Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Egyetemes gyámintézet

•362 beléje vetett bizodalmát a világi elnöki széket most el­fogadta, ezt Ivánka ő mga által e közgyűlésen bejelentette : mely jelentés örvendetes tudomásul vétetvén, határozatba ment, hogy az új egyházi elnök nagyt. Z el en k a Pál úr vezetése alatt a gömöri esperesség elnöksége mint bizottság ő méltóságához küldessék ki, mely bizottság a közgyűlés örömének, ragaszkodásának tolmácsolása mellett ő méltósá­gától magától vegye át e nyilatkozatot. — így a gyiilés immár mint törvényesen választott új elnököket, mgos báró Radvánszky Béla és nagyt. Zelenka Pál urakat jelenti ki. És itt elkövetkezett a fordulat. — Az eddigi elnökök, viharba-bajba egyaránt kipróbált vezérek elbúcsúztak egy­mástól s üdvözölték az új elnököt. Nem volt sziv, melyet e jelenet magasztos fájdalma meg ne hatott volna, melyet csak a búcsúzó elnökök azon nemes és határozott Ígérete enyhített, hogy mint eddig, úgy ezután is utolsó perczíg hű munkásai lesznek a gyámintézetnek; nem volt szív, a melyet meg ne dobbantott volna az aggodalmas kérdés : vajh lesz e férfiú, ki a visszavonulókat méltán helyette­sítse? ... És midó'n a nagyok, az erősek elhagyván azt a helyet, oda áll nagyt. Zelenka mint immár törvényes egyházi elnök s eszmékben gazdag, széles látókörről, duzzadó erőről, öntudatos méltóságról s igaz prot. egyházszeretetről tanúskodó nagyszabású beszédét (más rovatban egész terje­delmében közöljük) elmondva, kibontja azt a zászlót, a melyet lobogtatni akar, s a ..jóra elszántnak fohászával" felkiált „Am kössük meg a többség akarata szerint az új szövetséget, Isten szent nevében" : akkor mindenki szivét egy delejes ütés rázta meg : íme a nagy elődök nem marad­nak méltó utód nélkül, az árvákat gyámolító intézet nem maradt önmaga árva . . . Ez ünnepélyes meghatottság pillanatában állott fel szeretve tisztelt egyetemes felügyelőnk. — Megrázó beszéd­del fokozza az eddig elért lelkesedést — üdvözölvén az új egyházi elnököt, az egyetemes egyház nevében. — Beszéde nem volt előre kidolgozva, ott született az a zöld asztal mellett, tán prófétai ihletből. Íme néhány gondolat, mely mindnyájunk lelkét úgy megragadta. Avval kezdé, hogy megköszönte a szives üdvözleteket. Es ezt egy őt nagyon jellemző anekdotával kisérte. Maga sem tudná bizton meg­állapítani — úgymond — azt az időt, a melyben legelőbb vállalt egyházi szolgálatot; annyi bizonyos, hogy már korán kezdte, még pedig épen mint a gyámintézet pénztárnoka. A nagyemlékű Székács ugyanis, midőn a gyámintézetet meg­alkotá, konfirmandusai között is állított olyan kis gyermek gyámintézetet — s mint akkori konfirmandus, ennek a gyámintézetnek volt a mostani egyetemes felügyelő a — pénztárnoka. íme — ez az ő első egyházi közszolgálata . .. s hozzátevé mosolyogva : már-már bizony ennek 25-éves jubileumát ülöm majd . . . Azután elmondta, miért jelent meg ő a közgyűlésen. — Ő az eee. gyámintézetben az egye­temes egyház ikertestvérét látja, a kettő a munkafelosz­tás helyes elvén alapul, ez a közigazgatás, kormányzás, az a gyámolítás, a szeretet munkájának végzésére . . . Ugyan­azon munkamező más-más munkával, helyesebben ugyan­azon munkások — itt ez, ott ama munkaszereppel. — Ezt akarta jelenlétével kimutatni. — S a midőn a szeretet eszméjét megragadva, azt az evangyélmi szabadság esz­méjével kombinálta : akkor előttünk állott „királyi papsá­gunk egyik Árona, a kinek széles politikai