Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Nekrológok - Bérczy Pál

400 De még sem akarok én elfelejtkezni mind örökké te rólad ; Az én tenyeremre téged felírtalak, megemlékezem rólad, A te oltalmadra én gondot viselek, hogy örökké megmaradj." Es ha ily hittel „felemeli a zászlót a mi Istenünk nevében", — akkor az ő seregének nem lesz rendületlenebb hive, — mint az az alak, a kit ő ott abban a teremben. hol Vajda Péter és Boczkó Dániel képei meresztették ránk bámuló szemeiket, — búsulásában felszított haragjának menyköveivel lesújtani készült! Isten veled. Szerető leikésztársad Mezőberény, nov. 25. 1885. Ifj. Jeszenszky K. Nemzetiségi kérdés az ev. egyházban és iskolában. (Megjegyzések Zsilinszky Mihály czikkére.) Zsilinszky Mihály, békési esp. felügyelő is hozzá szólt a „kényes" kérdéshez. Bizonyosan a legjobb czélzattal tevé, de nagyon kilátszik a ezikkéből, hogy ő a kérdést csak' akadémiai értekezésekből, és nem tapasztalásból ismeri. — Azért czikke nem csak hogy nem pedzi a dolog velejét, hanem oly elmefuttatás, mely nyilván a békességre való dolgokat keresi ugyan, de csak nagyobb háborúság előidézésére alkalmas. 0 talán azt véli, hogy eleget verték már a pánszlávokat : nosza ! most a másik félt kell püffölni; ha ez elhallgat — gondolja, — akkor szent lesz a békesség. Pedig dehogy lesz, dehogy lesz, a mig pánszlávkérdés lesz; ezen kérdés pedig nem a baj eltitkolásával, hanem csak erélyes rendszabályokkal szüntethető meg. Lássuk csak, mily ellenmondásokba keverte czikkirót a hamis álláspont, melyet választott magának. Először is azt mondja, hogy a pánszlávkérdést csak a „tótajkú" lelkészek csinálták, kiknek szükségük van arra, hogy hazafiságukat „fitogtassák" ; épen azért ezek tele Írják a lapokat hazafias áradozásokkal és kifakadásokkal, s mivel nincs „tiszta szándékuk", nem irják oda a czikk alá becsületes nevöket. Hát kérdem : hogy illik az össze, hogy valaki, mint híres pánszlávverő akar feltűnni, hogy a hazafiságnak legalább „látszatát" megnyerje, s aztán eltitkolja nevét, hogy ne tudja a közönség, ki irta ama czikket ... A felügyelő úr mégis, — ki tudja, honnét mikép — nemcsak azt tudta meg, hogy a czikkirója „tótajkú", hanem még azt is, hogy „nincs tiszta szándéka". Azután azt mondja, hogy a nyelv mindig csak eszköz marad az Isten országának terjesztésére, s a különféle nyelven való igehirdetés nagyon is összefér a magyar hazafisággal; s nyomban rá megjegyzi, hogy az „újkor szédelgőit" néha még inteni is kell, hogy tartsanak gyakrabban magyar istenitiszteletet. Hát hiszen egy kis sottisenak megjárja, ha egy hazafias papnak azt mondják ellenfelei (kárörvendőleg őt zavarba hozni igyekezve), hogy bizony nem ártana, ha a magyar istenitiszteletek számát egyházában szaporítaná; de hiszen az ő hazafisága épen nem áll abban, hogy a magyar istenitiszteletet forcirozza, mert tudja, hogy erőszakkal épen a czélt koczkáztatná, s a reactiót maga ellen kihívná. A hazafias pap működését épen az jellemzi, hogy egyházában nincs nemzetiségi izgatás, sőt úgy intézi a dolgot, hogy a hivek a magyar mívelődés előmozdítására tett intézkedéseit inkább keveseljék, mint sokalják. Abban sincs valami erős logikai következetesség, midőn fölemlíti, hogy dunántúli magyar hitrokonaink az egyetemes gyűlések alkalmával felmerült nyelvi kérdésekben mindig a leghiggadtabbak és legelfogulatlanabbak; elfogultság és türelmetlenség tehát csak a nem magyar kerületekben honos : mert ebből az következnék, hogy nyelvi kérdésnek a magyarok közt is kellene lenni, vagy egyáltalán sehol. — Tudva lsvő pedig, hogy az a nyelvkérdés az egyetemes gyűlésen csak abból állott, hogy az anyakönyveknek, mint közokiratoknak magyar nyelven vezetése inditványoztatott. Bizony inkább az az elfogult és türelmetlen, a ki ezt perhorreskálja, s nem az, a ki ezt az egyöntetűség kedveért s a hívek érdekében kívánja. Hát arra mit mondjunk, hogy midőn egyrészt a „tótajkú" lelkészek pánszláv heczczét egyszerű nyelvkérdéssé devalválja, másrészt elismeri, hogy a „pánszlávizmus kétségen kivül oly veszélyes politikai irány, — mely hazánk fenmaradása és fejlődése érdekében üldözendő"? S midőn hangsúlyozza, hogy a pánszlávizmus komolyan üldözendő, úgy, hogy eredménye legyen (t. i. üldözésnek), s oly eszközökkel, melyek czélhoz vezetnek, és oly közegek által, melyek arra törvényeink értelmében hivatvák : akkor egyszersmind konstatálja, hogy az államhatalom tehetetlen még a nyilvános „csábitó" pánszláv val szemben is. Ebből talán az következnék, hogy tehát egyházunk, mely e veszélyeztetett hazát magáénak is vallja, s mely a hazával maga is elbukhatik (Lengyelország !) siessen az állam segítségére, s tegyen meg mindent a maga hatáskörében : de czikkiró ellenkező eredményre jut. Szerinte az egyház és iskola ne tegyen semmit, mert „hatalmi eszközökkel" nem rendelkezik, csudálatosképen mégis csak ő képes a legszigorúbb büntetéssel sújtani persze — (teszi hozzá kicsinylőleg) csak az „elcsábitottakat. " Ámde ha az egyház ekkép üldözi e pánszlávizmust — mondja tovább — akkor „új meg új nemzetiségi históriával szolgálunk ellenségeinknek" ; mindig lesz „új meg új lutheránus látványosság" s meg nem szűnik a „batrochomiomachia!" Azért felhívja a hazafias papságot, — (ezek az összefüggésből Ítélve már nem „tótajkuak", hanem — valóságos tótok), hogy ne engedjék magukat „terrorizálni" a „szájhősök" által, s lépjenek fel nyíltan a nyilvános gyűléseken azon „szédelgők" ellen, a kik a „farsangi karrikatúra álarczában" szórják saját tápláló egyházuk ellen (!?) a pánszlávizmus rágalmait. Ilyen feneket kerít a dolognak a nagyérdemű esp. felügyelő úr, hogy rátérjen a pozsonyi eset tárgyalására. Hogy i 1 y félszeg álláspont —, ilyen tótágast csináló okoskodás —, ilyen egyes czélba vett személyek ellen szórt imparlamentáris kifakadások mellett hova lyukad ki ítélete, azt már előre is lehet sejteni. Gaál Mihály. NEKROLOG* A nagybányai kisded ev. gyülekezetnek gyásza van. Agg lelkésze, Bérczy Pál, nov. hó 28-án elköltözött az élők sorából. Csendes, zajtalan volt élete, nem vágyott ki-