Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Keressük a baj forrását (Szeberényi L.)

37' A Keressük a baj forrását. Motto: Váljon nem mindnyájunknak egy Atyánk vagyon-e? Avagy nem azon egy Isten teremtett-e minket? Miért csalja meg tehát kiki az ö felebarátját, liogy a mi atyáink kötéseket megfertéztetnénk. Malakiás 2, 10. Rosz kertész az, aki midőn kertjének valamelyik fája rosz gyümölcsöt terem, akként segít a dolgon, hogy a gyümölcsöt még éretlen korában leszakítja. A gyümölcs nem oka annak, hogy olyan a milyen. Az ok a fának fajában, avagy a talajban rejlik. A fajt kell nemesíteni, a talajt kell javítani s a gyümölcs Isten kegyelméből bizonyára jobb leend. E gondolatok jutottak eszembe, midőn a pozsonyi eseményeket olvastam, azok felett búsúltam és vigasztalást kerestem. A dolog a megbeszélés tárgya volt a politikai lapokban, megbeszélés tárgya a testvérek között. Hátha csekély szavam a helyzet tisztázásához szintén hozzá járulhatna. Ez oka annak, hogy bár akaratlanul mégis kezembe veszem a nyilvánosság tollát. Az igazságot keresem és ha tévedek, vedd azt úgy kedves olvasó, hogy a tévelyhez sohasem szándékom feltétlenül ragaszkodni, hanem örülök, ha az ellenkezőről meggyőződöm. Mindennek meg van a maga oka foka, mondja a magyar közmondás. Bizonyos, hogy a pozsonyi dolgoknak is megvan az oka és forrása, amelyből azok szükségkép folynak és következnek. A baj forrása szerintem nem a pozsonyi nevelési rendszerben, sem Pozsony ethnographiai fekvésében rejlik, hanem általában a mai nevelési rendszerben és általános egyházi állapotainkban lelhető fel. A nevelési rendszer főgymnásiumainkban majdnem kizárólag nemzetiségi. Vallás dolgában meglehetős a közöny tanáraink között ; de nemzetiségi dolgokban nagy a tűz, nagy az egyetértés. Szép és erkölcsileg szükséges dolog az ifjúságot a haza szeretetében nevelni, szép és üdvös dolog az ifjúságot a magyar nemzet iránt való szeretetre nevelni ; de ha ez a nevelés egyedüli elve, rajongó politikai jellemeket s nem keresztyén embereket nevelünk. Hogy főiskoláinkon háttérben van a vallási nevelés, arról ha pártatlanúl itél, mindenki meggyőződhetik. Protestáns intelligentiánk nagy része az ev. gymnáziumokból került ki; de ennek hatása alig lelhető fel. Tisztelet a kivételnek. Es én megvagyok győződve, hogy az ev. papok egy része szintén nem volna hivő, ha pap nem volna. A theologiai akadémia nem kap kellően elkészített anyagot, sőt a maturus tanulókban, midőn a theologiára lépnek kevesebb a vallási tőke és ismeret, mint midőn a gymnáziumba léptek a népiskolából. A vallás legtöbb főiskolában utolsó dolog. Az egy vallástanár előadja a vallást buzgóan; de amit ő épít, azt nyol czan elrontják. A templomba járás kötelező ugyan a tanulókra, de a tanár urakra nem. Nyolcz, kilencz hétben egyszer, midőn a sor reá kerül, elmegy egy-egy tanár rapportként a templomba, hogy a tanulókat ellenőrizze. De a figyelmes tanuló e tüneményből is látja, hogy amit az egy vallástanár oly buzgón ajánl, a gyülekezetben való élénk részvevést, azt a többi talán tudósabb tanár nem tartja önmagára nézve szükségesnek, A politikai meggyőződés élénkítésére sok az eszköz, melylyel hatnak ; de a vallási tényező fő a