Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - A keresztény ember szabadságáról

37tí s ebből Achim esperes javára és magasztalására kimagyarázható: ő akarta a „mementót", de evangyéliomi lelkülete s irántad való szeretete nem engedte a megrovást; a jegyzőkönyvi pont létesülését. Nem azért, hogy magamról szóljak, a mi mint czél igen unalmas, ügyetlen volna, s parányiságomat még parányibbá tenné ; hanem azért, hogy Achim esperes ide vonatkozó törekvése, ne úgy tűnjék fel, mintha az csak irányodban nyert volna kifejezést : mondom neked, hogy engem is megrovott a mért gazdálkodom s világi közügyekkel foglalkozom. Iránta való tiszteletem és szeretetem ezért csak növekedett; én kértem őt, ne tiltson útamon, sőt ellenkezőleg buzdítson; előadván okaimat. S ha már a szólásban idáig mentem, elmondom azt is, hogy mihelyt egyházam oly helyzetbe jut, hogy engem táplálni képes lesz, s mihelyt városom nem veszi igénybe szolgálataimat : azonnal kizárólagosan egyházamé leszek, minden tőlem telhető munkásságommal ! — Addig is teljes erőmmel arra törekszem, hogy legalább az én utódom ne jusson az én sorsomra, — hanem tölthesse be ama nagy igazságot, a melynek Achim esperes oly hű bajnoka. Engedd meg kérlek, hogy Achim esperesről még két dolgot mondjak : Az egyik az, hogy az ő gondozása alatt egy nagy egyház, egy nagy esperesség s egy népes főiskola van, — ezek körül, a kimerülésig sikerrel fárad, s nemhogy jutalmat venne, de még inkább a sajátjából hoz áldozatokat. — Ilyen „primus inter pares" ő, a kire mi csak gondokat és terheket rakunk, s mellette magunk megnyugodhatunk. No hát én nem vonom meg tőle tiszteletemet és szeretetemet, még akkor sem, ha egynémely kicsinyes dologról megfeledkeznék, vagy akár felőlem tévedésbe jönne s engem e miatt megróvna. No hát a kit mi „primussá" teszünk, megrakjuk teherrel bajjal, nem adunk neki sem hatalmat, sem fényt, sem gazdagságot, sőt még az ő fillérei is fogynak miattunk, attól legalább lelkünket ne fordítsuk el s hű ragaszkodásunk s engedelmességünk által nyujtsunk neki éltető erőt! Segítsük őt, hogy ne legyen kénytelen elkeseredésében azt mondani: „én bekötöztem sebeiteket s ti megmartatok." A másik az, hogy én láttam az esperest, Achim esperest végig kövezve, s ő annak, a ki azt vele cselekedte, kenyeret nyújtott! Hiszem, neked is szívből meg tud bocsátani! Nem, nem! én az ilyen embert bántanám ! Ha száz gyarlóság volna benne: nem! Most már értheted, miért hatottak rám jegyzeteid oly fájdalmasan. — S még ha oly felfogással s oly hittel nem volnék is Achim esperes felől, még akkor is égetne a kín, hogy te — a kit én szeretek — Achim esperest bántod, holott épen nekünk papoknak nem szabad egymással czivódásban élnünk, s én azt óhajtanám, hogy a testvériesség erényeinek megőrzésében a magyar papok tündököljenek s az által is sziveket hódítsanak! A mi most már azon hibákat illeti, a miket te önkénynek, részrehajlásnak, törvénytelenségnek neveztél s világgá szórtál, azok nekünk oly házi ügyeink, a miken itthon nagyon könnyű szerrel segíthetünk a nélkül, hogy bárkit is bántanánk és sértenénk. Nem helyes, a szennyest a világ elébe vinni, mindenki mosassa ki otthon. Téged az esperességi gyűlésen senki sem rovott meg, sőt az esperességi gyűlés egyhangúlag újra megválasztott körlelkésznek ; a jegyzőkönyvből szerintem, ez maradt ki „a bizottságnak Veres körlelkészre vonatkozó megjegyzése tévedésen alapúiván, jelentőségét elvesztette", ezt utólagosan bele kell tenni. A 19-dik pont hibás, meg kell kérni a jegyzőket, — hogy máskor jobban vigyázzanak. Ha valamely alapszabály fogyatékos, ki kell javítani. Szóval, itthon kell minden bajt elintézni. Ez alkalommal e tárgyban többet nem írok. Es kérlek, te se írj. A Jézus Krisztus szerelmére kérlek: ne írj! Hanem vedd magad mellé azon paptársaidat, a kiket szeretsz, a kikben bízol, s jöjjetek el énhozzám, vagy engem rendelj magadhoz s vonjatok engem kérdőre; ha minden betűmért be nem tudok számolni : ti magatok ítéljetek el ; s azt hozzátok, ha akarjátok, nyilvánosságra. A szarvasi esperességi gyűlés után ilynemű kéréssel járultam ifj. Jeszenszky Károly barátomhoz is, nem lettem meghallgatva ; egy lépéssel tovább ment iitján, merem állítani, hogy utatokon azt az ügyet tapossátok el, a melyet fel akartok emelni, s azt az ügyet emelitek fel, a melyet el akartok taposni! én arra kérlek, ne tapossatok el semmit, építsétek azt, a minek létele, fönmaradásunk föltétele s el van hanyagolva ; építeni azonban háborúság-csinálással nem lehet, az építéshez a békeség múlhatatlanúl szükséges. Jeszenszky barátomat szándékosan s meggondolva említettem itt meg. Ha már az megtörtént, megmondom azt is, hogy Károly irásos véleményt kívánt tőlem. Ilyent nem adtam, mert annak ő mint önérzetes, szép és erős jellemmel bíró ember semmi hasznát nem vehette volna ; mert én pallér nem tudok lenni, irányadásra nem érzem magam sem feljogosítva, sem elbocsátva; hanem én csak arra kérlek, hogy mielőtt cselekednétek, tanácskozzatok, s a mi üdvösben megállapodtok, azt valósítani igyekezzetek, csak az Istenért senkit ne bántsatok, hanem csak építsetek. Szerintem, különösen az esperesség többségét nem szabad bántalmazni. Alkotmányos életben a többség dönt s meg kell előtte hajolni. A ki ezt tagadja, az oly kardot vesz kezébe, a melynek markolatja két élű: sújtani nem tud vele, hanem a saját kezét elvágja; s ez jól van így, mert ellenkező esetben az alkotmányos élet a fából csinált vaskarikák közé tartoznék. Az alkotmányos élet kívánja azt is, hogy a kinek a többséggel ellenkező nézete van, az azt ne hallgassa el, küzdjön mellette; de az ilynemű küzdé-s nél minden lehelletnek — különösen az egyházi életben, az evangyéliom lelkéből kell származnia. A mi esperességünk többsége szerinted is nagyon jó, mert a szarvasi esperességi gyűlésen te is vele voltál s téged is mindenben támogatott. Isten legyen veled! s mindnyájunkkal! H.-M.-Vásárhely

en, 1885. nov. 16-án szerető paptársad Draskóczy Lajos. A keresztyén ember szabadságáról. A Luther-társaság, mint az „Ev. Egyház és Iskola" 40. számában olvasom, a legutóbbi egyetemes gyűlés alkalmával megalakult. Reményiem, hogy a megalakulást követi