Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Tisztázzuk hát a kérdést (Jeszenszky Nándor)

210 s a meghívások illetve választások nagyobbrészt egyhangúlag mentek ve'ghez. A szabad szárnyra kelt korszellem azonban ezt az állapotot más irányba terelte. Az intelligentia az egyházi terén való működéstől lassan vissza tartotta magát : a jó tehetetlen nép pedig egyes demagógok játék lapdájává lett, mert valakinek csak kell a népet vezetnie. Alacsony lelkek — alacsony czélokat csúsztattak a választások menetébe — úgy hogy egy-egy választáshoz, a visszaélések egész halmaza fűződik, szegény népünk véghetetlen kárára evangyéliomi erkölcseink rovására, s az egyház jól felfogott érdekeinek hátrányára ! Néha a választás egészen csendesen folyik le, hamarosan, csak úgy suttyomban viszik keresztül, néha még a szomszéd pap sem tud a választásról, a ki pedig mint régi ismerőse az egyháznak szintén pályázott volna. Ugy látszik, hogy a dolgok egészen rendben vannak s a kinek oroszlánrésze volt a választásban, önelégülten dörzsöli kezeit, hogy „jól csináltuk." — Azonban a lassan ébredő közszellem szemei idővel megnyílnak, rájönnek az emberek a fortély nyitjára s a csalódás annál keservesebb. Néha meg egész a tetlegességig fokozódó ellenségeskedés fejlődik a pártok között — kivált ha van — s hogy ne volna? — a ki a tüzet szitani tudja, az ilyen harczok kimenetele aztán, sokszor, bármely részre üssön is ki — szomorú következményű. A szabadság egyik legdrágább kincse evang. egyházunknak, de nincsen jelszó, a melylyel annyira vissza lehetne élni mint ezzel; talán azért zárkózik el oly szívósan előle a r. k. egyház? — Kétélű fegyver az, mely rosszul alkalmazva a fegyver hordozójának inkább árt mint az ellenfélnek. Azért a nagy öröm az ellentáborban, valahányszor egy-egy gyülekezetünkben megbomlik a rend és a jó egyetértés a szabadság jelszava alatt. A szabad kéz — papi választásainknál — s az erős meggyőződésünk, egyházunk romlása nélkül, végtelenig fel nem tartható. A jelen káros állapotok az örvény szélére fognak sodorni: lehet, hogy sötétet látok, de annyit rövid lelkészi pályámon tapasztaltam, hogy egy akár csellel akár illetéktelen befolyással akár a vesztegetés vagy korteskedés bármely nemével keresztül vitt választáson — áldás nincs — nem is lehet! Az ily esetekben a súlyos felelősség igen nagy része, mindenek előtt a felsőbbséget illeti. A felsőbbség pedig ez esetben a választást vezető esperes, a ki gyakran épen az által, hogy semmikép sem avatkozik a választás menetébe, magára vonja az evangyéliom őrét megillető hűség hiányának nehéz vádját. A szabad kéz a papválasztásoknál az egyházakra káros, romlást hozó, a lelkészekre nézve pedig gyakran megszégyenítő, sokszor elkedvetlenitő, nem egyszer leverő. Ilyen körülmények között, mint a maiak, egyegy tehetséges papnak semmikép sem támadhat kedve a nemes versenyre, mert hisz előre tudja, hogy nem az érdemé lesz a jutalom. Érdek, protectio, rokoni összeköttetés, ígéretek és vesztegetés, ezek viszik mai nap sok helyt a főszerepet: már pedig egy önérzetes ember ilyesmivel nem táplálkozik, ha mindjárt éhen kellene is halnia ! Egyházunk igaz szeretete, népünk jól felfogott vallás-erkölcsi érdeke s a szabadság oly sokszor hangoztatott eszménye sürgősen követeli tőlünk, hogy ez állapotoknak véget vessünk. Elébb inkább mint később. A szabad kéz a bölcsesség kezével lépjen frigyre. A bölcsesség szabadság nélkül meg tud állni; ellenben a szabadság bölcsesség nélkül hasonló a szappanbuborékhoz, szivárvány szin, alap nélkül. A szabadság és a bölcsesség összeillő két testvér, hadjuk őket ölelkezni. Mérsékeljük a szabad kéz korlátlan gazdálkodását, léptessük életbe a fokozatos előléptetést. Igaz, hogy a szabad kéz valamiben meg lesz rövidítve, de azt tapasztalásból tudjuk, hogv a testvér javára szívesen lemond az ember valami előnvéről — kivált ha az a testvér mas'a a bölcsesség — és az érdek evangyéliumi egyházunk közérdeke. Farkas Gejza. Tisztázzuk hat a kérdést. Nt. Láng A. főesperes úr „post festa" czikkemben zavart nézetnek nyilvánítja azon állításomat, mely szerint a vakbuzgóságot, a rajongást Isten lelke egy kiilön adományának s a pogány missziót előmozdító eszköznek mondom ; s ajánlja, hogy igyekezzem tanulmány útján tisztázni ezen nézetemet. Ezt megelőzőleg kérdi: honnan vettem azt a tudományt, mely szerint önmagamat kompromittáló módon állíthatom, hogy az egyoldalú imacultus vakbuzgóságot, rajongást szül? L. az ő kritikáját — és pedig elég vastag kritikáját — fenti állításaimra egész indoktalanul veti oda, alkalmasint azt tartván, hogy egy „szakértőnek" egy laikussal szemben indokolatlanul kimondott Ítélete is dönt. Daczára L. ezen nagyon is sejthető nézetének én sem tartottam volna indokoltnak az ő indokolatlan kritikájára reflektálni, ha magam is hasonló hibát nem követettem vala el, minden indokolás nélkül állítván oda nagy horderejű, s épen azért bővebb indokolást igénylő tételeimet. Miért is ez alkalommal — mintegy pótlásául „post festa" czikkemnek — indokolni szándékozom kérdéses állításaimat. Először is indokolnom kell a logikai rend kedveért azon állításomat, hogy az egyoldalú imakultus vakbuzgóságot, rajongást szül. Itt azonban mindjárt engedelmet kell kérnem, hogy e tételt megfordítva alkalmazhassam, t. i. ugy hogy „a rajongás egyoldalú imakultust hoz létre", (a mi különben nem változtat a dolgon s a tétel lényegén, mert valamely tételnek criteriuma épen az, hogy megfordítva is megállja a maga helyét). Tisztába kell jönni mindenekelőtt a rajongásnak, a vallásos kedély ezen különös jelenségének mi vol-