Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Gymansiumaink s az állam (Szabó Béla) II.

155 ügyét nem volna szabad az egyháznak teljesen kiadnia kezéből, ellenkezőleg mennél több és jobb prot. szellemű és irányú tankönyv létesültét előmozdítani. Hadd legyen miből választania a tanárnak és ne legyen kénytelen a szomszédba futkosni ; ellenkezőleg a szomszéd áhítozzék a mi készítményeink után. Hogy mikép volna ez eszközölhető, ügy hogy még anyagi haszna is volna az egyháznak, egy előbbi czikkben már kifejtettem. De a legfőbb gond a tanárokra volna fordítandó, arra, hogy a tanítás, az egyház jövendő intelligentiájának ne az egyházi körén kivül álló, az egyházra nézve idegen férfiak kezében legyen, oly férfiak kezében, kik csak annyiban tagjai az egyháznak, hogy evangélikusoknak kereszteltettek, nos meg az ev. egyháztól húzzák fizetésüket. Ne mondja senki, hogy ez szűkkeblű gondolkodás; hogy lehet valaki jó protestáns akkor is, ha nem végzett theologiát. Epen a lutheránizmusnak itt minálunk lehet sok panasza az iránt, hogy a ki nincs egy vagy más szoros kapocscsal az egyházhoz csatolva, arra csak a legritkább esetekben számíthat a felekezet. Talán egy felekezetben sincs aránylag oly kevés ember, a ki a mai miveltséggel teljesen megegyeztethetőnek tartja határozott kitüntetését a maga felekezeti irányának is, mint ép a lutheránus felekezetben. A vallásos nevelés hiányosságát árulja ez el. Hja, kevés vallásunkban a külső, frappáns, mondhatnám rikító szinezet, azt a finom árnyalatú színezést, mely művészeti, tudományos szempontból az egyedüli helyes, csak az igazán mívelt, vallásilag jól képzett ember képes megérteni, élvezni és másokkal, tanítványaival vagy hallgatóival is megértetni annyira, hogy azok abban és hova-tovább csak is abban találjanak élvezetet, mint izlés, művészet, tudomány szempontjából az egyedül helyes valamiben, míg ellenben ama rikító színezetű képhez nem kell valami nagyon is képzett magyarázó, csupán egy ember, a ki mennél többször állítja azt oda szemeik elé és belevésse így emiékezetökbe. Azért képes az ev. vallásban csak kitünőleg képzett, teljesen jártas tanár ev. vallásilag kifogástalan embereket nevelni; hacsak némi tekintetben gyönge, akkor olyan eredménytelenséget mutat föl, a milyen más felekezetben alig képzelhető még a legrosszabb, legjáratlanabb tanárnál is. Ilyen tanárokra kellene szert tennie az egyháznak. Azelőtt voltak ilyenek. A gymnasiumi oktatás majdnem kizárólag theologia-végzett, tehát papi emberek kezében volt; — még pedig épen nem a legrosszabb fajtából véve. — Ezek tudták, mi az ev. vallás jelleme, jellege; nem volt szükségök akkor sebtiben mindig után nézegetni, könyvből tanítani; azért aztán tudták is azt tanítványaikkal megismertetni és meg is kedveltetni. Paedagogiai szempontból milyen volt nevelésük, mutatják nemcsak az azokból kikerült férfiak, hanem mutatja azt a mai kornak önmagával elégedetlen és vágyakozó visszapillantgatása a mult idők nevelési módjára, a milyen az főként a prot. intézetekben volt. Egy nagyhirű, nem is prot. tanférfiú nyíltan bevallja, hogy ő a lelkészeket a gymnasiumi nevelésre alkalmasabbaknak találja és tapasztalta a mostani tanároknál. Hogy ez idők visszatérjenek és az ifjúság ismét lelkészek nevelése alá kerüljön, arra nincsen többé kilátás. Azért legalább azon kell törekedni, hogy a jövendő tanárok a tudományos készültség mellett lehetőleg szép jártassággal rendelkezzenek a vallási dolgokban is. Mikép volna ez eszközölhető? Legegyszerűbb volna természetesen, ha az egyház középiskolái számára tanárképző akadémiát állíthatna a maga izlése szerint. Csakhogy ezt még remélni sem lehet a mai körülmények közt. Habár tagadhatlan sokkal tanácsosabb volna arra törekedni, mint az egyházra nézve sokkal csekélyebb fontosságú jogakadémia föntartásán fáradozni. A paedagogiai világban is kezd egy irányzat kifejlődni, a mely több magában álló tanárképző akadémia fölállítását követeli. Egy ilyen szegényebb és korlátoltabb körű lutheránus tanárképző akadémia volna a legjobb üt a teljes emanczipáczióra és egvik-másik theologiával egyesítve, mindkét intézet szellemi emelkedését nagyban elősegítené. Csakhogy ez legfeljebb a jövő zenéje. Ebben bizakodni tisztán, nagyon meddő volna; más módról is kell gondoskodni. Ez a más mód pedig, hogy az államot igyekezzünk megnyerni, miszerint ő maga nyújtson alkalmat a prot. vallású bölcsészettan-hallgatóknak, a bölcsészeti tárgyak mellett a theologiai szakokban is némi ismeretet szerezni. Ezt pedig két módon eszközölhetné az állam. Az egyik, hogy kiegészítené a pozsonyi csonka bölcsészeti akadémiát annyira, miszerint legalább egyes tárgyakból, mint történet, philologia stb., nyerhetne ott a hallgató tanári oklevelet. így alkalom nyújtatnék a prot. vallású hallgatóknak egy időben mindkét akadémia, a theologiai és a bölcsészeti, főbb tárgyainak hallgatására. — A másik mód, hogy állítson Budapesten az egyetemen egy evang. theologiai tanáriszéket is, melynek tanára 3—4 évi cyclusban sorra veszi a theologiai főbb tárgyakat. Az ev. gymnásiumok azután csak olyan tanárt fognak választani, a ki szaktárgyai mellett ezen theologiai tárgyakat is hallgatta, esetleg azokból vizsgát is tesz az illetékes hatóságok előtt. Ilyen hallgató lenne elég, arról meg vagyok győződve. Különösnek és talán lehetetlennek fog e terv föltűnni a legtöbbek előtt. Nos hát én magam se tartom annak kivitelét olyan minden kétségen felülinek. De hát végtére nem lehetetlen, hogy, jól megválasztva az alkalmat, fölhasználva a körülményeket, a pillanatnyi hangulatot, sikerülne e tervnek megnyerni a minisztert. Hiszen évről évre a legkülönfélébb, tőlünk egészen távol eső szakokra állíttatnak uj meg uj tanszékek az egyetemen. Vájjon méltánytalan-e, lia egy, számos tanintézetet föntartó felekezet tanainak megismerésére is alkalom nyujtátik azoknak. kik ez intézetekben működni kívánnak? Minden más felekezetű bölcsészettan-hallgatóknak van alkalmok Budapesten egyszersmind saját felekezetök tanaival is megismerkedni az illető intézetekben, csak