Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - A népiskolai vallásoktatás (Libertas)

34 élet viharai, a test és vér fékezetlen szenvedélyei, — ha i a vallás nem kiséri gondos figyelemmel a nép életét; de „az Isten beszéde kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak." (Máté III. 9.) Tartsátok tiszteletben a templomi szószékeket, ne kisebbítsétek azokat még az iskola előnyére sem; neveljetek a szószékeknek jeles és buzgó embereket, mert az azon hely, honnan szólni lehet „más nyelveken a mint a Szent Lélek szólni ad." Szólni lehet oly nyelveken, hogy megértsék a gazdagok és szegények, tudósok és tudatlanok, nők és férfiak, öregek és itjak, szerencsések és szerencsétlenek, — s képeztessenek önmagukban megelégedetekké, a hazának hű polgáraivá. De, fájdalom, evangelikus egyházunknak hatását is komoly veszély fenyegeti nem csak a kor materiális irányában, hanem még inkább azon sajnos körülményben, hogy közigazgatásunk a fegyelem gyakorlását magához vévén, azt vagy épen sehogy, vagy oly lanyhán gyakorolja, hogy mellette az egyház tekintélye végkép aláhanyatlott s szolgálata a haza polgárainak nevelésében megzsibbadott. Számoljunk csak mi le t. lelkésztársaimmal a gyakorlati élet tapasztalatai nyomán a kétségbeesések, öngyilkosságok, — szülői és gyermeki rosz viszonyok, — házassági viszályok és válópörök, — a csalás, megbizhatlanság, liitszegés, — az okirat és váltóhamisítások, — az örökösödési perek és annyi sok más társadalmi sebek valódi indítóokairól s mindjárt látható lesz egyházunk szolgálata, melyet a haza polgárai nevelésének hozhatna, — most azonban hoznia alig lehet. Alkalmilag bátor leszek én is egy-más e tárgyú tapasztalatomat előadni. Holles Danó Varga Pál tiszt, úr egy újabb bajt vélt azon körülményben felfedezni, hogy a vallásoktatás népiskoláinkban nem eléggé felekezeties. — Én ez állapotot, ha valóban így volna, nem bajnak, hanem szerencsének tartanára. — A népiskola legfőbb kötelessége, már Schleiermacher szerint is, a gyermeket életközösségre nevelni, minélfogva minden kerülendő, mi az embert felebarátjától elválasztja a helyett, hogy vele egyesítené. A népiskola, a békesség eme magasztos asyluma, miként politikai s nemzetiségi párt szenvedélyek úgy az egyes keresztény felekezetek közt levő villongás színhelye se lehet. Szükségképpen erre vezet pedig a vallástanítás azon módszere, mely különös előszeretettel foglalkozik ép egyházunk kényesebb dogmáival s váltanaival. Nem az a fő a vallásban, a mi felett a theologusok legtöbbet vitatkoztak, hanem a mely dolgokban általános egyetértés uralkodik. — A czikkíró ezekre nem gondolt, midőn a néptanítóknak ilyenforma kétes értékű tanácsot ád : „azt kívánom, hogy a felekezeti néptanító minden alkalommal, még a legkisebb növendéknél is ! tüntesse fel a különbséget köztünk és a katholikusok között." No szegény tanító, tedd félre azt a bibliát, s vedd elő az augustana confessiót; — s ha már elbeszélted növendékeidnek Jézus és a szamariabeli nő közt lefolyt párbeszédet, vondd vissza szavad, mondd, hogy nem igaz Jézusnak barátságos beszélgetése az idegen, megvetett felekezetű nővel, sem pedig a hatalmas intés : „Istent lélekben és igazságban kell imádnunk." — Hát az a szegény gyermek, váljon mily gyümölcsöt fog később a keresztény életben teremni, kinek fogékony lelkébe, a váltanok gyakori említése által, már eleve a szeparatizmus magvát vetjük el? Szabad-e akkor csodálkoznunk, ha kath. fiú evang. szomszédjait örökre elkárhozottnak hiszi, vagy na az evang. gyermek minden katholikussal való érintkezést becstelenségnek tart? — Pedig a felebaráti szeretet e mérge s a józan ész eme szégyenfoltja addig nem semmisíthető meg, míg a népiskolai vallásoktatásban a dogmatikus váltanok tanítására oly nagy súly fektettetik. „És lészen egy akol és egy pásztor" mondá az Üdvözítő a dogmatikai vallásoktatás a népiskolában a magáét megteszi, hogy a boldogító igéret minél későbben valósuljon meg. Legyen szabad, állításom bizonyítására egy pár érvet felhoznom. Lássuk mindenekelőtt a paedagogiai érvet. — A dogmatikai, azaz bizonyos hitvallásból kiinduló vallásoktatás ellenkezik a legfőbb paedagogiai elvvel, a szemléltetéssel. — A religio forrása ugyanis nem a főben, hanem a szívben rejlik. Az is áll, hogy a szív kedély lényegét nem fogalmak, hanem hangulatok képezik, s hogy a hangulat az érzések productuma. — Ha tehát a tanító a vallásoktatásban üdvösen akar működni, mindenekelőtt vallásos érzést kell növendékeinek keblében ébresztenie. — S hogy az abstract dogmatikai fogalmak által csaknem lehetetlenség kivinni, azt mindenki tudja, ki már e téren magának tapasztalatokat szerezhetett. A dogma nem egyéb, mint bizonyos ember vallásos gondolkozásának resultatuma. Hogy lehetne már ennélfogva a religiót, a függésérzést Istentől az individuális élet ezen mély elemét a leghatározottabb alakban a gyermek lelke elé vezetni; elvont fogalmakban, melyek a gyermek szellemi látkörét jóval meghaladják, dogmákban, melyek nagy szellemű theologusok metaphysicai speculatióiból származtak, miként lehet e holt betűk tömegéből a gyermek lelkébe élő vallásos érzést bevinni s benne áhítatot, magasztosságot, épülést és lelkesedést ébreszteni? — e kérdésre válaszoljon a czikkíró. — Vannak bizonyos dogmatikai tételek, melyekkel a tanító, ha agyon katechizálja gyermekeit, se juthat egyébb eredményre, mint az értelemnélküli könyvnélkülizésre — s hogy ez mily üdvös eredmény szokott lenni, mutatja az élet. — A gyermek ugyanis, midőn a bemagolt hittanokkal az életbe lép s önállóan gondolkozni kezd, fájdalmasan fogja tapasztalni bizonyos, bemagolt, de meg nem értett dogmák tarthatatlanságát az erkölcsi világrendben. — S mi történik? A kétely közepett elveti az alakkal a tartalmat, a külső héjjal a benső magvat, a confessióval a bibliát is.