Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Dispensationalia (Veteranus)

43 összeköttetésben sem áll azon kérdéssel, mely e becses lapban hónapok óta grasszál, s mely bizonyára nem csak engem a költő ama szavaira fakaszt : „Claudite iam rivos, pueri, sat prata bibere." Teljes igaza van, lelkemből csatlakozom hozzá, sőt köszönöm, hogy megelőzött, mert én magam is, a ki pedig már nehezen mozdulok, azon gondolaton voltam, akár nyilvánosan e lapokban, akár csak privatim is felkérni e lapok nt. szerkesztőjét : vessen végre véget azon, egy idő óta folyó üdv és áldástalan vitáknak, melyek sem egyházunknak, sem hazánknak, sem nemzetiségünknek semmiféle tekintetben legparányibbat sem használnak, de minden tekintetben — nem mondom, árthatnak — hanem, határozottan állítom : ártanak. — S bizony, bizony, attól tartok, hogy ha e viták e hangon folytatódnának, e lapok existentiáját is, — mit pedig igen igen sajnálnék — kérdésessé tennék. Ez nem csupán az én véleményem. Én sem tartom sürgősnek a felvetett kérdés megoldását, — de már csak azért is, hogy D. S. E. testvérem és kartársam intentióját én is gyenge szavammal felkaroljam — s ezt igen is, sürgősnek tartom — kapok az alkalmon hozzá szólni az általa felvetett kérdéshez. D. S. E. testvérem a vérség és sógorságból eredő házassági akadályok alól való, s 0 Felsége a király nevében a cultus minister által kiállíttatni szokott felmentvényekre vonatkozólag azon óhaját fejezi ki : miután e felmentvények, mint tudjuk, az illető püspök bizonyítványának alapján, kivétel nélkül mindig kiállíttatnak, az egész mostani eljárás felesleges : a haszontalan költség és hosszadalmas fáradság mellőzése végett tehát az egyházegyetem eszközölné ki a kormánynál, hogy ezen felmentvények engedélyezését utasítsa az egyház körében, az egyház pedig gyakorolja a felmentvény jogát az illető esperes vagy épen lelkész által. Megvallom, hogy fiatal koromban én is kardoskodtam ez eszme mellett, s allegáltam azt : hogy, ha a felmentvény minden esetben megadható, s tettleg meg is adatik, — mert nem tudok esetet, melyben az megtagadtatott volna — akkor az teljesen felesleges, — szükségtelen kiadásokat okoz az illető jegyeseknek, s nem egyéb zaklatásnál : azért indítványoztam , hogy az egyház követelje ezen felmentvények teljes megszíintefését. Én tehát tovább mentem mint D, testvérem, — s most is azt hiszem, hogy ha az argumentatio helyes, a tiszta logikai conclusio nem lehet más, mint a mit én indítványoztam. — Természetesen indítványommal mindjárt az első forumon, az esperességen, megbuktam; már csak azért is, mert az indítvány kissé élesen volt tartva, s abban az időben az akkori kormánynyal nem lehetett .úgy komázni, mint ma a mostanival tenni némelyek dicsőségnek tartják. Most, midőn az indítványt legalább az egyházi forumokon tán könnyebben lehetne elfogadtatni, nem tenném újra, — s midőn más teszi, nemcsak nem pártolom, hanem egyenesen ellenzem. Ha a kérdést csak D. testvér szempontjából Ítélnénk meg, kétségkívül igazat adnánk neki, s magam is kénytelen volnék csatlakozni hozzá, sőt — mint évek előtt — túl menni rajta : hisz ez volt az én álláspontom is. De biz én ez álláspontról leszálltam, miután meggyőződtem, hogy a kérdésnek van más oldala is, — s hogy az a felmentvény bizonyára nem valami felesleges, nem puszta zaklatás, s elengedhetlen követelésének van némi hatása, s ha nincs meg kellő hatása, annak nem az intézmény az oka, hanem annak kissé laza kezelése. Nem sokára az után, midőn évek előtt tett indítványommal megbuktam, alkalmam volt, egy tanulmányt figyelemmel olvasni — most már nem tudnám a német könyv czimét megmondani, — mely éppen vérbeli rokonok gyakori összeházasodásainak szomorú következéseit tárgyalta. Ezen tanulmány engemet teljesen kiábrándított, s leszállított azon paripáról, — melyen a felmentvények eltörlése mellett kardoskodtam. Nem is hallott azóta engem senki a felmentvények ellen pattogni. Az emiitettem tanulmány egyes adatokkal, példákkal, valamint az összeszedett adatok statisztikai összeállításával igen meggyőzőleg bebizonyította, hogy az oly vérségi összeházasodások gyakori ismétlődéseinek mily gyászos következései szoktak lenni physiologiai tekintetben, mennyire sülyesztik az emberiséget testi lelki tekintetben, mily gyakran, s számokban is kimutatható arányban okoznak testi lelki bénaságot, bárgyúságot, enyhébb esetekben egyes érzékek hiányos fejlődését sat. És azóta figyelemmel kisértem az életet, s meggyőződtem, hogy az állítás nem alaptalan. Bizony azok a mózsesi törvények, melyek a legközelebbi vérrokonok egybekelését határozottan betiltják, nincsenek a légből kapva, a természet törvényein alapulnak azok, életbölcsességet tartalmaznak, — ezekre nézve nincs és nem is lehet semmiféle dispensatio : de bizonyára ugyanazon forrásból származott, ha a III. Mózs. XVI-ban felhozott végképen tiltott fokokon túl is, egyház és állam közösen a következő fokot nem tiltja ugyan el végképen, hanem az abból származható bajokat megelőzni, legalább enyhíteni igyekezvén, azokat korlátolni igyekszik. Ugyanazon rég olvasott, de élénken emlékemben maradt tanulmány más okokat is sorol fel, melyekkel indokolja, hogy a közel vérrokonok közötti összeházasodások gyakorisága legalább is nehezíttessék s az által mérsékeltessék; nevezetesen azon államgazdászati szempontból, mert kimutatható, hogy az ily vérségi összeházasodások tán csak kisebb részben származnak igazi benső vonzalomból, olthatlan szerelemből, nagyobb- vagy mindenesetre nagyrészük ellenben pusztán, családi, vagyoni, melléktekintetek által idéztetnek elő. Már pedig állami és társadalmi érdekek ellen van, hogy egyes családok a vérrokonok összeházasodása által mintegy kiváljanak a társadalomból, — egyes cotteriákká alakuljanak, vagy a birtok s más anyagi érdekek összeházasodások által egyes családok körében cumulálódjanak. Ez okokat csak éppen érintettem. — Ki ezeket