Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Hát a kilencze hol vagyon? (Döröcskei)

44 nem tanúi, hanem lábai még eddigi szilárdságukat is elvesztik. A kit félig segélyeznek, az csakhamar arra gondol, mért nem segélyezik háromnegyedrészben és végül teljes segítséget követel. Ilyen az emberi természet .... Mit nyertünk az ilyen egyházzal? Hanem igenis nyerhetünk vele sokat akkor, hogy ha egy kis fáradsággal, sőt némi támogatással is megtanítjuk őt saját lábán járni, önerejéből tovább fejlődni. Es ez talán lehetséges. Ismerek egy nem gazdag egyházkerületben egy esperességet, amely annak a nem gazdag kerületnek legszegényebb esperessége. Es ebben a legszegényebb esperességben van ismét egy egyház, amely valamennyi között a legnyomorúságosabb anyagi viszonyok közt él, tengődik. S ez egyház ama vidéken arról nevezetes, hogy két pap egymás után lett benne dúsgazdag emberré, még pedig önerejéből. Hogy csinálták? nem kérdezem. En csak azt olvasom ki példájokból, hogy egy kis éles elmíiséggel, szorgalommal és tapasztalattal a legkopárabb földet is lehet, ha nem épen búzatermő, de hasznothajtó termőfölddé átváltoztatni. Ismét ismerek egy papot, a ki a legrendezetlenebb viszonyok között vett át egy egyházat ; nem kért senkitől segítséget, hanem felügyelőjével karonfogva kölcsön-magtárat állított és pár év alatt nemcsak rendbe hozta egyháza anyagi viszonyait, hanem még tőkét is gyűjtött; a népet meg ép az által okos takarékosságra szoktatta. Mások is tették ezt. Nem mondom, hogy mind egy nyomon járjanak. A mi az egyik helyen hasznos, az a másikon szükségtelen. De van, bizonyosan van mindenütt valami fogyatkozás, valami általánosan érzett szükség, melyhez egy vállalatot kapcsolni hasznos és érdemes dolog. Hogy sokat ne említsek : ott van a népnek kifosztása az uzsorások által. Miután a takarékpénztárak messze vannak, nehezebben megközelíthetők és a nép gondolkodás módjához alkalmazkodni nem tudnak : nem lehetne-e ú. n. falusi takarékpénztárakat alapítni, egyházi vezetés alatt? Az egyház közvetlenül nyerhetne a mellett, „mert méltó a munkás az ő jutalmára" (Luk. 10. 7.), de közvetve is a nép vagyonosodása által. Ott vannak egyes munkásszövetkezetek, új iparágak meghonosítása, ahol az egyház emberei közvetíthetnék a készítményeket sat. A nép sokat nyerne ez által és szorosabban kapcsoltatnék az egyházhoz. Es ezekben aztán az egyházfők segíthetnének tanácsfigyelmeztetés, utasítás, az egésznek rendszeresítése, könnyítése által; az egyetem, a vagyonosabb egyházak erkölcsi, anyagi támogatás, biztosítás által. Ehhez nem kellenek nagy vallásalapok. Ez volna az igazi segítség, a mely nem alázna meg, hanem felemelne, nem gyengítene, hanem erősítene. Csakhogy illik-e papnak, egyháznak ilyen manipulatiókban részt venni? Nem-e önlealacsomatás az? — Lám, ugyanígy kérdezhettek orrfintorgatva a finom míveltségű görög-római papok, midőn a ker. lelkészek kórházakat építettek, betegeket ápoltak; s mégis e törekvés a legáldásosabbnak bizonyúlt és sokban hozzájárult ama orrfintorgatók legyőzetéséhez. Avagy ha nagyobb egyházaink lutrikat rendeznek önmaguk felsegélyezésére, mért ne vennének más, falusi egyházaink az ilyen, amazoknál bizonyosan hasznosabb müveleteket szolgálatukba? Nem volna az egyéb, mint csak egy lépés előre azon törekvésben, miszerint a nép, az élet vezetése ismét a mi kezünkben pontosíttassék össze és kiragadtassék azon kétes irányú hatalmak karjaiból, a kik azt már meglehetősen magukhoz vonták. Ez lenne aztán az igazi evangelizáczió is, és végtelen különböző attól, a melynek oly nagy mesterei az angolok, a kik egy pár forintért, egy csekély haszonért képesek koldúsbotra juttatni embertársaikat és a midőn így végnyomorba taszították őket, kezükbe nyomnak egy épületes könyvet: „a nyomorúság ker. viseléséről." Nagyon sokra mentek — Irhonban. Szabó Béla. Hát a kilencze hol vagyon? Mindenki emlékezik azon heves és epés vitára, mely ezen lap hasábjain és mellékletén folyt. Abban a szándékban voltam, hogy felszólaljak, illetőleg felkérjem a Nagytiszteletű szerkesztőséget, hogy e keserű poharat tartsa távol lapjától és mitőlünk — olvasó-közönségétől. A haragra gyújtás a legkönnyebb irmodor a mi létezik. Az epés vitát elnézzük talán a képviselőknek, szaktudósoknak s megengedjük talán mindenki másnak, — de lelkésznek éppenséggel nem. Hiszen a lelkészi jellem eszméje, mely felé mindegyiknek törekedni kell, az a kristály, melyet az Idvezitő tana és példája csiszolt. A legrútabb rozsdafolt e kristályon minden bizonynyal : a szenvedély, harag, személyeskedés. Prot, lelkész ezt nem űzheti a lelkészi kar tekintélyének és testvériességének, az egyház jó hírnevének és szent czéljának megcsorbítása nélkül. Ha nem illő és nem szabad a parlamentben, vagy bárhol, hol a szabad szólás joga gyakorolható, még kevésbé illő és szabad az az ev. lelkészi karban. Ezen elvet követve — bocsánatot kérek, ha a Bognár Endre lelkész úr által ezen lap folyó évi 4-ik számában felvetett azon kérdésében : „hát a kilencze hol vagyon?" némileg eltérő nézetben vagyok. Aligha csalatkozom, ha czikkéből úgy veszem ki, hogy a „kilencze" alatt főképen egyházunk jelesebb világi férfiait érti. Nem mondom, hogy tapintatlan eljárás volt itt neveket is említeni; nem mondom, hogy az mintegy követelő szemrehányásféle volt világi férfiaink és családainknak ; azt sem mondom, hogy keresztül veresplajbászoltam volna a neveket említő passust; szolgálatot sem akarok talán tenni azon világi egyháztagoknak, kiket a czikk közelebbről érint, mert mind ehhez sem hivatott, sem illetékes, sem mérvadó nem vagyok; csak arra nézve szeretném nézetemet elmondani, hogy : hát a kilencze hol vagyon? Evang. egyházunk Magyarországon oly világi elemmel dicsekedhetik rangot, buzgóságot és számot illetőleg, mint ezelőtt kevés időben. Ezt az igazságot maga czikkiró úr szolgáltatja tollamba, midőn sok kitűnő magyar evang. családnevet hoz fel, melyekből az 500 könnyen kitelik. Sőt határozottan merem állítani, hogy épen B. E. úr egyik legnagyobb tisztelője azon neveknek, s egyik hivatott elismerője az általa említett evang. családok érdemeinek. Mégis a „stb."-it korán találta használatba venni, már csak azért is, mivel az említettekből a hiányzó „kilencze" még nem kerül ki, meg mivel csakugyan vannak