Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Azok a leviták és még valami (Tolnai József)

178 valamint a történeti, természettudományi, neveléstani egyéb semináriumok gazdag és czélszerű felszereléséről nem látszik helyén levőnek bővebben szólanom ; elég legyen megjegyezni, hogy a hallgató, a ki tag, nemcsak indítást, nemcsak útmutatást nyer az előkészülésre, hanem oly segítséget, melyet azok, kik vizsgára és önálló tevékenységre készülnek, nem becsülhetnek elég nagyra. A kéziratoktól — a legújabb müvekig mind rendelkezésre áll, hozzá a szaktanár magyarázó felvilágosítása, külön kényelmes helyiségben — mind oly intézkedés, mely a németlioni tudományosság virágzását — legalább csiráit tekintve ez oldalról is érthetővé teszi. Minket azonben elvégre csakis a theologiai semináriumi órák érdekelnek. Ezeknek sajátos vonása, a mi már a theologusok hivatásából következik, hogy a gyakorlatiasság — bár nem kizárólagosan előtérbe lép. A szakszerű finomabb kérdések nem mellőztetnek, de nem is képezik a leglényegesebb dolgot. A theologus nyerjen kedvet dolgozni és tudja a módját erre törekesznek a semináriumok vezetői. Hogy egy egész seminárium-rendszerről képünk legyen, nem látszik sem érdektelennek sem feleslegesnek egy német egyetem theol. semináriumait röviden ismertetni. Szándékom ezt tenni a lipcseivel főleg azért, mert leggazdagabb tekintve a theol. hallgatóság számát, de bizonyára az előadók dolgában is, nem tekintve az irányt, akár minőség akár mennyiség dolgában nem áll egy ev, theol. facultásnak sem mögötte. —a— Azok a „leviták

1' és még valami,. „Eső után késő a köpenyeg" tartja a közmondás. Igaza van : a mennyiben az elmúlt eső után már nem lehet hasznát venni; de eshetik máskor is, adódhatik elő más alkalom is és akkor mégis jó, ha van. Félig-meddig ilyen „eső után köpönyeg"-féle az én czikkem is, mivel benne az „Ev. Egyli. és Isk." egy, már jóval régebbi czikkére akarok néhány megjegyzést tenni. Igaz, megkéstem vçlôk; de ennek oka az, mert azt hittem, hogy majd az „érdeklett"-ek közül szólal meg valaki. S hogy későn bár, de mégis megteszem őket, annak pedig az az oka, mert a dolgot olyannak tartom, hogy szó nélkül hagyni nem lehet. — Lesz-e nekik hasznok, más kérdés. A múltra nézve már nem; a jövőre-: meglehet! A szóban levő czikk az „Ev. Egyli. és Isk." 4-ik számában jelent meg a „Lutheránus leviták egykor és most" fölirattal. Hogy a czikket ki írta : nem tartozik a dologhoz; hanem igenis oda tartozik : a mit írt. Az pedig, a mit írt. ha a körülményeket a magok valósága szerint megfontoljuk, nemcsak m er é s z állítások egymásutánja, hanem a tanítóság jelentékeny részére, így általában elmondva, bántó igaztalanság is! Megengedem, hogy a czikk több tekintetben igazat tartalmaz ; de reám azt a hatást gyakorolta, mintha olyas valaki írta volna, a kinek „házsártos, jellemtelen" filiális levitával kell működnie, — a kit csak saját papja tud legjobban megítélni. Az egésznek szellemét, előadás-módját, kifejezéseit valami bántó sajátság hatja át; nekem, legalább, úgy tetszik. Lehet, hogy a múltban egyes preorans tanítók, leviták, jobban megállották helyeiket iskolában és templomban, mint a maiak közül sokan; de ez még nem ok arra, hogy azon tanítókkal szemben, a kik papi funktiókat is kénytelenek végezni, általában olyan kritikát alkalmazzunk, mint czikkiró tevé. A múltnak folytonos emlegetése s a jelennek mindenben fölébe helyezése, akarva nem akarva, eszünkbe juttatja az egyszeri gyermekről szóló adomát. Az is mindig azt hallotta, hogy a múlt jobb volt a jelennél. Megkérdezte tehát testvérétől : miért volt jobb? Testvére utasítá apjához, apja pedig öreg apjához. Választ azonban seholsem kapott ; nem tudta neki megmondani egyik sem, hogy a múlt miért volt jobb e jelennél. Jó leviták, a kik mindenben hű és lelkiismertes szolgái valának az úr szőlőjének voltak a múltban is, vannak napjainkban is. A ki ismeri a viszonyokat, a szellemi kiképezést, melyek között a többség a múltban a tanítói pályára lépett, és lett belőle sok levitává, megteheti az összhasonlítást a régiek és mostaniak között! Lehetséges, hogy a viszonyokat, új ember létemre, rosszúl ismerem; annyit azonban elmerek mondani, hogy „az idegen tollakkal való ékeskedés : az oltár és szószékeni tündöklés" nem sokat bír rá a tanítók közül, hogy leviták legyenek, vasárnap délelőtt és délutánként prédikáljanak. Igen jól tudják ők, hogy a hétköznapi tanítás és a vasárnapi — prédikácziós — istenitisztelet nagyon terhes munka. Méltóztassék csak megpróbálni, naponként öt-hat órán át, de lelkiismeretesen, .iskolában lenni; vasárnap délelőttre, sokszor délutánra, rendesen prédikáczióra elkészülni : s azután ítéletet mondani ! A kritika alig lesz olyan szigorú ! Kérem, ne tessék félreérteni. Ezzel nem akarom a „bünösök"-et fölmenteni ; lianem igenis rá akarok » mutatni arra a nehézségre, melylyel a prédikáló tanítóknak meg kell kiizdeniök s aztán szeretném a fölöttébb kemény Ítéletet (!) odamódosítani, hogy az igaz lehet egyesekre, talán sokra is : de nem általában a „filiális tanítók"-ra ! Ezeknek a tanítóknak, ha idejök lenne is, pedig az sem igen van, nincsen elméleti képzettségük, hogy prédikáczióikat maguk dolgozzák ki s azokat adják elő; tehát kénytelenek nyomtatásban megjelent beszédek közül választani s ha alkalmasat találnak, betanulni, — ilyen hiányában pedig átdolgozni s azt elmondani. Hogy ujabb időben sok esője jár s bő terméke van az egyházi beszédeknek, mik nyomtatásban megjelennek, és így a választás, a kinek csakugyan választania kell, sokszor igen nehéz, arra nézvést a panasz majdnem általános. Es így a választás megvan nehezítve annak is, a ki választani igazán tud. A régiek közül könnyebb lenne a választás, ha fogalmaik, előadás módjuk, kifejezéseik a mieinkkel összevágná-