Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Lutheranus és Kálvinista (Tolnai József)

19 Váljon mit bizonyítanak ez esetek? Azt, hogy a nép és tegyük hozzá, sokszor a prot. nép is, ezen élés megnevezéseket nem ismeri, — járatos levén nála amannak Lutheránus, emennek Kálvinista el- és megnevezése. — De ezen nincsen mit csodálkoznunk, midőn látjuk, hogy tanúit, iskolázott emberek is hasonlóan cselekesznek, — sőt szinte büszkék reá, ha — valamelyik prot. testvér felekezethez tartozván, magokat Lutheránusoknak és méginkább Kálvinistáknak mondhatják. És ezt teszik az emberek nemcsak élőszóval, de napilapokban, folyóiratokban, könyvekben, írásban is egyformán. Van-e ezen el- és megnevezésnek jogosultsága és alapja? ,s ha igen : miben áll az? Távolról sem hiszem, hogy azon szokásnak, mely ezen nevezetekben nyer kifejezést, véget vethetnék; de azért megkoczkáztatom annak kimutatását, hogy a Lutheránus és Kálvinista nevezet jogosulatlan, alaptalan, sőt reánk nézve egyenesen sértő és megalázó, ama férfiaknak, Luthernek és Kálvinnak jellemével és szellemével pedig homlokegyenest ellenkező! Pál apostol szinte ilyen viszonyok közepett írja a Korinthus-belieknek (I. 1. 13. és köv. v.) : „Váljon részre osztatott-e a Krisztus! Váljon Pál feszíttetett-e meg ti érettetek, vagy a Pál nevére keresztelkedtetek-e? — Hálákat adok az én Istenemnek . . . Hogy valaki azt ne mondhatná, hogy az én nevemre kereszteltem . . . Mert nem küldött azért engemet a Krisztus , hogy . . ., hanem, hogy az evangyóliomat hirdessem ..." Ott is azon többé-kevésbé eltérő irányzatok szerint, a mint egyesek az evangyéliomot hirdették, némelyek magokat Apollós-énak, Pál-énak, egyebek Kéfás-énak és Krisztus-énak nevezték. És Pál ezen eljárást határozottan rosszallotta. Ha tehetnék, bizonyosan ezt tennék Luther és Kálvin is, a kik az egyszer megvetett alapon a Jézus Krisztus tudományán aligha állottak távolabb egymástól, mint Pál és társai, kiket név szerint is megemlít! — „Váljon részre osztatott-e a Krisztus? Váljon Luther és Kálvin feszíttetett-e meg mi érettünk, vagy az ő neveikre keresztelkedtünk-e meg? Miért nevezzük ő utánok magunkat? Nem azért küldötte őket a Krisztus, hogy saját neveikről nevezett keresztyéneket gyűjtsenek körükbe, hanem, hogy hirdessék az „evangyéliomot"!? Lehetnek, a mint vannak is a keresztyénség egyes tanai között, a melyekre nézve Luther és Kálvin eltér egymástól; de ezen eltérések Luther és Kálvin között vannak : és nem köz tök és a Krisztus tudománya, az evangyéliom közt. Egyik-másik tanra nézve eltérő nézeteket vallhattak, a mint vallottak is; de olyant nem tanított közülök egyik sem, a mi az írásban többszörösen, gyakran részletesebben is fejtegetve, elő nem fordulna. A neveikről való elnevezésnek pedig csak azon esetben volna jogosultsága, alapja és értelme, ha valamit olyant tanítottak volna, a mi az Írásban nincsen meg, és így a Krisztus urunk tanításánál mást tartalmazna! Akkor lehetnénk Lutheránusok, Kálvinisták; de meg is szűnnénk keresztyének lenni! Ha a római egyházat pápista egyháznak, hiveit pedig pápistáknak neveznék és nevezik, annak van értelme; mert a római egvház sajátos tanai, melyek őt mint felekezeti egyházat jellemzik, egytől-egyig a pápáktól, múltban és jelenben azon egyház főitől, származtak és — ki tudja — ezentúl is nem származnak-e? Itten tehát ismétlődött azon eset, a mi a közönséges és tudományos élet terén divatozik, hogy a találmányokat, tételeket azokról és után nevezik el, a kik a találmányt tették a tételt fölállították. — A római egyház tanít olyan dolgokat, melyek az Írásban nemcsak benn nincsenek, de annak szellemével határozottan ellenkeznek, azt tehát nevezhetik a dolog föltalálói, a pápák után pápistának. A két testvér prot. felekezetnél, az ágost. és helv. hitvallásuaknál, ezen eset nem forog fönn, — a mennyiben Luther és Kálvin semmi újat, különöset nem állított, a mi az Írásban meg nem volna : azért azon eljárás, a mely szerint bennünket Lutheránusoknak, Kálvinistáknak neveznek — és nevezzük magunk is magunkat, jogosulatlan, alaptalan, értelmetlen dolog, — sőt egyenesen sértő, megalázó reánk nézve, a mennyiben azzal elismerjük magunkról, hogy csakugyan eretnekek vagyunk, a minek a római egyház tart bennünket. Már azt én nem ismerem el magamról, de úgy hiszem, más is hasonlóan vélekedik; ha külömben büszke is Lutheránus és Kálvinista voltára! Pedig azon elnevezések határozottan azt mondják. A történet tanúskodik mellettem. — Midőn a ker. egyház mind jobban és jobban elvilágiasodott, elkeresztyéntelenedett, — tanított férfiak, a kik az uralkodó tanoknak véget vetni, a kereszténységet eredeti alakjára vissza vezetni akarták, ezeknek követőit nemcsak eretnekesítette a nagy többség, de támadva üldözte is. És midőn ama férfiak után elnevezték a velők egy vetemény en levőket azon elnevezés nem egyedül arra szolgált, hogy vele t. i. az elnevezéssel a vélemények a nézetek eltérését föltüntessék, hanem egyszersmind arra is, hogy annak hordozóit zaklassák, üldözzék. — Történetünk tanúsága szerint is a „Lutheráni" olyan emberek voltak, a kiket megégetni, ölni nemcsak szabad volt, mint eretnekeket, a szűz Mária ellenségeit, de kötelessége vala mindenkinek, a ki — máskép vélekedett azoknál. A Lutheránus és Kálvinista el- és megnevezés tehát jogosulatlan, alaptalan, értelmetlen dolog. — Most már az lenne a kérdés : hogyan, minek nevezzük magunkat? No erre a kérdésre más nem tudnék magam sem válaszolni. Régebben ágost. hitv. evang.-nak neveztek bennünket és nevezzük mi magunk is, — ritkán még ma is — magunkat. Ez el- és megnevezés helyett napjainkban szokottabb az evangelikus név. Mindkettő jó és szép egyformán, de amaz talán mégis jobb, mert jellemzőbb, emez talán ajánlandóbb, mert rövidebb. — Református testvéreink voltak helv. hitv.