Evangélikus Egyház és Iskola 1886.
Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - A mi egyházi zenénkről
212 tését eszközölte, némelyek legalább ugyanazt látják (pl. Leska e lapok 1883. 147) s némileg erre lehet következtetni az első pünkösdi sokaság gúnyos megjegyzéseiből sőt maga Péter is ilyesminek tartani látszik (Ap. csel. 2, 17) azaz rajongásfélének, a lélek extasisának, a mivel tudjuk Pál apostol is dicsekedett (II. Kor. 12). íme tehát a rajongás mint a pogány missziót elősegítő eszköz. Meglehet, hogy ezen nézetem tovább is zavartnak fog tekintetni, sőt az indokolatlan kritika könnyen rá mondja, hogy a mit tisztázni szándékoztam, még jobban összezavartam. Ám legyen; az indokolást kötelességemnek tartottam s a szándék is talán méltánylandó, mert „et voluisse sat est". Jeszenszky K., nagy-becskereki ielkész. A mi egyházi zenénkről. Azon reményben fogok tollat, hogy nt. szerkesztő úr nem fogja visszautasítani soraimat. „A mi egyházi zenénk" s a „Megjegyzések a mi egyházi zenénkre" czímíí czikkek igen tisztelt irói pedig tán nem fognak megneheztelni, ha állításaik egynémelyikére — sine ira et studio — reflectálok. Egyházi zenénk javítását és emelését lelkemből óhajtom én is. De ki is ne óhajtaná, a ki a zenének nagy befolyását a kedélyre általában, s az istentiszteletnél a buzgóság emelésére különösen, ismeri és tudja. Szép zene mellett, különösen pedig, ha az orgonából árad ki, felszárnyal a lélek, kiemelkedik a föld rögei közül, eget, Istent keres és — talál. Mint egy gyenge villamfolyam fut végig a fejtől a talpig, a meghatottság, összhangzó ének, vagy egybeolvadó accordok hallatára. Mily üres a katholikusok istentisztelete, mily kevés tápot nyújt az, az értelemnek; mégis mily vonzerővel bir CLZ BI hivekre, mert — eltekintve a legtöbb templomban feltalálható fénytől, pompától — a zenei rész szép, nagyobb városokban mondhatni művészies, mely megragadja a vallásos szivet s ellenállhatlanul emeli fel azt láthatatlan szárnyain fel az egek kárpitjai felé. Ha az ima a mennyország kulcsa, bizonnyára a szép zene, a szép ének is az! Mi, az Isten igéjének hirdetésére fektetjük a fősúlyt; prot. szempontból nem lehet ellene kifogást tenni; de elfelejtkezünk az érzelemről, legalább nem méltányoljuk azt úgy, a mint megérdemelné, mintha a mi prot. emberünknél csak a hideg ész volna meg s nem egyszersmind az érző, meleg szív is. Hogy melyik a lényegesebb, hogy melyikre szükség inkább hatni, nem is kérdés ; én azonban azt szeretném, ha mindegyik a legtökéletesebb mértékben megkapná a magáét, azt óhajtom, hogy pap is, kántor is a legtökéletesebben oldja meg feladatát. Ha esetleg választanom kellene, olyan templomba menjek-e, melyben egy kiváló egyházi szónok működik középszerű kántorral, vagy pedig olyanba, melyben középszerűbb papot hallhatok, de kitűnő orgonistát : akkor én — bár mennyire tudom is becsülni a kiváló szónókot — az utóbbiba mennék be. S nem csalódom tán, ha azt mondom, hogy a hívek nagyrésze velem tartana. Hiába a szép zene fél istentiszteletet. Hallhatatlan Lutherünk is mondá : „Istennek legszebb, legfölségesebb ajándékai közé tartozik a zene." A reformátió énekeivel hatott. A katholikusok kántorai — átlag — nem birnak több zenei képzettséggel, mint a mieink, s mégis a buzgóság emelésére a közönséges istentiszteletnél, hasonlíthatlanul nagyobb hatást gyakorolnak, mint a mi énekvezetőink, orgonistáink. Ez azonban nem épen egyéni érdem; ennek oka másban keresendő. A katholikusok által használt ének dallamok alig haladják túl az ötvenet, s dallamaik szépek, némelyek művésziek s a mi fő mind a szöveg, mind a dallamok országszerte ugyanazok minden jóravaló kath. előtt ismeretesek. Ezt mintegy kitérőleg azért bátorkodtam megjegyezni, mert „A megjegyzések a mi egyházi zenénk" czimű czikknek igen tisztelt névtelen irója, mintha azokat a szegény kántorokat okolná egyedül azért, hogy a mi egyházi zenénk nem jobb. Tegye fel a kántorról, hogy vallásos érzelmet visz fel az orgonához, s lia esetleg olyan „könnyelmű" hogy ,,világi nótákat" — de nem csicsónét! — játszik, nem interludium, de prä- vagy postludium gyanánt azzal nem profanálja az istentiszteletet. Világi nóták alatt olyakat értek, minőket a fönnebb említett tisztelt iró példákul felhozott : „AVenn die Schwalben heimwärts zieh'n." „Ich weiss nicht was soll es bedeuten" stb. Tessék meghinni, hogy ezeket, vagy ilyeneket az orgonán piáno előadva, megbotránkozás nélkül végig lehet hallgatni, nb. postludium gyanánt. Evvel különben nem akarom azt mondani, hogy tessék a „kántor uramnak" derűre-borúra világi nótákat játszani. Vannak elő- és utó-játékaink nagy választékban, tessék azokat használni. Jó kántorok, kevesebb és szebb ének és dallam, egyforma énekes könyvek stb. kellenek ahhoz, hogy egyházi zenénk jó, hogy jobb legyen. A zenének nagy befolyását istentiszteletünkre elismerve, másrészt szem előtt tartva a napról-napra terjedő vallási közönyt igyekeznünk kell a templomot vonzóbbá tenni az egyházi zene reformálása által. Igaz vallásos buzgóságának adja fényes tanújelét az, a ki e téren bármi csekélyet lendit. Alaposan képzett kántorok a mi egyházi zenénk reformálásának első feltételei. Ez a feladat a tanítóképezdéké. Olyan kántorokra van szükségünk, kik a zene terén általában, az egyházi zenében kiválóan otthonosan legyenek, kiknek legyen zenei izlésiik, mert ezek az irányadók. Az állami ke'pezdék e tekintetben keveset tettek ez ideig, felekezeti képezdéink eléggé igyekeztek feladatukat e tekintetben is megoldani, s a jövőben, a négy éves kursus mellett, erre még több idejök jut, s bizton hiszem, hogy jövőben nem is fognak olyan kántort adni az egyháznak, ki az orgonajátszásban és ének vezetésben a mértékét meg ne ütné. Természetes, hogy a négy