Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Rochfalva

37 a tevékeny irodalmi élet és munkásság. — De tudván azt, hogy az ily irodalmi vállalat nem abból él meg, micsoda reményeket helyeznek beléje, hanem abból, mit tesznek azok, kik a vállalat felvirágzását óhajtják : kötelességemnek tartom megemlékezni arról, hogy annak idejében én is megigértem, miszerint szerény erőmhez képest én is beállok napszámosnak és teszek, — mennyi gyenge erőmből telik. Ugy hiszem, irodalmi munkásságunk legelső sorban oda irányuljon, hogy protestáns népünknek népies olvasmánynyal szolgáljon, oly olvasmánynyal, mely azt érdekelje, mívelje, építse és Szentegyházunkért, — a Krisztus szent egyházáért lelkesítse és annak hű gyermekeivé nevelje. így okoskodván eszemben jut, hogy tán nem ártana visszapillantanunk Lutherre, kinek neve alatt a zászlót kitűztük, és megemlékezni az ő röpiratairól, melyeket a nép közé kibocsátott, hogy azt felébreszszék és igazi keresztyén életre serkentsék. Szándékom azokból egyet-mást bemutatni a mi magyar protestáns népünknek, és úgy hiszem, érdekelni fogja, hogy mit és hogyan irt negyedfélszáz évvel ezelőtt az a kis wittenbergi doctor theologiae, kire mi ma is oly büszkék vagyunk s kinek nevét Rómában már századok óta kitartó keresztyéni buzgósággal átkozzák. Kezdem az ismertetést Luthernek 1520-ban irt röpiratával, melyet a keresztyén ember szabadságáról irt s kezdem itt e lapok hasábjain. Az olvasó közönségtől fog függni, hogy kívánatosnak tartandja-e a folytatást vagy sem? — Es evvel hadd beszéljen Liither maga : Hogy alaposan megismerjük, mi a keresztyén ember és mit értsünk azon szabadság alatt, melyet Krisztus neki megszerzett s melyről Pál apostol oly sokat ír, ezen két tételt akarom felállítani : A keresztyén ember minden dolgoknak szabad ura és senkinek sincsen alávetve. A keresztyén ember minden dolgoknak köteles szolgája és alá van vetve mindenkinek. Ezen két igazságot világosan fejezi ki Pál apostol a korinthusi 1. levél 12. fejezetében fejtegetvén, hogy : minden dolgokban szabad és mindenkinek szolgája vagyok. — Ugyan így ír a római levél 13. fejezetében mondván : Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem hogy egymást szeressétek. A szeretet pedig szolgája azt is aláveti magát annak, a kit szeret. Ily értelemben mondja a galatiai levél 4. fejezete : kibocsátá Isten az ő fiát, ki asszonytól lett, ki a törvény alá adta magát. 2. Hogy megértsük a szabadság- és szolgaságról felállított ezen két ellentétes tételt, arról kell megemlékeznünk, hogy kétféle természete van a keresztyéu embernek: testi és lelki természete. — Lélek szerint nevezzük őt lelki, új, belső embernek; test és vér szerint pedig régi élet szerint való, külső embernek. — Es ezen különbség miatt találunk felőle az írásban oly mondásokat, melyek ép oly ellentétesek, mint az imént felállítottt tételek a szabadságról és szolgaságről. 3. Nézzük a belső, a lelki embert és kutassuk, váljon mi kell ahhoz, hogy a keresztyén ember jámbor és szabad legyen : nyilvánvaló dolog, hogy nem találunk semmiféle külső dolgot, mely őt jámborrá vagy szabaddá tehetné. — Mit segít a lelken, hogy a test szabadon van, friss és egészséges, eszik és iszik tetszése szerint? Viszont, mit árt az a léleknek, hogy a test fogva van, vagy beteg és törődött, vagy éhezik és szomjazik? Sem egyik sem másik nem érinti a lelket, nem teszi azt szabaddá vagy tartja fogva, nem teszi azt jámborrá vagy gonoszszá. 4. Mindezekért semmit sem használ az a léleknek, ha a testre szent ruhát öltünk, mint azt a papok teszik, vagy ha a test templomokban vagy szent helyeken van. Nem használ a léleknek, ha a test szent tárgyakkal foglalkozik, vagy testileg imádkozik, böjtöl, búcsút jár és annyi jó cselekedetet végez, a mennyi a test által csak elvégezhető. Egészen más az, mi a lelket jámborrá és szabaddá teszi. — Mert az imént említett cselekedeteket és dolgokat elvégezheti akármely képmutató és szenteskedő ember is. Ellenben épen nem árt a léleknek, ha a test nem szent ruhát ölt, nem szent helyen tartózkodik, nem eszik, nem iszik, nem jár búcsút és nem imádkozik, vagy mit sem tesz azon cselekedetekből, melyeket az imént emiitett képmutatók végeznek. BELFÖLD. Templomszentelési százados évforduló Rochfalván. — Az ochtinai evang. ág. hitv. egyháznak leányegyháza Rochfalva október 25-én tartotta templomának száz éves emlékünnepét. Az ország azon vidékeinek egyikén fekszik ezen, alig félezer lelket számláló kicsi, de rendes és tiszta falucska, a melyeken a husziták által előkészített talajon a legelső evangyélmi egyházak keletkeztek. így Ochtina, Rochfalva, Nagy-Szlabos és Fekete-Lehota— Ochtinán és N.-Szlaboson a huszitáktól örökölt templomokkal — egy egyházzá alakúlva 1545-ben már saját pappal s Ochtinán közös temetővel bírt s az ág. hitv. szerint dicsérte az Istent. 1610-ben a közös egyházból különvált a szellemileg és anyagilag megerősödött N.-Szlabos. — Reá egy évre, miután nem engedte meg határán át az idegen holttesteknek átszállítását az ochtinai közös temetőbe, F.-Lehota is hozzá csatlakozott; nemsokára azonban szinte külön egyházzá fejlődött. A három leány közül anyjához egyedül hű maradt Rochfalva, leány-egyház. Története, hitbuzgóságának hű tükre, melynek majdnem minden egyes éve ujabb és ujabb áldozatkészségének s hitbeli erejének élő tanúbizonysága. Álljanak itt a nevezetesebbek : 1741-ben tanítót hívott magának, ki gyermekeit otthon, az e czélra kibérelt házban vezette be az isteni és emberi tudományoknak első elemeibe. 1750. iskolát emelt, temetőt szerzett s abban imaházat épített, melyben nemcsak temetéseket, hanem a midőn az anyaegyházba való hitbuzgó vándorlása elé akadályok gördültek, Istentiszteletet is végzett. 1780-ban a falu közepén egy haranggal tornyot emelt, melyet 1783-ban órával is ellátott. Ugyancsak az 1783-dik' évben erejének szigorú megbirálása után lángbuzgalommal templomépítéshez is fogott a melyet 1785-ben Istennek szolgálatára fel is szentelt Ezen nagy művének befejezése után sem szűnt meg egyháza javán s felvirágoztatásán fáradozni, s már három év múlva temetőjét kőfallal kerítette körül; 1789-ben pedig roskatag fa iskolája helyén ujat emelt.