytelen vagyok úgy a t. szerkesztő úrtól, mint a t. olvasó közönségtől még egy kis türelmet kérni. Meg kell jegyeznem, hogy nem mint esp. felügyelő, hanem mint oly egyszerű protestáns ember szólok, aki egyházam jó hírnevére tartok valamit; de aki egyúttal teljes tudatában vagyok annak, hogy szavaimat és tetteimet mindenki szabadon vizsgálhatja és bírálhatja. Hanc veniam damus petimusque vicissim. Ezt azért jegyzem meg, mert ifj. Jeszenszky Károly úr „Keverendában" czímű értekezésében felügyelői minőségemet is jónak látta a vitába bevonni, és pedig oly czélzással, mintha én rosz néven venném, ha valaki tót pap létére „a nemzetiségi kérdéstől elválhatatlan nyelvkérdés felől írni merészel!" Hát ez kérem, egyszerűen téves felfogás; mert én ugyan ilyen aprehensivus nem vagyok, sőt szeretem, ha valaki higgadtan és objective szól a kérdéshez; szeretem azt is, ha az én szavaimban ellenmondást keres, mert ez az eszmék tisztázására vezet. De azt sajnálom, hogy magát azon néhány „tót ajkú" lelkész közé sorozza, akik ellen én talán éles szavakkal — de biztosíthatom, nem alap nélkül szólottam. Én ugyan sehol nem neveztem meg; — pedig ha vele volna bajom, volna bátorságom azt világosan ki is mondani. Minthogy azonban a „Beverendában" „subalternusi" fájdalmait ismételve mutogatja; sőt e mellett már a „kancsuka" csattanós kifejezését is használja, hogy általam soha meg nem támadott hazafias magyar álláspontja melletti „buzgalom áldozata"-ként részvétet ébresszen képzelt martiromsága iránt : sietek kijelenteni, hogy az üldözés veszedelme egyátalán nem forog fen. És ez baj ő reá nézve, mert üldözés nélkül senki sem tehet szert a vértanúság koszorújára ! Én például, aki a nemzetiségi kérdésben a harminczas évek elejétől fogva a mai napig megjelent műveket és harezokat ismerem, vagy legalább ismerni vélem, egy régen elcsépelt tételt látok ifj. Jeszenszky K. úrnak következő szavaiban : „Egyesüljenek, olvadjanak össze mindnyájan a nemzet nyelvén való imádkozásban és istenszolgálatban..." szüntessék meg az antagonizmust a magyarosodás és vallásosság között." Helyes, tegyük meg. De hogyan? Egyházkerületi vagy esperességi határozatok által ? Ott vannak a múltnak tapasztalatai, melyek azt bizonyítják, hogy ily módon nem érünk czélt. A természet és a lélektan törvényeit ép oly kevéssé lehet figyelmen kivül hagyni, mint a helyenkinti gyakorlati akadályokat. A mult egyetemes gyűlésen például, mikor csak az anyakönyveknek magyar nyelven való vezetéséről volt a szó, és mikor büntetés követeltetett azon papra, aki e tekintetben az egyetem határozata ellen vét, tapasztalt és tiszteletre méltó férfiak vetették fel azt a kérdést : mit tegyen a lelkész, ha például egyháza eltiltja attól? Vagy mit tegyen a püspök, ha esetleg egy szolgabíró a nemzetiségi törvényre való hivatkozással pártfogásába veszi a renitens papot? Némelyek könnyedén azt válaszolták : el kell csapni a papot ! Hátha az egyház ragasz-