s egyházkor­mányzati munkaköre daczára jut ideje arra, hogy theologiai tanulmányokat is tegyen, éspedig mélyreható, meggyőződéssé jegeczödött kutatásokat. — Majd utalt Zelenka egyházi elnök szavaira, hogy legyen a gyámintézet, mely „békítő szellemben gyűjtse össze a különválni készülő őserőt" — és ezt a gondolatot a nemzetiségi torzsalkodásokra komoly tapintattal átvive, a gyámintézetet h i d h o z hasonlítá. — Mikép a híd csak úgy épül helyesen, ha kétfelül kezde­nek hozzá : úgy legyen meg a jóindulatu közeledés közöt­tünk is s adja az ég, hogy a gyámintézet mielőbb reátehesse a zárókövet .... Végül hivatkozva nagy elődjének báró Radvánszky Antalnak nagy szavaira, hogy protestáns ember­nek nem akkor kell visszavonulnia az egyház szolgálatától, midőn erejét fogyni érzi, hanem csak akkor szabad, midőn teljesen kimerült : kijelentette, hogy úgy egyetemes egyházunk közügyének mint egyetemes gyámintézetünknek e kimerü­lésig hű szolgája lesz .... Nem tudom, ha e gyenge kis vázlat elő képes-e állítani olvasóink lelkében azon csodálat, lelkesedés és nemes felhevülés képét, mely e szavakra a gyűlés minden tagját eltölté. Én azt olvastam ott a lelke­sedett arczokról, „Örök életnek — egyházunk örök életé­nek — beszéde vagyon te nálad ..." Jegyző választásra kerülvén a sor, e tisztes és ter­hes hivatalra a közgyűlés egyhangú bizodalma, nt. Bognár Endre urat emelte. Ez egyhangú megtiszteltetés eléggé tanúskodik az új jegyző ügy buzgalma s érdemei mellett, mi csak azt kívánjuk neki, a mit a rozsnyói főgymnasium örökifjú veteránja Kramarcsik Károly tanár kivánt néki a közebéden mondott szellemes toasztjában, hogy adjon Isten az új jegyző-szerkesztőnek jó tollat, folyékony tentât, ki­fogyhatlan türelmet. (Ez utóbbi különösen megbecsülhetlen szerkesztői tulajdon. — Bizonyságom a t. szerkesztő úr.) Most még nézzük a számadatokat. A központi bizott­ság jelentése szerint 26 évi bevétele volt : a központban : 402,607 frt 57 kr., a bányakerületben 59,286 frt 09 kr., a dunáninneniben 41,328 frt 30 kr. ; a dunántúliban 63,644frt 09 kr., a tiszaiban 58,800 frt 75 kr., összesen 625,659 frt 30 kr. — Tőkésítve lett 61,245 frt. Kiosztatott segélykép 400,308 frt, folyó szükségletre 23,889 frt, fenntartatott 16,220 frt. — Ez összegekben a németországi Grusztáv­Adolf-egylet 280,821 frt adománya szerepel, s így a 26 év alatt külföldről több segély jött be, mint a mennyi itthon összegyűlt! ! — Évi bevétel 27,112 frt 22 kr. Ebből kiosztatott 17,706 frt 91 kr. segély, 1786 frt 19 kr. folyó­költség, 6649 frt 50 kr. tőkésíttetett, 972 frt 62 kr. tenn­tartatott. — Készpénztőke összesen 45,997 frt 11 kr., Leo­poldianum tőke 12,542 frt 88 kr. A nagy szeretet adományt 472 frt 77 kr. kapta Hernát­Vécse. Nagy adományokat 400 írtjával kaptak Vácz, Német­Lipcse, Pécs, Uj-Klenóczki; szeretetadományokat kapott 12 egyház 35írtjával, 16 egyház 30írtjával. Az Aczendorf­féle 100 frtos évi segély 3 évre Rokusz szepességi egyház­nak adatott ; a selmeczi ifjúsági gyámegylet által ajánlott 3 oltári biblia Tarnócz (tót), Diósgyőr (magyar) és Rokusz (német) közt osztatott ki. Az offertorium összes bevétele 170 frt, a rozsnyói ker. felsőbb leányiskola alapjára szavaz­tatott meg, ez összeghez egyetemes felügyelő úr ő méltó­sága 100 frttal, ngos. Pulszky Ágost úr útközben 10 frttal járúlt. Ez adományokon kivül még megemlítendő özv. Kvacsala Jánosné 10 frt ujabb adománya, ki már a gyám-

Next

/
Thumbnails
Contents