Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Karácsoni vallomásunk (Bierbrunner Gusztáv)

•422 földön békesség, és az embereknek jóakarat!" Igen, dicsőség legyen a magasság Istenének, hogy megmutatta ama fényes csillagot, — mely az üdv után szomjúhozó vándorokat, amaz isteni jászolhoz vezette, hol az örök élet reménysége a megváltás örökké viruló fájává sarjadzott ki. Az a jászol lett a kereszténység symboluma,. — mely az élet zajgó hullámzásai közepette, megmutatja nekünk az örök jóságot, az örök igazságot. Az a jászol lett a béke jászola, melynél a megpróbáltatások és lelki fájdalmak kínjai eloszlanak, ha a lélek a föld porából kiemelkedve amaz Istenemberhez közeledik, s látja őt a Getsemáné-kertben földre borúivá megnyugodni Isten akaratán ; s látja őt mindenütt, hol az irgalom és könyörület nagy művei hirdetik Istennek örök templomát. A béke szent érzelmei nem hatják-e át erre szivünket s az a szellemi kincs, mely apáinknak reánk hagyott műveit oly tündöklővé teszi előttünk ; nem adja-e ajkainkra ama hálafohászt: „Hála neked Uram! hogy idáig segítettél bennünket ? ! " Hálaünnep, örömünnep, az isteni szeretetnek fényes ünnepe! Az Istenben vetett hit ringassa ma nekünk is azt a bölcsőt, melynek mennyei gyermeke az örök élet beszédének hirdetése által lett a mi megtartónk; csak így remélhetjük, hogy a kereszténység alapja, kútfeje által vezéreltetve, hitünk hajója a biztos révpartra vezérel. Mi lehetne más a mi reményünk? A társadalom hü kinyomata annak a kornak, melyben él, s melynek eszméiből táplálkozik ; korunknak pedig számtalan kinövései vannak, melyek magukkal sodorják az embert, s ha az úgynevezett modern erkölcsösség mindinkább tért hóditó zsámolya előtt tömjéneznek : akkor ama szent örökség is, a mi szellemi kincsünk, melyet hitünk fejedelme hagyott reánk, s melyet az elődök oly szeplőtelenül tudtak megőrizni, a lopók és tolvajok hatalmába kerülend. „Segíts magadon, az Isten is megsegít!" A hálás örökös nemcsak azt akarja és tudja épségben megőrizni, a mit örökségül kapott, de ama javakat a tőle kitelhető módon s a legnemesebb eszközökkel gyarapítani is törekszik. — Tekintsünk csak a múltra s szemléljük a jelent : mit kell megőriznünk, mit kell munkálnunk? Nem mondhatjuk, hogy nincs munkatér számunkra, sőt épen a csend és béke ideje fokozhatja csak a zavartalan munka éltető szellemét közöttünk ; ez emelheti csak nagyra ama nagy családnak boldogságát és biztos jövőjét, melynek feje : a Jézus Krisztus. A Krisztus beszéde, a béke fegyvere az, melylyel s csak egyedül ezzel hódíthatja meg magának egyházunk azt a tért, melyre Isten országának megalkotásához igényt tarthat, s mely őt méltán mégis illeti. Legyen hát erős hitünk, erős meggyőződésünk, hogy csak az a szikla, mely a kísértőnek ellenséges támadásait oly isteni erővel veri vissza, s nem engedi a lélek zománczát a bűn fertőjében beszenynyezni, csak az a szikla lehet a mi erős várunk, honnan az élet tisztább szinben tűnik fel előttünk s honnan nyugalommal és teljes lelki megelégedéssel szemlélhetjük ama szövetségnek biztos jövőjét, melvet Krisztussal kötöttünk. Egyházunk nemcsak a jelennek, hanem a jövőnek is egyháza, nemcsak a jelennek, hanem a jövőnek is épít, munkálkodik. Hordozzuk hát mi is Krisztus lábaihoz azokat az ajándékokat, melyek ezüst- és aranynál becsesebbnek : úgy leszünk csak méltók a napkeleti bölcsekhez, így lesz ünnepünk igazi örömünnep, s méltó hitünk fejedelméhez a Jézus Krisztushoz. Bohus Pál. Karácsom vallomásunk, Bár mily kedvezőtleneknek is tartassanak napjaink a vallásosságra nézve, azt lehetetlen tagadni, hogy a karácsoni szent napok megünneplése mindinkább terjed és mindinkább fényesebb alakot ölt. A keresztyénség nem csak általában véve áhítattal leborul annak bölcsője előtt, ki nékünk Istennek kegyelme által adatott, hogy általa üdvözüljünk, a bölcső előtt lerakják kincseiket a gazdagok, hogy övéiknek és idegen árváknak tanúbizonyságot tegyenek ama szeretetről, melyre az Idvözitő őket megtanítá. E bölcső előtt teszik le erejöket a hatalmasok, tudományukat a bölcsek, koronájukat a fejedelmek jeléül annak, hogy Jézus az, kinek eljövetelét a látnokok megjövendölték, és ki mint mennyei világosság eloszlatta minden földi sanyaruságnak sötétségét; ki uj földet és uj emberi világot teremtett. Igaz, ama napok elmultak, a midőn a keresztyén templomokban a karácsoni dicsének kivétel nélkül emígy emelkedett égfelé az áliitatoskodók ajkairól : „Gloria in altissimis Deo, et in terra pax hominibus bonae voluntatis!" A reformatió a közvetlen Istenimadást tette lehetővé az által, hogy az anyanyelveket a középkor által reájuk vert bilincsekből kiszabadítá. És mi protestánsok ma is örülünk ezen vívmánynak s szívünk elárasztva Isten iránti hálából zengi el : „ Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek ! és a földön békesség és az emberekhez jóakarat." Igen, de lehetséges-e a békesség a földön, a midőn a hatalmas római egyház ma sem szűnik meg minden alkalommal hangoztatni, hogy csak akkor volt boldog az emberiség, csak akkor létezett szeplőtlen vallásosság és erkölcsösség, a midőn az Istentisztelet minden keresztyén templomban latin nyelven tartatott. Hiszen ez értelemben nyilatkozott a szellemdús szatmári püspök is, a midőn e hó 7-én a szent Lászlótársulat ünnepélyes közgyűlésen fényes elnöki beszédét mondotta. Lehet, hogy nem egészen illő, az áhitatnak és lelkibékességnek és örömnek szentelt napokon a más nézetüek ellenében állást foglalni. Azonban tény, hogy a tudományos püspök, a midőn a középkort magasztalja és annak intézményeit vissza-