Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - A vallás, egyház és iskola (Micsinay Pál)

114 Elismeri tehát e tényével, hogy az hozzá nem illetékes. A gyermek azonban meghal, — a plébános úr nem genirozza magát, eltemeti mint saját hívét, tudtom, hírem nélkül. A miniszter rendelete tehát, valamint az ismeretes curiai döntvény, mely szerint a keresztelés nem valamely felekezetbe, hanem csak az általános kereszténységbe való felvétel, csak irott malaszt, melyek intencziójához tartani magukat, — némely plébános urak nem tartják épen szükségesnek. Kötelességemhez híven, természetesen ezt az eljárást sem néztem húnyott szemmel, hanem most már egyenesen csak egyházközigazgatási útra terelve a dolgot, megtettem a panaszomat, vonatkozva az előbbi, megoldást illetve megtorlást nem nyert esetre is. — Hogy a sértett jogért, nyerek-e elégtételt, a múltra gondolva, nem sok reményem van. És most rátérek azon tapasztalatom közlésére, hogy tapintatos, barátságos modorral, minden hunyászkodástól ment udvariassággal, egyszóval mivelt emberekhez illő viselkedéssel, sok izetlenségnek, torzsalkodásnak elejét lehet venni. Eltekintve attól, hogy a környékbeli róm. kath. plébánusokkal, kikkel a magán életben barátságos viszonyt tartok fenn, az egyházi, azaz hivatalos érintkezéseknél is mindég fenn tudtam tartani a jó viszonyt annélkül, hogy egyházam jogaiból egy talpalatnyi tért is feladtam volna, sőt még a mogyoródi plébánossal is a hivatalos érintkezésen túl, melynek ellentétes voltára szintén nem én, hanem az ő túlhajtott katholikussága adott okot, — a magán életben jó viszonyban vagyok, — merek nyíltan hivatkozni azon szívélyes barátságos viszonyra, melyben én, mint az itteni legkisebb felekezet papja a róm. kath. felekezet, magas egyházi állású, méltóságos czímíí papjával állok, akivel épen ezen őszinte barátságos viszonynál fogva, a gyakori hivatalos érintkezés mellett sem volt soha semmi kellemetlenségem vagy összeütközésem. 0 is elment addig, ameddig saját hitelveiből folyólag elmehetett, én is elmentem amennyire a magaméi, jogfeladás nélkül engedték, és így megtaláltuk egymás közt a helyes modus vivendit. És, hogy ők nem ellenzői, sőt örülni tudnak az ilyen jó viszonynak, azt tapasztalni alkalmam volt sokszor, apám egyházában is, de különösen akkor, midőn az említettem magas egyházi állású helyi apát plébános és praelatus, saját asztalánál, nagyszámú paptársa és püspöke jelenlétében, rám, mint a felekezeti jóegyetértés képviselőjére (magam voltam jelen protestáns pap) emelte poharát, mely maga után vonta a püspöknek igazán keresztényi szellemben, a felekezetek közti jó egyetértésre s rám is, mint örömmel értesült annak egyik készséges munkálójára mondott tósztját, melynek mintegy alapigéje ez volt : „egy a ti Mesteretek, a Krisztus." Nem olyan fekete az ördög, mint a milyennek festik. És hogy a barátságos viszony fentartása menynyire jó villámhárítója a felekezeti torzsalkodásnak és visszaéléseknek, azt dokumentálva látom az által is, hogy más egyházak papjai, kik a személyes barátságos viszonyt nem ápolják, vagy tán kerülik, ugyanazokkal, kikkel én kijövök a jó viszonynál fogva, örökös viszálkodásban, sőt gyűlölködésben élnek, a hívek nem nagy épülésére. De van még egy dolog, melyet én akár a szigorú megtorlásnál, de még a barátságos viszony ápolásánál is czélravezetőbbnek tartok a felekezeti túlkapások és törvénytelenségek számának apasztására, és ez nem más mint a nyilvánosság, a törvénváthágási eseteknek, visszaéléseknek, a nyilvánosság előtt, főként pedig a törvényhozás termében, interpellatiók alakjában való kíméletlen szellőztetése. Hadd lássa a közönség, hadd ismerje meg, hogy kik azok, akik az ország törvényeit nem tisztelik, és ha ekként megismerte őket, a közvélemény majd fog adni hangot megbotránkozásának eclatans módon. Ha az országgyűlés protestáns képviselői, kik közül sokan az egyházi ügyek terén is fontos és előkelő állást foglalnak el, sőt többnyire prot. papok is találkoznak, köztük minden egyes tudomásukra jutott, vagy czélzatosan tudomásukra hozott törvényszegési eset miatt meginterpellálnák a vallásügyi minisztert, én erősen hiszem, hogy vagy megunná a sok interpellátióra való felelgetést vagy feltámadna igazságérzete és tenne valamit, olyat is már, mely ne csak irott malaszt maradjon, mely alól ki lehessen bújni büntetlenül. De hihető, hogy a plébános urak is jobban tartanának a közvélemény Ítéletétől, mint a miniszterétől. Ajánlom figyelembe ezt az egyházpolitikát is. Kemény Ödön, - evang. lelkész. A vallás, egyház és iskola. A keresztény vallásról mint gyarló életünk minden jónak kútforrásáról beszélni, érvelni és az által az emberek közt való terjesztését minél sikeresebb és termőbb módon eszközölni s a vallásból kifolyó boldogság és üdv országát az emberiség közt terjeszteni az arra hivatottaknak mindig a legkedvesebb, de legfontosabb hivatásuk is vala. Midőn tehát e becses lapok hasábjaira a népiskoláinkban vallásoktatásról való tárgy közmegbeszélés és eszmecseréül fölvétetett, engedelmet kérek, hogy én is elmondjam ez életbe vágó tárgyról szerény nézetemet. Nem irás viszketegségből teszem ezt, annál kevésbé, hogv a vallásügyben polémiába keveredjem. Nem ! A vallásomat már mint egyén is sokkal többre becsülöm, mint sem ezt tenném. A vallás lelkiismeretbeli meggvőződésen, alapuló nyilatkozat lévén, olyan az mint az éltető forrás vize, hogy bár mennyit és mennyien igyanak is — okkal móddal — belőle üdítő és hacsak egy kéz is méltatlanúl és zavarólag nyúl bele — kárhozatossá válhat ; de teszem ezt kötelességből talán némi joggal is, mint vallásos ember, ágost. hitv. ev. egyháznak rendületlen híve és a hitfelekezeti iskolának tanítója. Ha a keresztény vallás — egész emberiséget boldogító — fogalmát általános értelemben vesszük, akkor