Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Dispensationalia (Veteranus)

43 összeköttetésben sem áll azon kérdéssel, mely e becses lapban hónapok óta grasszál, s mely bizonyára nem csak engem a költő ama szavaira fakaszt : „Claudite iam rivos, pueri, sat prata bibere." Teljes igaza van, lelkemből csatlakozom hozzá, sőt köszönöm, hogy megelőzött, mert én magam is, a ki pedig már nehezen mozdulok, azon gondolaton voltam, akár nyilvánosan e lapokban, akár csak privatim is felkérni e lapok nt. szerkesztőjét : vessen végre véget azon, egy idő óta folyó üdv és áldás­talan vitáknak, melyek sem egyházunknak, sem ha­zánknak, sem nemzetiségünknek semmiféle tekintet­ben legparányibbat sem használnak, de minden tekin­tetben — nem mondom, árthatnak — hanem, hatá­rozottan állítom : ártanak. — S bizony, bizony, attól tartok, hogy ha e viták e hangon folytatódnának, e lapok existentiáját is, — mit pedig igen igen saj­nálnék — kérdésessé tennék. Ez nem csupán az én véleményem. Én sem tartom sürgősnek a felvetett kérdés meg­oldását, — de már csak azért is, hogy D. S. E. test­vérem és kartársam intentióját én is gyenge szavam­mal felkaroljam — s ezt igen is, sürgősnek tartom — kapok az alkalmon hozzá szólni az általa fel­vetett kérdéshez. D. S. E. testvérem a vérség és sógorságból eredő házassági akadályok alól való, s 0 Felsége a király nevében a cultus minister által kiállíttatni szokott felmentvényekre vonatkozólag azon óhaját fejezi ki : miután e felmentvények, mint tudjuk, az illető püs­pök bizonyítványának alapján, kivétel nélkül mindig kiállíttatnak, az egész mostani eljárás felesleges : a haszontalan költség és hosszadalmas fáradság mellő­zése végett tehát az egyházegyetem eszközölné ki a kormánynál, hogy ezen felmentvények engedélyezését utasítsa az egyház körében, az egyház pedig gyako­rolja a felmentvény jogát az illető esperes vagy épen lelkész által. Megvallom, hogy fiatal koromban én is kardos­kodtam ez eszme mellett, s allegáltam azt : hogy, ha a felmentvény minden esetben megadható, s tettleg meg is adatik, — mert nem tudok esetet, melyben az megtagadtatott volna — akkor az teljesen feles­leges, — szükségtelen kiadásokat okoz az illető jegye­seknek, s nem egyéb zaklatásnál : azért indítványoz­tam , hogy az egyház követelje ezen felmentvények teljes megszíintefését. Én tehát tovább mentem mint D, testvérem, — s most is azt hiszem, hogy ha az argumentatio helyes, a tiszta logikai conclusio nem lehet más, mint a mit én indítványoztam. — Termé­szetesen indítványommal mindjárt az első forumon, az esperességen, megbuktam; már csak azért is, mert az indítvány kissé élesen volt tartva, s abban az idő­ben az akkori kormánynyal nem lehetett .úgy ko­mázni, mint ma a mostanival tenni némelyek dicső­ségnek tartják. Most, midőn az indítványt legalább az egyházi forumokon tán könnyebben lehetne elfogadtatni, nem tenném újra, — s midőn más teszi, nemcsak nem pártolom, hanem egyenesen ellenzem. Ha a kérdést csak D. testvér szempontjából Ítél­nénk meg, kétségkívül igazat adnánk neki, s magam is kénytelen volnék csatlakozni hozzá, sőt — mint évek előtt — túl menni rajta : hisz ez volt az én álláspontom is. De biz én ez álláspontról leszálltam, miután meggyőződtem, hogy a kérdésnek van más oldala is, — s hogy az a felmentvény bizonyára nem valami felesleges, nem puszta zaklatás, s elengedhet­len követelésének van némi hatása, s ha nincs meg kellő hatása, annak nem az intézmény az oka, ha­nem annak kissé laza kezelése. Nem sokára az után, midőn évek előtt tett in­dítványommal megbuktam, alkalmam volt, egy tanul­mányt figyelemmel olvasni — most már nem tudnám a német könyv czimét megmondani, — mely éppen vérbeli rokonok gyakori összeházasodásainak szomorú következéseit tárgyalta. Ezen tanulmány engemet tel­jesen kiábrándított, s leszállított azon paripáról, — melyen a felmentvények eltörlése mellett kardoskod­tam. Nem is hallott azóta engem senki a felmentvé­nyek ellen pattogni. Az emiitettem tanulmány egyes adatokkal, példákkal, valamint az összeszedett adatok statisztikai összeállításával igen meggyőzőleg bebizo­nyította, hogy az oly vérségi összeházasodások gya­kori ismétlődéseinek mily gyászos következései szok­tak lenni physiologiai tekintetben, mennyire sülyesz­tik az emberiséget testi lelki tekintetben, mily gyak­ran, s számokban is kimutatható arányban okoznak testi lelki bénaságot, bárgyúságot, enyhébb esetekben egyes érzékek hiányos fejlődését sat. És azóta figye­lemmel kisértem az életet, s meggyőződtem, hogy az állítás nem alaptalan. Bizony azok a mózsesi törvé­nyek, melyek a legközelebbi vérrokonok egybekelé­sét határozottan betiltják, nincsenek a légből kapva, a természet törvényein alapulnak azok, életbölcsessé­get tartalmaznak, — ezekre nézve nincs és nem is lehet semmiféle dispensatio : de bizonyára ugyanazon forrásból származott, ha a III. Mózs. XVI-ban fel­hozott végképen tiltott fokokon túl is, egyház és állam közösen a következő fokot nem tiltja ugyan el végképen, hanem az abból származható bajokat meg­előzni, legalább enyhíteni igyekezvén, azokat korlá­tolni igyekszik. Ugyanazon rég olvasott, de élénken emlékemben maradt tanulmány más okokat is sorol fel, melyek­kel indokolja, hogy a közel vérrokonok közötti össze­házasodások gyakorisága legalább is nehezíttessék s az által mérsékeltessék; nevezetesen azon államgazdá­szati szempontból, mert kimutatható, hogy az ily vér­ségi összeházasodások tán csak kisebb részben szár­maznak igazi benső vonzalomból, olthatlan szerelem­ből, nagyobb- vagy mindenesetre nagyrészük ellen­ben pusztán, családi, vagyoni, melléktekintetek által idéztetnek elő. Már pedig állami és társadalmi érde­kek ellen van, hogy egyes családok a vérrokonok összeházasodása által mintegy kiváljanak a társada­lomból, — egyes cotteriákká alakuljanak, vagy a bir­tok s más anyagi érdekek összeházasodások által egyes családok körében cumulálódjanak. Ez okokat csak éppen érintettem. — Ki ezeket

Next

/
Thumbnails
Contents