Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Felsőbb leánynevelés és még valami (Farbaky J.) II.

82 A nagy egyházak papjai, annyira el vannak halmozva saját egyházi és magán ügyeikkel, s a mellé teljesen el lévén látva, hogy is kivánhatjuk tőlök, hogy ők tegyenek? hisz' nekik „nem fáj" semmijök. — A világi urak, s főkép a felügyelők, jobb módú családok sarjai lévén, nekik a mi miseriánkról fogalmuk nincsen, — már csak egyéb gondjaiknál fogva is nem valószinű, hogy a kezdeményezés tőlük fakadjon. Nagyon elég, ha annak idején a jóakaratú támogatást meg nem vonják ügyünktől! A jóllakott ember ritkán szokott azért türelmetlenkedni, hogy az éhesnek is adjanak már, s ha teszi is — egy kis szép biztatással könnyen megnyugtatja magát. A mi az akaratot illeti — ez rendesen csak a részvét mellett állapodik meg : hiába a papi fizetések — darázsfészek, s a darázs csípései igen kellemetlenek. Nem vádaskodás szól belőlünk — sokkal nagyobb mértékével a tiszteletnek viseltetünk az egyházi méltóságok viselői iránt, semhogy annak helyet adhatnánk : de az ügy érdeke kívánja, hogy tárgyilagosak legyünk s őszintén elmondjuk a száraz valót — ha szavaink nem is találkoznának szives fogadtatással. — Egy szegény egyház papja, kinek alig termett földjén annyi kenyere, hogy a vetést leszámítva a cselédjének maradjon, — ő maga saját vagyonából tengődött jól — rosszul : — s ennélfogva igen nehezen viselte az adó terhét, melyet a hívek abususból az elődökre szorítottak : egyszer panaszolja az illetékes helyen e súlyos körülményt — s mi lett a válasz : „jól van az úgy — hisz' én is fizetem". — Az a szegény pap — meghajlott a tekintély előtt ; de meg nem nyugodott : ma a legszebb sikerrel gyűjt adóalapot. Ha ezt az ideát akkor adja alkalmas időben az orvos, ma már régen meglett volna az alap. Nem mondjuk rossz akaraton— de való, hogy az akaraton mullott; ha akkora hívek azt a jó indulatu tanácsot kapják — illetékes helyről. hogy gondoskodjanak módról, hogy az adót fizethesse az egyház — a lelkésznek nem kellett volna hosszú évek során küzdeni a tekintélyre támaszkodó — rossz akarat ellen. De a legjobb akarat mellett alig is tehetnének valamit : mert ott van az autonomia — s az egyházak nagyon könnj'en azt mondanák, hogy : a mi dolgainkba ugyan senki se avatkozzék, mi meghatároztuk a pap fizetését, arról megvagyunk győződve, hogy az országban jobb dolga nincs senkinek mint a papunknak, a mit kap, mind ingyen kapja — ingyen megdolgozzuk neki a földet, neki semmi más dolga, mint a készet fogyasztani : aztán, mi nem buztuk ide erővel, maga jött jószántából, hát minek jött, kaptunk volna helyette tizet. Fizetést emelni, miért? ad nekünk a pap valamit?! Ilyen, s ehhez hasonló bölcselkedés lakik híveinkben, és még szerencse, ha a jámbor collega nem maga ajánlkozott, mert akkor ugyan megmutatják neki az utat, a merre jött ; s ha maradni akar — ezt az épületes dolgot zsebre kell tennie .... Ne nézzünk hát az elsőkre, s ne várjunk a nagyoktól semmit ! Könnyen azt hihetné valaki, hogy mi a másé után sóvárgunk. Isten mentsen! Boldogult Eötvösünk kérdést intézett a papok állami fizetésére nézve : talán azt hitték, hogy a közbevetést, mely a papi fizetések között vagyon úgy akarja betölteni, hogy a sokból elvesz, s a keveshez hozzá tesz — hát azt mondták : maradjunk meg statu quo, — mert az autonomia ellen vétség lenne .... Mi kivánhatjuk, hogy fizetéseink, a papi miveltségnek, a kor igényeinek s a teljesített munkának megfeleljenek, de ez a világért se akar merénylet lenni — a nagyobbak ellen .... Ha azonban a nagyok nem tesznek, vagy nem tehetnek : ki tegyen hát? Véleményünk szerint — tegyünk magunk. Legalább a kezdetet, mert egyelőre csak erről lehet szó — magunknak kell megtennünk ! Ne várjunk senkire és ne várjunk semmit, hanem fogjuk meg a dolog végét s kezdeményezzünk magunk! Azt kérhetjük és egész bizalommal hisszük, hogy számíthatunk arra, hogy a nagyok minket támogassanak r de a kezdetnek — okvetlen tőlünk kell származnia! Ez az ügy — gazdasági ügy lévén — méltán összemérhető a közönséges gazdasági állapotokkal. S valamint hiába várná a gazda állapotainak jobbra fordultát az államtól — ministerői, kormánytól — nagyoktól ; úgy mi se ámítsuk magunkat azzal, hogy a nagyok fognak helyzetünkön segíteni .... „Orvos gyógyítsd meg tenmagad." Ez meggyőződésünk. A másik két kérdésre a feleletet legyen szabad egy másik alkalomra feltartanunk! Farkas Gejza. Felsőbb leánynevelés és még valami. IL Ebben a stadiumban állott a dolog a legközelebb múlt 1884-ik évi — nyíregyházi — ker. gyűlésig, mely annak isméti továbbfejlesztésére, miként mondám, újabb bizottságot küldött ki. Ennek lesz már feladata : konkret javaslatokkal állani elő s én, fennt kifejtett nézetemnél fogva azt hiszem, hogy, legalább javaslataiban, az erkölcsi támogatáson túl fog menni s anyagi segély felajánlását is fogja javasolni. A feladat rendkívül nehéz, tudom, de nézetem szerint mégis meg kell oldani, ha a czélt akarjuk. Igaz, hogy izzadna a homlokom, ha a bizottság szavamon fogna s azt mondaná nekem : „nevezd meg hát a kellő forrásokat," de valamit csak mégis tudnék ajánlani. Ott van az államsegély, a mely csekély ugyan, de mégis csak valami. Erre nézve a legújabb határozat az, hogy fokozatosan, az egyházakra eddig kivetve lett, eredetileg hosszú éveken át változatlanul 3828 frt. 50 krt. kitett, most már a folyó évre csak 2828 frt. 50 krra előirányzott, u. n. „kerületi segély" járulékainak megváltására fordíttassék. Tudom, hogy az egyházak nehezen várják e teher fokozatos apasztását s végre teljes megszüntetését és mégis azt mondom hozzák meg — ily nagy czél érdekében — ha kell és mert kell, még továbbra is, legalább részben az áldozatot s fordíttassék az államsegély egy megfelelő része a kerületi felsőbb leánjdskola vagy iskolák segélyezésére. Aztán, ott van a supplicatio, nem lehetne-e ennek jótéteményeit ezen intézetekre is kiterjeszteni? (Valaki gyanúba ne vegyen, mintha magokat az intézet növendékeit akarnám supplicatiora küldeni.)