nevelésben s arra súlyt nem fektetnek. Egy ev. főgymnáziumban mindég vasárnap délelőtt, az istentisztelet előtt tartotta a magyar önképző kör nem egyszer szenvedélyes gyűléseit. Ugyanazon főiskola egy kegyes tanárja vasárnap reggelenként maga köré gyűjtötte a kissebb tanulókat, hogy őket Isten félelmében és szeretetében oktassa. E jó szokás rövid ideig állott fent ; mert a politika vallását követő világnézlet rosszalta e „pietistikus" összejöveteleket. De a magyar önképző kör azután is vasárnap délelőtt tartotta összejöveteleit. Márczius 15-ike egy más főgymnáziumban szintén sokkal nagyobb ünnepélyességgel lett megünnepelve, mint a reformáczió ünnepe. A 8 évi folyam alatt kivéve egyeseket soha nem érintetett előadás közben a keresztyénség ügye. Petőfi, Kossuth, Bem, Damjanich sokkal jobban vésődött nem egy ifjú lelkébe, mint az az üdvözítő, aki lelkünket megváltotta. A vallási közöny hat a tanúlóra is s lassanként a szülei ház hite s az első évek tőkéje elvész s kezdi az érettebb tanuló a vallás dolgát elavúltnak, szükségtelennek tekinteni. A láncz, mely az ó embert a zsenge lélekben fogva tartotta, lepattan, és a test nincs többé elavúlt dogmákhoz és törvényekhez kötve — kezdődik a test evangeliuma. De hát hogy lehetséges az, hogy a hazafiság hangsúlyozva lévén oly annyira felekezeti gymnáziumokban, mégis onnan kerülnek ki a nemzetiségileg túlzó irányok. Kimondom nyíltan: a hazafiasság oka a hazafiatlanságnak! A hazafiasság főiskoláinkban nem ápoltatik mint valláserkölcsi érzelemmel megszentesülő jellem, hanem mint politikai meggyőződés. A kettő között pedig nagy a külömbség. Az első hazafias, mert a hazaszeretet a keresztyén lélek erénye s ő azzal nem tüntet, amint nem tüntet keresztyénségével. A másik hazafias, mivel magyar országban magyarnak kell lenni, és ideálja, lelke egyedüli forrása az a szó „tót, rácz, német nem ember." 0 köszöni Plátoval urának, hogy nem barbár, hanem görög. Ez a hazafiasság fősúlyát helyzi az üres frázisokban, pöffeszkedésben és gyanúsításokban és kémkedésben ; mert minden ily hazafi már 14—15 éves korában oszlopa hazájának és nélküle elvész a haza, elvész a nemzet! Es a tanárok közül nem egy, ahelyett hogy minden politikától óvná hallgatóit; mert a politika minden tanúlás ellensége, nem egyszer odavetett szavaival még elősegíti azon excentrikus irányt. A főgymnázium egyik osztályában, ahol több t.-szentmártoni és n.-rőczei menekült tanuló volt, egy tanárom többször viczczelődött a tót faj fölött, melynek eledele kása és pohánka nem étel s melynek nyelve nyelvkitörést okoz. Az ily szellem épen az ellenkezőt idézi elő, ép lígy mint Julián apostatában a klassikusok ócsárlása azok szeretetét idézte elő, úgy a tót tanulóban is fajának ócsárlása annak szeretetét gyújtja meg. Képzeld magadat, kedves olvasó, egy tót tanúló lelkébe. Elhagyott kis tót falujából feljő a gymnáziumba. — Nyelve töri a magyar szót, a többi tanuló, a mely már hazafias, neveti a jövevény tótot, gúnyolódik felette. — A szegény fiú észre veszi, hogy az iskolában van más is, a kit ép úgy gúnyolnak — hozzámegy, beszélnek egymással tótul; de nehogy a többiek gúnyolják — titkon. Azután jön a nemzetiség bevallása. A tanárbácsi ráparancsol