Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Külföld - Egyről-másról (Stromp László)

14 azért kövessük, hogy esperességünk tanügyének érdekében az egyes erőket összegyűjtve magasabb hatványú, a kor igényeinek megfelelő munkásságot fejthessünk ki. Hogy pedig az illetékes körök addig is, mig ezen egyesület alap­szabályai a legközelebb tartandó esperességi gyűlés elé megerősítés végett felterjesztetnek, meggyőződhessenek egye­sületünk valódi czélja iránt, nagytiszteletűséged kegyes­ségéből bátorkodom az alapszabályokat egész terjedelmük­ben közölni, mi által az ezután létesítendő, hasonló egye­sületeknek is vélek némi szolgálatot tenni. 1. §. A pestmegyei ág. hitv. ev. esperesség tanítói az alább következő §§-okba foglalt alapszabályzat szerint egy tanítóegyesületté alakulnak. 2. §. Az egyesület czíme: „A pestmegyei ág. hitv. ev. esperességi tanítóegyesület" s ugyanily köriratu két pecséttel bír. 3. §. Az egyesület czélja: a) Az iskolai nevelés és oktatás előmozdítására tartozó ismeretek gyarapítása és tanításuk módszerének megvitatása, mindkettőnek a tanítók közt való terjesztése és protestáns szellemben való ápolása. b) Az iskola belső életének tökéletes kifejlesztésére tartozó iskolai rendtartás és fegyelem gyakorlását illető tanulságos értekezések tartása. c) a tanítási eszközök javítására, szaporítására és terjesztésére czélzó véleményes javaslatok megállapítása s ezeknek az esperességi gyiilés, mint illetékes egyházi ható­ság, elé juttatása; d) az esperesség kebelében levő ág. hitv. ev. népisko­lákat és az azok tanítóit érdeklő ügyek felett, a fenálló egyházi törvények korlátain belől, gyűléseiben tanácskozni s az elfogadott határozatokat indítványképen az esperességi gyűlés elé életbeléptetés végett beterjeszteni ; e) a tanítóság társadalmi állásának erkölcsi és anyagi tekintetben való emelése s a tagok özvegyei és árváinak anyagi támogatása ; f) az országos tanítói árvaház és Eötvös-alap támoga­tása, hogy így az ezek által nyújtott előnyöket tagjai részére biztosítsa. 4. §. Ezen czél elérésére időnként gyűléseket tart, melyekben nevelés és tanítási, valamint általánosan tanul­ságos előadások tartatnak, a 3-dik §. pontjainak megfelelő kérdések vitatnak meg, melyek részint az egyesület tagjai­tól, részint az illetékes tanhatóságtól, vagy végre a választ­mány által hozatnak javaslatba. 5. §. A pestmegyei ág hitv. ev. esperesség minden tanítója hivatalba lépésétől fogva, további felszólítás nélkül, kötelezett tagja az egyesületnek. 6. Az egyesület áll : a) rendes; b) pártoló; c) alapító; d) tiszteletbeli tagokból. 7. §. Rendes tag : a) az esperesség által elismert s annak területén működő minden rendes tanító és lelkésztanító; b) az esperesség által elismert s annak területén mű­ködő minden okleveles segédtanító; c) az esperesség kebelében működő rendes körlelkészek, ha azok lenni kívánnak; d) az esperesség területén állami és községi intéze­tekben alkalmazott ág. hitv. ev. tanító és tanítónő, ha e czélból az elnökségnél jelentkezik; e) az esperesség területén működő közép-iskolai ág. hitv. ev. tanárok, ha e czélból az elnökségnél jelentkeznek. 8. §. Pártoló tag lehet minden nagykorú, feddhetlen jellemű s a tanügy iránt érdeklődő egyén, ki e czélból az elnökségnél jelentkezik s a ki évenkint legalább egy forintot fizet az egyesület pénztárának javára. A kötelezettség három évre szól. 9. §. Alapító tag lehet az előbbi §-ban körülírt tulajdonokkal biró egyén, vagy egyház, község és testület, ha e czélból az elnökségnél jelentkezik s ha belépésekor legalább tíz o. é. forintot készpénzben lefizet, vagy kellően biztosított kötvényben bocsát az egyesület rendelkezésére, mely esetben 6°/ 0 kamata félévenként pontosan fizetendő. 10. §. Tiszteletbeli tagokká választatnak oly egyé­nek, kik a népnevelés és oktatás terén általában, vagy ezen egyesület irányában kiváló érdemeket szereztek. 11. §. A 7. §. a), b) és e) p. alatt megnevezett rendes tagoknak joguk van : a) a közgyűlésen indítványt tenni ; b) előadásokat vagy felolvasásokat tartani; c) szavazni. 12. §. Az előadásra vagy felolvasásra szánt műtárgyat mindenki tartozik legalább egy hónappal a gyűlés előtt írásban beadni a választmány elnökéhez. 13. §. A tiszteletbeli tagok a rendes tagok minden­nemű jogaiban kivétel nélkül részesülnek; a pártoló, ala­pító és a 7. §. d) p. alatt megnevezett rendes tagok a 11. §. pontjai alatt elősorolt jogokkal igen, de szavazati joggal nem bírnak. 14. §. A 7. §. a) és e) p. alatt megnevezett tagok kötelesek belépéskor egyszer s minden korra belépési díjul egy és évenként egy forint tagsági díjat az egyesület pénz­tárába pontosan fizetni. A b) és d) p. alattiak fizetik a fenti összeg felét és a c) p. alattiakra, e díjak fizetése tet­széstől függő. 15. §. A 7. §. a) és b) p. alatt megnevezett tagok tartoznak a közgyűlésen megjelenni, vagy elmaradásukat a gyűlés után legföllebb 8 nap alatt kellőleg az elnökségnél igazolni; ellenkező esetben az egyesület pénztárába két forint birság-pénzt fizetnek. Ha azonban valamely tag saját egyháza hibájaért meg nem jelenhetnék, azon esetben az illető egyház ezen bírság-pénz kétszeresét fizeti. 16. §. A több tanítóval biró egyházak tetszésére biza­tik, hogy hány tanítót küldjenek ki a közgyűlésre ; egynek azonban közülök múlhatlanúl jelen kell lennie. Az ily módon elmaradottak sem ők magok, sem egyházaik nem fizetnek bírságpénzt. 17. §. Az előadások és felolvasások önkéntes ajánl­kozók által tartatnak. Ha azonban ily ajánlkozó nem volna, akkor a 7. §. a) és b) p. alatt megnevezett tagok közül az elnökség jelöl ki egy-kettőt, akik ily munkákat a követ­kező gyűlés alkalmára készítenek. 18. §. Rendes közgyűlés évenként egyszer, az előző közgyűlés által meghatározott időben Budapesten vagy Rákos-Palotán tartatik; sürgős és a közgyűlés hatáskörébe tartozó fontos tárgy elintézése végett azonban az elnök saját belátása szerint, vagy szavazati joggal biró tíz tag kérelmére, vagy végre a választmány fehivására rendkívüli közgyűlést is hív össze. Egyr ől-másról. i. Halle. — Deczember-hó 22-én, vasárnap útrakeltünk egy kis magyar csapat, hogy Eislebenbe zarándokoljunk a városba, hol nagy Lutherünk először pillantá meg a napot s hol megtört szemekkel utoljára látta annak lehunytát.

Next

/
Thumbnails
Contents