Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Dispensationalia (Veteranus)

42 és e törekvés mellett tanúskodik e népünk vallásos gondolkodása, s élete? A protestáns egyház eszmékért küzdött, világosság után törekedett, ez biztosította lételét mind e mai napig. Eszme, nagy és szent eszme lelkesítette Luthert, eszme adott neki bátorságot arra, hogy megrázza a pápai trónt, mely előtt koronás fők hajoltak meg. Hova tünt az a nemes idealismus, mely szembe szállt nyomorral, tudatlansággal, a kor előítéleteivel, hitetlenséggel, s e világ uraival ? Hova jutunk, ha valaki alig hogy ott hagyja az iskola padját, már is a fizetések javításáról elmélkedik?! Van nekünk elég bajunk, a mi nem kevésbbé fájhat, mint szegénységünk. Általánosan elismert baj, hogy nincs tudományos életünk. A theologiai tudomány mezeje parlagon hever, theologiai intézeteink falain kivül nincs tudományos foglalkozás, kivéve néhány buzgó lelkész szűk czelláját. E sajnos tény eléggé lett szellőztetve az akadémiai könyvvita alkalmával, s valahol esperesi gyűlésen is lett, ha jól emlékszem az elnöki megnyitó beszédben említve. Vegyük csak e lapokat, hány czikk jelenik meg bennük, mely tudományos tartalmánál fogva a napi értéken s jelentőségen túl emelkednék? még az olyan is ritka, mely népünk vallási s erkölcsi életét tárgyalná, s az e téren mutatkozó bajok okát s gyógyítási módját kutatná. Pedig itt is fáj ám. A jobb részről majd egészen elfelejtkeznek ép azok, kik hivatásuknak megfelelőleg a jobb rész után való vágyódást tartoznának híveikben éleszteni, hol e vágy hiányzik, s kielégíteni, a hol megvan. Az igehirdetés sokaknál vezérczikkszerű világi okoskodássá, egyeseknél kritikán alóli fecsegéssé fajult, s ugyancsak többeknél a bibliai helyeknek, nem eszméhez, hanem szóhoz fűződő idézése csak a bibliai szellem s gondolkodás hiányát árulja el, s a czifra sallangos stylus nem képes eltakarni az eszmékben való szegénységet. A nép hajdani evangeliomszerü gondolkodása is annyira tűnőben van sok helyen, hogy a valódi irásszerű beszédet, eleinte kivált, nem tudja méltányolni, s köznapi dolgok kipapolásában találja kedvét. És sajnos, akadnak olyanok, kik hatást vadászva, a romlott izlés szolgálatába állanak, és a helyett, hogy ők teremtenének uj szellemet, horrendum dictu ! — az iskolákat végzett tanult ember sokszor igazán a buták tanácsán halad. S ez a butaság (nem lehet gyengédebben nevezni ama, sokszor bizonyos konoksággal párosult szellemi fogyatkozást) megdöbbentő mérvben mutatkozik annyiszor magasztalt evangelikus népünknél. Az irást nem tudja, s a mit tud belőle sokszor, azt sem érti, a leggyakrabban előforduló bibliai fogalmak jelentéséről, melyek pedig minden egyházi beszédben szóba jutnak, minők : tökéletesség, istenországa, üdv, megváltás, erkölcsiség, s hit stb. — sejtelme sincs. Sajnosan tapasztaltam ezt egy két év alatt. Hogy még valamit említsek nagy megütközéssel értettem, hogy egyesek evangeliom alatt (mely szóval Jézus tanítását s az ő róla szóló örömhírt szokás megjelelni) az egyes vasárnapi evangeliomi leczkét értik. Hát a protestáns öntudat mily gyarló alakban van meg a nagy többségben! Hát még az erkölcsiség felől minő fogalmak vannak ! S hova tünt a bűntudat, mely nélkül újjászületés nincsen? A polgári törvény lett az erkölcsiség mértéke, hires műveltségűnk és fölvilágosultságunk, melyben a nép is részesnek gondolja magát, az evangeliom szigorú szellemét ignorálja. Az Istenházába való járás, a hol megvan is többnyire mint szokás áll fönn, s nagyon keveseknél mondható a lelki szegénység érzete, és az igazság után való szomjuhozás eredményének, következményének. Sértő sokszor, boszantó, és elszomorítólag jellemző már csak a szent hajlékba való belépés, hol a komoly szó hangzik : Old le a te saruidat lábaidról, mert a hely, melyen állsz, szent hely! Hát még az ottani magaviselet, az az arczokról olvasható valami, mi mindent árul el, csak buzgóságot nem. Az ember szinte kész volna ostort ragadni, mint egykor az Úr, hogy a latrokat kiűzze. Bizony bizony szomorú képet nyújt népünk vallás s erkölcsi élete. De azért a sok jubileum egymást éri, a midőn a parádé fölötti bámultában azt se tudja sokszor a jámbor atyafi, minek jubilál. Protestáns egyháza dicsőítésének hallatára csak úgy hízik, és elhiszi, hogy a dicsőségből jó rész őt illeti, ha kell ve s kelletlenül valahogy fönntartja, a mit elődei annyi áldozattal szereztek. A szép nap emléke pedig élni fog lelkében mind végig, hisz oly jól mulatott, szólt a zene virradtig. Mit mond erre az Űr oda fönt? Ki nem látja, hogy az egyházi élet egyre jobban világiasodik, hogy komoly vonásait egyre jobban elveszti? Mi ennek az oka? A korszellem, mely sebes árként magával ragadja az egyest és a testületet. Csakhogy az evangeliom szelleme függetlenné tesz, kell, hogy tegyen e nagy hatalomtól, mely ellen az Idvezitő már annyit küzdött, s melyet így nevezett : Világ. Maradjunk meg az ő beszédében, ő mondá, hogy akkor megismerjük az igazságot, s az igazság szabadokká tesz bennünket. Minthogy az ő beszédében nem maradtunk meg, térjünk ahhoz vissza. Igyekezzünk szabadulni ama gonosz szellem befolyásától, melynek érintése is már zsibbaszt. Igyekezzünk szabadulni mi lelkészek. Torcla Lajos. Doleschall S. E. testvérünk nyiltan be vallja, hogy e lapok f. é. 4. számában a fenti czim alatt közlött czikkének tartalmát nem tekinti valami égető kérdésnek, melynek tisztázására, eldöntésére valami sürgős szüksége volna az egyháznak; hanem leginkább csak azért vetette fel a kérdést, hogy e lapok olvasóit más irányban foglalkoztassa, s lehetőleg elterelje azon igazán odiosussá vált vitáktól, melyek az utóbbi időkben e lapok terén lábra kaptak. Bevallja ezen intentióját, midőn czikke végén ezeket mondja : „ Felvetettem a kérdést, s megleszek elégedve, ha sikerült az olvasó közönség figyelmét bár csak néhány pillanatra oly tárgyra fordítanom, mely legkisebb