Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Felelet tiszt. Koren Pál úrnak (ifj. Jeszenszky Károly)

35 Én mint lelkész magamra vállaltam a népiskola felsőbb osztályaiban a vallásoktatást. Czélom evangélikus a szó legnemesebb értelmében, tudni illik az evangéliumokban levő Krisztusi tant és életet gyermekeim lelkébe átplántálni s őszintén megvallom e hatalmas tan és élet anyaggal kezemben rá se érnék a czikkíró fentnevezett kívánságának teljesitésére. — Mégis nyugodt lelkiismerettel hiszem, hogy én is jó szolgálatot teszek Istenemnek, embertársaimnak, növendékeimnek s hazámnak. A gyermeknek nem theologiát, hanem vallást kell adnunk. A dogma pedig inkább a tlieologia mint a vallás körébe vág. Jól mondja Lang :

„Theologie ist nicht Religion, sondern nur Reflexion liber das religiöse Gefühl, die Beleuchtung der religiösen Gesinnung mit dem Verstände, die Aufsuchung der Quelle religiöser Begeisterung durch das Denken." — A gyermeknek pedig mindenekelőtt vallásra van szüksége s nem theologiára. Azért nem mondom, hogy a dogmákban nem rejlik isteni erő és szépség, azt se hogy felnőtt ember, kinél a szükséges vallásos alap meg van, nem használhatja üdvösen s nem illesztheti bele gondolkozása s érzése vallásos tartalmát, de gyermek előtt, ki se gondolkozni, se reflectálni még nem tud, az mindig emészthetetlen táplálék marad. Népiskoláinkban a vallást nem mint tudományt, hanem mint életet kell tehát tanítanunk; csak így lehet reményünk, hogy növendékeinkből hű család-, egyház-, községtagot, buzgó, evangeliumi keresztényt s jó hazafiút nevelhetünk. — A vallás forrása nem a főben, hanem a szívben van. — Vezessük ki növendékeinket a természet pompás kertjébe, mutassunk rá a tavasz virágára, az ősz gyümölcsére, a tündöklő nap keltére és nyugtára, a csillagok ragyogására s mondjuk : íme, itt van az Isten szeretete ! Vezessük ki az élet színhelyére, hadd lássa, — müy mulandó, mily bizonytalan minden földi lét s dicsősség, hadd emelje fel függés érzetében bámuló tekintetét a mulandótól az Örökkévalóhoz, a végestől a végtelenhez. — Vezessük lelkének szemeit a világtörténet nagy mezejére, hadd bámulja az emberiség sorsában az örök bölcsesség s igazság utait. — Vezessük a bibliához, e hatalmas erkölcsi könyvhöz, — mely mindenkinek megmondja : mi vagy és mi kellene lenned, — honnan jöttél és hová fogsz menni, hogy a gyermek abban mindenekelőtt az emberi Jézust ismerje meg s épüljön buzgóságban, szeretetben s igazságban a szent történetek eme nagy hősén. — A gyermek ezt mint konkrét életet, közvetlen szemlélheti, azért jobb, így vallást tanítani, mint egyházi dogmák abstract fogalmaival, — mely oktatás mellett a növendék sem az Istentől való függésérzés drága kincsét sem pedig a bibliai szemléltetés tiszta aranyát nem nyeri el, hanem csak holt definitiók papírpénzével lesz kifizetve, s kap egy dogmatikai Krisztust, melyet az ember birhat a nélkül is, hogy a valódi Krisztust birná. , — Libertás. !) H. Lang. : „Versuch einer christlichen Dogmatik." I Berlin bei Georg Reimer 1868. Felelet*) Tisztelendő K o r e n Pál úrnak ! Tisztelendő úr ! Hogy egyházunk ügyeit egy ido óta nemcsak egyházi, hanem politikai lapokban is tárgyalom, felsőbb meghagyás folytán teszem. Ön emlékezni fog, miszerint a hazaárulás vádjának egyházunkról való elhárítása czéljából, oly irányban való közreműködésre lettünk felhíva, hogy a „magyaiálláspontnak megfelelő keresztyén miveltség" terjedjen. A keresztyén miveltség terjesztése az egyházi lapok feladata. De a magyar álláspont érvényesítése, a magyar nemzet közszeílemének orgánumai, a magyar politikai lapok programmjába vág. Ezért mind a két téren kell működnünk, hogy a magyar álláspontot a keresztyén miveltséggel egyesítsük. —„Basiliskusok" alatt oly lényeket értek, melyekhez nem lehet hozzáférni, mert szikla alatt tanyáznak ; de melyek rögtön kibújnak lyukaikból, mihelyest az őket védő sziklát ütögetni kezdik és mérges csípéseikkel elriasztani akarják azokat, a kik az ő fészkeiket elpusztítással fenyegetik. Igaza van, hogy ezen lényekhez nem számítom magamat, de hozzá teszem, hogy Ont sem számítom azok közé. „Az evangeliomtól elidegenedett lelkek" alatt értem azon sok százra menő intelligens osztályt, mely egyházi ügyeink iránt nem érdeklődik, esperességi gyűléseinken részt nem veszt azért, mert azon hitben él, hogy a mi esperességünkben a magyarság és vallásosság érdekei egymást paralyzálják. Ha nem is „apostolinak a szó hierarchikus értelmében, de igenis „Isten klildöttjé"nek tartom magam. On talán nem Istentől vette küldetését? Vajda és Bocko nem rám meresztették szemeiket, a kin nem volt semmi látni való, hanem azokra a jelenetekre, melyek a szarvasi főiskola dísztermében a csorvási nyelvkérdés tárgyalása alkalmával előfordúltak. Czikkeimben nem azt hangsúlyoztam, hogy „hazánk és egyházunk felvirágozását" előmozdítani akarom. A természetem sem türi az általánosságokat és virágos beszédet. Hanem nagyon specziális, konkrét kérdésről írtam, mely által senki más, csak a békési evang. esperesség van érdekelve; s a mennyiben ennek egy parányi részben és is tagja vagyok, a nihil de nobis sine nobis elvénél fogva feljogosítottnak érezem magam az esperesség ügyeit szellőztetni. Hogy én „egyházunk stb. felvirágzását csak is az általam indítványozott, de soha meg nem kísérlett gyermekistenitisztelet által vélném foganatosíthatónak", ebben két tévedés van. Soha sem állítottam, hogy egyházunk felvirágzására indítványom befolyással lehetne. Az egyház nem Áron botja, hogy virágba mehetne, hanem erős vár, melyen a pokol kapui sem diadalmaskodhatnak. Készséggel elismerem, hogy akár egy szép virágos kertnek is valamely egyházi funduson, több befolyása van a fentebbi metaphorai beszéd érvényesítésére, mint az *) E „felelet" közlésével tartoztam; de minthogy a vita már nem épit, befejezettnek jelentem ki. Szerk.