Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Cadaver a pap válán (Raphanidesz V.)

360 az orosházi igazgató lelkészt (már megint orosháziakkal van baj !) gyámintézeti tartozásuknak fizetésükből való lefoglalására stb. De hiszen kérem, az előzó' pontban még a körlelkésznek tulajdonították ezt kötelességül, nem az igazgató lelkésznek ; vagy már ezt elfelejtették, éppen mint az alapszabályt stb. Vagy csak éppen én általam akarják végrehajtatni akár mint körlelkész, akár mint igazgató lelkész által s nem bánják, ha e miatt a logikájuk bukfenczet hány is?! — Méltóztassanak elhinni, hogy ha végrehajtói pályára éreztem volna magamban hivatást, annyi eszem magamnak is lett volna kéznél, hogy akkor ahhoz nem papi diplomát szereztem volna. En értem bizony kár volna felforgatni minden eddigi szokást, szabályt és törvényt, — hanem a bizottsághoz illőbb volna okát adni az ilyen új rendelkezéseknek, s megmagyarázni, hogy illik ez össze az igazsággal, hogy a többi, szám szerint 18 tanitóval a következő jkvi pont sokkal simábban bánik el ugyanolyan tartozás miatt : egyszerűen „mulasztásuk helyrehozására utasítja őket," hol marad ott az igazgató lelkész, levonás, behajtás stb. Az eljárásnak is egyformának kellene lenni az én eszem szerint ott, a hol az eset egyforma; — itt pedig egyéb különbség nincs, mint az, hogy a 18 között 4 szarvasi, 6 csabai tanitó, az a kettő pedig szegény csak orosházi. Mégis van egy más különbség is ! Mikor a két orosházi tanító aláírás végett megkapta a bekebelezési díjról szóló kötelezvényt, igy szólott : nem irjuk alá : 1) mert megválasztásunknál ezen teherről nem volt tudomásunk, hiványunkra nincs rávezetve (a mi egyrészt a hiványt kiállító esperesnek Achim A.-nak mulasztása); 2) mert kitöltetlen kötelezvényt aláírni, aláíratni helytelen dolog. A szarvasi, csabai stb. tanítók nem szóltak semmit, hanem nem irták alá vagy talán pipára gyújtottak vele; más szóval figyelembe sem vették, szóra sem méltatták az esperesség határozatát és felhívását. Vagy az ilyesmi erény számba megy a szarvasi, csabai stb. tanítóknál, s az ottani igazgató lelkészeknek nem „tétetik kötelességévé" a megfelelő összeget fizetésükből levonni és beszolgáltatni?! A mi nem szabad a subalternusnál, szabad az esperesnél. P. o. 1883-ban kimondotta az esperes úr három okleveles, állandó szarvasi tanítóra, hogy a gyámintézetbe belépni nem kötelesek, holott az alapszabály „minden" tanítóra vonatkozik; de a k.-csákói, gyopárhalmi, csabai tanítók — hasonló fizetéssel — kötelesek belépni s tartozásuk foglalás utján is behajtandó. Ily következetlenségre, ellenmondásra ragadja az embert a részrehajlás, személyválogatás, s ily törvénytelenségekre sodorja az esperességet a vak engedékenység. — Csoda-e, ha izgágának mondják azt, a ki az ilyen önkény ellenében a törvényre hivatkozik?! Nem lehet meglepő, hogy egyeseket ily törvénytelenül, jogtalanul, ok nélkül sértegetnek, zaklatnak; hiszen nem sok figyelemben részesítik nálunk a gyülekezetek jogait, az esperesség határozatait sem, a mint a föntebbi esetek is tanúsítják. Cadaver a pap vállán. Most, midőn a szép természet a nyári múló zöld ruháját leveti, és a halál képét tárja elénk, időszerű lesz, arról megemlékezni, hogy mi papok is, mint a sírásók, a kik másnak ásott sírba magok a halál által betaszíttatnak, — noha az újszülötteket újjászületéshez segítjük, és a holtakat a sírig kisérjük, — ugyanezen enyészetnek alárendelve vagyunk. Meghalunk mink is. Ha meghalunk, mi történik velünk? Az, a mi más halálfiaival — kivisznek minket a temetőbe, és búcsúképen ezt mondják felettünk : legyen könnyű neked annyi életkeserűség és gondteher után a sírhant és édes a halál álma. — De mig a sírba jutunk, ha nincsen halottkocsi, Szt.