Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Protestans irodalmi társulat (Dr. Masznyik Endre) I.

•318 némi szabadelvűség leng, hogy annak törvényeinek i ő felsége a magyar király által történendő szentesítése által egyházunk autonómiája is újból törvényes szentesítést nyerjen. így biztosítja magát a kath. egyház is, midőn fennálló jogait a törvényhozás által minduntalan elismerteti. így tett — egész helyesen — a testvér ref. egyház is ! Az egyház beléletében is észlelünk elég okot, melyek a zsinattartást tanácsolják. — Egyet hozok csak fel. Vannak, a kik úgy számítanak, előbb bele megy a nép a zsinattartásba s annak törvényeibe, ha előbb az egyházi rendszerekbe élte magát bele a négy kerület népe. Én megfordítom : előbb bele megy a nép a zsinat törvényeibe, mint az egyházi rendezetek intézkedéseibe. Nézzünk példát. A dunántúli egyházkerület már 1875-ben léptette életbe egyházi rendszerét. 11 éve, hogy iparkodunk átültetni gyülekezeteinkbe annak rendelkezését. De alig van gyülekezet — legfeljebb vegyes községekben, hol a politikai község nem érezné magát sértve általa, a minek az a következménye, hogy ettől és ettől az egyháztól s iskolától ezt és ezt vette el a politikai község, a mire aztán rámondjuk : „sajnos tudomásúl vétetik." Tehát különösen a tiszta evang. községekben rés támadt az egyház szervezete és az egyház népe között. Nem hiszi az a falusi biró és elöljáróság, hogy nem ő az intéző mindenben. — Ha elakarjuk simítani az ellentétet az által, hogy a presbyteriumba beillesztjük még jobban felültetjük szarvát; ha azt a piktus maskulus-féle gondnokot lábra akarjuk állítani, elvesztjük biró uramék még csekély kézrejárását is, harcz és ellenkezés átkos állapota lesz a vége. Nem az van ezzel mondva, mintha népünk levetkőzte volna evang. vallásos érzetét —- nem, abból ki nem forgatja senki, ha százszor „átkereszteli" is valaki; hanem, hogy az egyház fenntartása szükségességét nem teszi magáévá, s az ebből folyó kötelességektől vonakodik. Azért nem megy bele az egyházi rendszer keretébe soha; s azért nem akar egyházi rendelkezésekről hallani, mert kiragadta az egyház kezéből a nép bizalmát az állam azon az alapon, a melyen világi hatalmával a bálványnyá lett mammont segíti intézni. Mihelyt tehát az innen származott rést áthidaljuk, sok bajtól mentettük meg egyházunk életét. — Ennek áthidalására más mód nincs, mint zsinatot tartani, annak törvényét a legfelsőbb helyen szentesíttetni. — Ha látja a nép, hogy a világi hatalom, ő felsége, a legelső magyar ember, szentesítette az egyház törvényét, melylyel szemben áll, mely nemcsak autonomikus jogok gyakorlatából származott, hanem ugyanezen autonómia legfelsőbb ujabb megpecsételését is viseli magán — csak olyan törvény lesz előtte az egyházi, mint a világi. — Sajnos, hogy úgy van, de én így tapasztalom. — Betű rabja a nép, mely megvárja, hogy ahhoz kössék. _ Hogy ezen positiv alapon sokkal élénkebb egyházi élet fog létrejönni, nem kétlem. Azért zsinat kell nekünk. Dör öcskei. Protestáns irodalmi társulat, i. Lapunk legutóbbi számában röviden megemlékeztünk már azon fontos s egyházi életünket igen közelről érdeklő indítványról, mellyel a „Protestáns Egyházi s Iskolai Lap" szerkesztősége ugyanazon lap 37. számában fellépett, s melynek kapcsában egyszersmind ajánlja, hogy a ref. és evang. egyház jelesei a küszöbön álló októberi konventek alkalmával jöjjenek össze eszmecserére, értekezésre és megalakulásra. Megigértük, hogy ezen alkalomszerüleg újra napirendre tűzött kérdéshez mi is hozzászólunk s igéretünk beváltására annyival is inkább örömest vállalkozunk, mert erős meggyőződésünk, hogy a „Protestáns irodalmi társulat" megalakításával, prot. egyházunk egy oly adósság törlesztésébe fog, melyet híre, neve, jó hitele rovására már-már akkorává hagyott növekedni, hogy szinte kétkednünk kell, ha rendbe jő-e véle valaha ! Igen, — ez a mi legnagyobb egyházi függő- adósságunk, mellyel saját protestáns becsületünknek tartozunk. A „Protestáns Egyházi és Iskolai Lap"-é az érdem, hogy kötelességünkre ujolag s komolyan figyelmeztetett. Jogosan tette, mert ma már — az igaz, hogy nagyon megváltoztak az idők ! — ő az az egyetlen kapocs, mely a mult ama nagy alkotásaiból, mik testvér-kötelék gyanánt a két prot. egyházat egymáshoz fűzték, még fenmaradt s bár az új idők tényeiben múltjának sok részben tagadó szellemére ismerhetett : nem csüggedt el, de magasan tartva az „Egység" zászlaját, védte, emelte, lelkesítette jobb sorsra érdemes kis táborát. Igen, a „Protestáns Egyházi és Iskolai Lap" szerkesztősége történeti jogon szólalt meg, s e történeti jog czimén hozza javaslatba egy oly „Protestáns irodalmi társulat" megalakítását, mely a protestantizmus tudományos és társadalmi befolyásának biztosítására, az egyházi szellemi élet, mélyítésére, az öntudatos hitélet s buzgó egyháziasság fejlesztésére, ős ellenfelünkkel, a lázasan dolgozó róm. katholiczizinussal való nemes és eredményes harczra volna hivatott. S mert a mult tanulságát a szellemi s anyagi erők megosztása s izoláltsága folytán beállott folytonos kudarczból meríti, ismét történeti jogon hangsúlyozza a tery keresztülvitelénél : az egyesülést, tömörülést : a vállvetett munkát egyház és egyház, papi és világi elem között. Hát igaza van, hogy az uniónak ma ez az egyedüli elképzelhető módja. A „Protestáns irodalmi társulat"-nak a jelzett értelemben mi is barátai vagyunk, eszméjét szívünk mélyéből üdvözöljük, megvalósítását mint égető szükséget igen nagyon óhajtjuk s tehetségünk szerint elő is mozdítjuk. Mert tőle se többet se kevesebbet nem várunk, mint azt, hogy az önálló nemzeti protestáns tlieologiai irodalmat megteremtse s a komoly tudományos tlieologiai irodalmi életet közöttünk kifejleszsze. Szomorú de való, hogy mindez még csak meg-