Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - A vallás, egyház és iskola (Micsinay Pál)

115 clZtjj clZ első tekintetre a hitünk e's vallásunk fejedelmének a Jézus Krisztusnak ama általános elve szerint „Elmenvén a széles világra tanítsatok minden népeket" kellene tanítanunk minden hitvallási jelleg, minden otthonosság, minden ellenőrzés és a maguknak a vallás terjesztés tanítás s gyakorlatában elsőséget vindikáló egyházfelekezetekre való tekintet nélkül. Ha azonban keresztény vallás fejlődésének és terjesztésének történetét tekintetbe veszszíik; ha azt valljuk, hogy a vallásból eredő üdv közlése, terjesztése az isteni erőnek a Szentléleknek műve; ha azt tudjuk, hogy mi sem vagyunk, „jövevények és zsellérek" s hogy van nekünk is vallásbeli otthonunk, az az hitfelekezetünk : meg kell engednünk, hogy a vallástanítást az egyházak vagyis hitfelekezetek nélkül, ha tehetnők is alig tehetnők azt hathatósan és sikeresen ; miután a vallásból eredő üdv közlésének az országa maga a szentegyház. Magok az apostolok is, mindjárt a Szentlélek égi adományának vétele után jónak látták a vallásnak mint isteni tudománynak, hathatósabb terjesztés végett, és az ellen áramlattól való megoltalmazás és megvédésére bástyát azaz egyházat alapítani. A vallástanítás és terjesztés tehát a szentegyházaknak illetőleg az egyes hitfelekezeteknek a teendője. Ezek hitelveik, meggyőződésök módjuk és éberségük szerint, a vallásterjesztésre felügyelnek, annak mikénti tanítását ellenőrzik s a vallás gyakorlatát s ebből kifolyó vallásos életet a nép közt eszközlik, és a hitfelekezeti népiskoláikban, mikénti tanításra és nevelésre felügyelnek. A mi ágost. hitv. ev. egyházunknak is tehát — keletkezésetői — a legkiválóbb tisztje a vallás terjesztése és tanítása, s a népnek szabad szellemben való nevelése és ebből kifolyó üdv és boldogság országának keresése, ügy iskoláinkban mint a gyakorlati életben is annélkül, hogy hitelveit feladja és létjogát engedékenysége és gondatlansága által a legkevésbbé is gyengítse. Ezen tisztjét Isten segedelméből már századok óta szabadság, testvériség s egyenlőség elvei szerint az emberiség és társadalom üdvéért teljesíti annélkül, hogy hitelvei szigorú megőrzése miatt szégyent vallott vala, vagy a társadalomnak hátrányára szolgált volna, sőt inkább, amint azt a történet is bizonyítja, ő vala a léleknek, a szabad szellemnek legbátrabb föl szabadítója; ő vala a nép felvilágosodottságának legvilágítóbb szövétnek-e ; ő vala az, ki hitfelekezeti iskoláiban, a néptanítás és nevelésben is — inter pares eminentes — kivivá a közelismerés háláját. Hitfelekezeti népiskoláinktól tehát azt követelni, hogy a vallást saját hitfelekezeti színezetben tanítsák, gondolom nem ellenkezik sem az iskola lényegével, sem elvével, sem tanmódszerével, annál kevésbbé von le valamit a Szentbiblia és Krisztus Urunk tanának, tekintély és szent magasztosságából ; sőt az egyház joggal követelheti saját hitfelekezeti iskoláitól, hogy a leendőbéli tagjai neveltessenek öntudatos hitfelekezeti vallásosságban, igazán, szilárd alapossággal, ha majdan a mikor ez élet vészes és viharos tengerére szállnak, ne ingadozzanak, ne roskadozzanak semmi idegen nyomás alatt, sem pedig az idegenszerű áramlat által saját egyháza aklától el ne tereitessenek, tudván azt hogy kiéi és kitől tanulák meg a hitvallásban való állhatatosságot. És ezt tegye is meg egvliázunk egész eréllyel! Mert ha volt valaha szükségünk a szentírás eme intő szavaira „Józanok legyetek! vigyázzatok, mert a ti ellenségtek széjjel jár keresvén kit elnyeljen 1 Pét., 5., 8., annál nagyobb szükségünk van erre most, hogy szorgosak, ébrek legyünk a vallástanításban s a hitfelekezetünk, sarkalatos elveinek fentartásában ; mert a világ, nagyravágyó, tündökölni óhajtó s anyagiság után sóvárgó szelleme — a maga csábításaival, még az egyszerűség gunyhóiban is felüté már a kisértő fejet és ügy látszik behatolt Krisztus Urunk ama szentegyházaiba is, a kik eddig boldog egyszerűséggel dicsekedve, a szent evangyéliomból származó üdv hirdetése mellett — a világ bajok és zajok közepett — még ama szép jelszót is tűzték volt a viselendő Krisztus keresztére : „Beatus ille, qui procul negotiis, paterna rura bobus exercet suis." Mindenek előtt legyen legdrágább, legbecsesebb előttük, az a mi miénk, egyházunk, iskoláink, hitvallási sarkalatos elveink; őrizzék meg minden áron és módon amazokat s emezeket pedig tanítsuk, valljuk buzgón iskoláinkban és a gyakorlati életben is. Úgy a jelenlegi nyomasztó időben is, az állami és községi iskolák rendszerének behozatala mellett, a tanítandó tananyag tömérdek szaporításánál is és a koronkénti új és új tanrendszerek behozása daczára is — noha ezek vallástanitásunkat a hitfelekezeti népiskoláinkban is elég csekély mértékre szállítják — mégis teendünk annyit, a menynyit az egyházunk önfentartásához és a közéletben való vallásosság fejlesztésére szükség leend. Különösen hitfelekezeti népiskoláinkban tanítsunk buzgón és magasztos fenköltséggel a szent énekek éneklését, és az áhítat teljes imádkozást, minden időre és alkalomra ; mert ezek ám a közélet vallásosságának, — az érzéketlen világra is — varázserővel ható hangjai; ezek a szentírás olvasásához is, a legszebb bevezető szavak; ezek a köznépünkre — a kire mostanság az egvházaink anyagi fentartása egész súlylyal van nehezedve, — a legfenségesebb, buzdító, lelkesítő és bátorító vallás szózatjai. Igaz, hogy maga a népiskola egyedül ezt nem teheti, a mennyiben az iskoláztatásra való idő — e fontos teendőhöz, vajmi csekély, de itt vannak a hiányt pótló katechisatiók s néha, még talán most is dívó adventi és böjti estéin tartott artikulisatiók, a melyeknek egykor magam is, mint néptanító íia szorgalmatos és buzgó látogatója valék s mondhatom, hogy kimondhatatlan hatással voltak ezek az én egyéni vallásosságomra is; és ha egykor bebizonyították már nagy hasznukat, minden esetben a jelen korban is leend üdvös hatásuk. — Csakhogy sajnos ezen jó és üdvös szokások —- ott is, a hol gyakoroltatnak is — mainapság már igen ritkák. Pedig ezeknek elhagyásával vallásosságunk az életben lazúl, és az egyházi