-Mihálylován elmegyünk mi híveink vállain is, csak áldott legyen fáradságunk emléke. Hanem a szokás más. Nem tudom másutt, milyen a szokás, hanem a hol én voltam paptemetésén, ott rendesen a papok is voltak a pap-cadaverjének hordozói. Én magam is az voltam. De nem azért emelek szót, mert épen az én vállaimat is nyomta hasonló teher, hanem mert igen méltóságtalan szokás az, hogy egy felszentelt pap, midőn arra épen nincsen szükség, mert négy férfi mindenütt akad, egy cadaver hordozójává degradáltassék. Bocsánat az őszinteségért, mert tudom, hogy első tekintetre kegyeletlenségnek, szívtelenségnek fogja valaki mondani ezen külömben ártatlan nézetemet, de sőt miatta talán el is itél. — Hát meg mondom neki, ha érvelésemmel őt meg sem győzöm, én tiszteletlenségnek nem fogom venni a sírban sem, ha csupán én, saját akaratom szerint nem a paptestvérek vállain megyek a sírba. — Ervelésem ugyan rövid, mert nem lehet ugyanis sem erkölcsileg, sem fizikailag, sem illendőség, sem más kötelesség szerint igazolni a halottkoporsónak szállítását a pap vállán. A mivel mi a holt testvérünk iránt tartozunk, az mindössze a végső tiszteletünk megadása, ez pedig abban nyilvánul, hogy a temetésen in corpore megjelenünk, szerető tiszteletünket szivünkben és egész külső gyászoló megjelenésünkben érezzük és megmutatjuk, de nem az ember földi maradványainak vivésében. — Rendesen Luther köpenyben szokás ilyenkor megjelenni, de hogy ezen ruha legyen rajtunk akkor, a mikor szentségeket szolgáltatunk, meg akkor is, a mikor hullahordozók vagyunk, ezt csak visszaélésnek és rosz szokásnak lehet nevezni. Hát bizony templomi-papi ruha nem tartozik azon emberre, a ki nem pap, hanem halottvivő, vagy legalább azon papra nem, a kinek vállán halottkoporsó nyugszik. — Különben is veszélyes a hosszú papi öltönybe burkolt vézna, vagy (nagyhasú) túlkövér pap vállára felrakni tehert ; ha lába nem is botlik el, a mi külömben nagyon lehetséges, de a ruhának igazgatása is, nem a legillŐbb foglalkozás. Végül én kath. papokat mint cadaver-hordozókat papi ruhában soha nem láttam. Kövessük őket ez egyben. Ám ők mesterek. — A meghalt lelkiatyát szívesen viszik a hívek. Ad vocem papi ruha, egyhuzamban szóljunk még erről is valamit. — Az mondatik, hogy a pap hivatalos teendőit hivatalos ruhában végezze. Kivételek vannak itt is. Hogy a templomban, temetéseken, betegek gyónásán hivatalos ruha viselendő, az világos és e tekintetben szükséges az egyetértés. Hanem vannak más hivatalos teendőink is, midőn ugyanis mint képviselő választmányi tagok a társadalomban megjelenünk, bizony ahhoz nem kell Luthermantel, elég tekintélyes a fekete ruha is. Sokszor a ruha maga nem engedi, hogy magunkra vegyük akármikor. — Mi evang. papok magunk szerezzük meg a hivatalos ruhánkat, és nem az egyház, az albát kivéve, mely mivel talán az egyház itt is megtakarítani akar