Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Felelet tiszt. Koren Pál úrnak (ifj. Jeszenszky Károly)

16 én szavaimnak : Hanem azt állítottam, hogy a magyar nyelvnek, mint nemzetünk nyelvének megkedveltetése a következő nemzedéknél nem eszközölhető biztosabb módon, mint úgy, ha a népiskolában a Jézus Krisztus kicsiny seregével az ő nemzeti nyelvükön énekeltetünk szent énekeket és azon imádkozunk velük. Ha On tud biztosabb módot ezen czél elérésére, álljon elő vele. Másik tévedés az, hogy a fentebb említett módot soha meg nem kísérlettem volna. Több mint három év óta a mi gyermekeink népiskoláinkban a cseh nyelvűek mellett magyar szent énekeket is énekelnek és Árpád nyelvén is imádkoznak. S azon reményben élek, hogy ha ez a nemzedék felnő, azok követelni fogják a magyar istenitiszteletek tartását, és nem fogják a magyarokat kiszorítani akarni a saját házukból, — à la Csorvás. Ezeknek utána kérdéseire ezeket felelem : Nr. 1. É n magyarosítani nem akarok. Sem erőm, sem hivatásom nincs hozzá. Még egy gyenge fűszálat sem tudok növeszteni, nem hogy magyar szíveket tudnék teremteni. Hanem meg fogja azt cselekedni az a Változhatatlan örök irgalmasságú szent Úristen, a ki az ő szegény, árva, nyomorált Anyaszentegyházának panaszára megfelelt a szent Ézsaiás prófétánál eképen : „Mert én viseltelek te gyenge korodban, méhemben éltettelek, Te születésedben, semmi rútságodban téged el nem vetélek. Az én szent Fijamnak vére hullásával téged megszentelélek : Azért nem vetlek el immár én előlem, ha elébb hozzám vőlek." Együgyü és ostoba beszéd ez azoknak, a kik az ő bölcsességük és tapintatosságuk mellett megszokták az efféle kevély beszédeket : „te tót vagy, — maradj hát annak; neked meg német volt az apád, — te se akarj más lenni ; a magyar anyaszentegyház papja én vagyok." így választják szét az emberek azt, a mit Isten egybeszerkesztett. Magyarosításról beszélnek ott, a hol Isten csak magyarokat teremtett. Ezelőtt így beszéltek : úr és paraszt. Most meg így : magyar és nem-magyar ! De az a Felséges szent Úristen, a ki minket egységes magyar anyaszentegyházzá szerkesztett egybe, eme a „békesség" jelszavát szájukban hordozó bölcs és tapintatos embereknek kevély beszédjére emigyen felel : „És gyógyítják vala az én népem leányának romlását hazugsággal mondván : békesség, békesség ! de ugyan nem lőn békesség. Annak okáért elhullnak a megölettettek között, az ő meglátogatásoknak idején elesnek, azt mondja az Ur." Hát ne akarjunk mi ennek a felséges, haragjában és búsulásában is irgalmas szent Atyának dolgába avatkozni. Ha ő meg nem útálta az ő magyar anyaszentegyházát születésében és semmi ő rútságában el nem veté azt : majd teremt ő azután is a magyar nemzeti lét gondolatától áthatott, magyarúl érező szíveket, a kiknek nem lesz szükségük arra, hogy őket a „magyarosodás ügyének megnyerjük" születni kell arra nem test szerint, hanem lélekben és szívben. S az isteni teremtő erő ezen működésével szemben az én czikkeim annyit sem számítanak, mint egy csép a tenger vízében. Ne izgattassa tehát magát On azok által. A mi dolgunk a munka, fáradság, Istené az „előmenetel." Ha On jól elkészül a prédikácziójára és szíve szerint elmondja azt, megtette kötelességét. A hatás, a siker a Szentlélek munkája. Nr. 2. Lelkiismeretemmel csak Istennek tartozom felelősséggel ; de az Ön megnyugtatása végett kijelentem, hogy halálom óráján sem kívánok magamnak több nyugodtságot és boldogítóbb öntudatot, mint a minőnek birtokában vagyok most, midőn a reám bízott lelkeknek ideig és örökké tartó boldogsága érdekében eddig tett összes nyilatkozataimra és cselekedeteimre visszaemlékezem különben az emberek által az „Isten országának java" felől alkotott Ítéletek nagyon relatív értékűek. Vannak, a kik az Isten országának java érdekében a szenvedélyt a saját maguk és híveik szivében egész odáig fokozták, hogy fegyvert ragadtak saját nemzetük ellen. Mások ezt az apa- és testvérgyilkossággal egy értékű bűnös cselekménynek tekintik, s azért annak megelőzését s a nemzetiségi partikularismus helyett a nemzeti érzésnek, mint a megnemesült emberi természet életfeltételének ápolását és fejlesztését, az Isten országának javára irányuló feladatnak tekintik. Nr. 3. Ezen kérdés az „Evang. Egyház és Iskola" nt. szerkesztőségét illeti. A mi hasznára van a lapnak, azt közli; a mi ártana neki, — azt a papírkosárba löki. De ha On kérdésével azt akarja tudtára adni, hogy ha még ezentúl is közölni fog a „ m agyaiálláspont" értelmében szerkesztett czikket, — akkor egygyel kevesebb előfizetője lesz : úgy On méltánytalanúl cselekszik, és magát károsítja meg. — Nincs oly szerkesztő, a ki mindenkinek gusztusát eltalálhatná. S habár az én czikkeim nem is tartanak igényt arra, hogy „maradandó értéket" képviseljenek, — de közvetve mégis igen alapos, és örök értékű czikkek születésére szolgáltattak alkalmat. Példa rá az Ön „nyilt levele". Nr. 4. Eszem ágában sincs az én „indítványaimnak leendő diadalát Krisztus feltániadásával hozni párhuzamba." Arról majd tesznek Önök, hogy a mi az én nevemmel kapcsolatban merül fel, azt megbuktassák. — Hát lesz gondom rá, hogy velem ne legyen több bajuk Önöknek. Eddig is az volt a baj, hogy mindig csak az én személyemmel foglalkoztak, és azzal az eszmével, mely csak esetlegesen jött összeköttetésbe az én nevemmel, — nem törődtek. Az emberrel azt is elhallgattatni remélték. — Pedig egy igaz eszme, — s olyannak tekintem „a magyar álláspontnak megfelelő keresztyén miveltség" eszméjét —, olyan, mint a forrás vize. Ha betömik egy helyt, — utat tör magának másutt. És mégis betölti azon hivatását, hogy gyógyítson, üdítsen. Erről mondtam én — gondolom a Pesti Hirlapban, — hogy a mit egy, igen szép czímekkel ellátott individuumnak keresztül vinnie nem sikertilt, — azt keresztül fogja vinni Az, a ki minekutánna megcsúfoltatván, megfeszítteték, meghala, harmad napon halottaiból feltámada a Jézus Krisztus.