Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Tanév elején (Németh Lajos)

•296 r. k. főpapokkal egyformán püspököknek szólítani a prot. superintendenseket, a kiknek más szerepet a r. kath. társadalom nem adott, minthogy ,.a prot. prédikátorok közt rendet tartsanak!" — E szerep helyett jogot, jurisdictiót hiába kértek. A protestánsok, különösen Ráday, Jeszenák, Prileszky Pál — a három Pál, támogatásával felállított helytartótanács (1723.) a prot. superintendensek működésének megvizsgálására indul ! — A Károly-féle resolutio (1731.) polgári ügyekben világi hatóság, keresztelés dolgában pedig a r. k. esperesek felügyelete alá rendeli a prot. lelkészeket ! Ilyen idő volt az ! Más világ volt akkor ! Azóta, — tempóra mutantur — a „püspök" czím felvételét megérlelte ugyancsak az idő : 1790., 1848. kora. Érett a gyümölcs már, csak le kell szakítani. Krmann példája manapság nem félelemgerjesztésül csak illusztrálásul, a gyászos idők illusztrálásául szolgál. Az elnyomás, a féltékenykedés szellemének, mely valamikor Krmannra támadt, erejét megtörte a megváltozott társadalom s a királyi jótékony uralkodás befolyásának hatalma. De ha így áll a dolog, akkor méltán kérdheti az evangélikusok köztudata, hogy miért czímezi hivatalos leiratában a magyar kormány csupán a ref. egyházfőket püspököknek s nem egyszersmind a mieinket is? Való ugyan, hogy a történet, — a mint azt kimutatni igyekeztünk — igazolja némileg e különbségtételt, de jogi alapot számára azért nem teremt. Hát hiszen nem is gondoljuk, hogy a kormánynál másról, mint könnyen megszüntethető „usus"-ról volna szó. Krupec István, az Egyháztörténet m. tanára. A tanév elején. A mi közönséges polgárembernek az év első napja, az a tanítóra nézve a tanév kezdete. Megható, szent pillanat. Átlépés a múltból a jövőbe. A reményeknek, aggodalmaknak, szent feltételeknek, nemes elhatározásoknak életre kelése ott, ahol van érzék a hivatás iránt, van törekvés a kötelességekkel szemben. Az aratásnak vége; kezdődik a jövő aratás előkészítése. Ha soha nem szántanánk, soha nem vetnénk, soha sem is fognánk arathatni. S ha a szántás és vetés munkáját rosszul végezzük, az aratás gyönyöreit nem fogjuk élvezni soha. Váljon szedhetni-e a bojtorjánról a fügét? Komoly, ünnepies hangulat vesz lelkűnkön erőt, midőn a rövid időre félbe hagyott munkát újra megakarjuk kezdeni. Lesz-e erőnk, tehetségünk a magvetésre, a világításra? A magvetésre akkor, midőn előre tudjuk, hogy az elhintett mag közül igen sok esik a sziklára, az útfélre, a tövis közé s csak igen kevés a jó földbe; a világításra akkor, midőn látjuk, hogy a gyertyaszál bevilágítja ugyan a szoba minden zegét-zugát, de akkor önmagát emészti fel. Bizonyára, ha valjuk a költővel, hogy: enyém a mag, az áldás Istené; nem én gondom, majd terem-é nem-é? s ha hitelt adunk az isteni szózatnak, hogy a gyertya nem arra való, hogy véka alá rejtsék, hanem hogy belőle fény áradjon szerte-szét. Minden teremtett dolog akkor is ha használják, akkor is, ha nem használják, avúl, kopik. Szellemi képességeinkkel is úgy vagyunk, mint a jégdarabbal, melyet ha markunkba szorítunk, elolvad. De szerencsére aként is lehetünk velők, mint a csizmánkkal, mely ha kilyukad, foltot vetünk rá. A foltos ruha nem szégyen, a rongyos ruha szégyen. Kedves tanító fele-barátom ! Eszedbe juttatja-e az iskolai év kezdete az enyészetet s a mulandóságot? S ha igen, bir-e ez tégedet arra, hogy szellemednek folytonos használatban elkopott, kilyukadt részeit kijavítsd, befoltozd? A pihenés idején búvárkodtál-e az ismeretek kincses házában? Társalogtál-e a nagy szellemekkel? Meritettél-e a kútfőből, melyből a ki iszik, nem szomjazik meg soha örökké? Ha igen, aggodalom nélkül lépd át iskoládnak homlokod verítékével megáztatott, megszentelt küszöbét; kopott, foltos lehetsz, de tisztátalan és rongyos nem. Nyugodtan végezheted azt, a mi rád bizatott; munkád sikerét szellemi fogyatékosság nem nehezíti, nem koczkáztatja. Sok mindenféle különleges erényt kívánnak egy tanítóban. Azt mondják, legyen szeretetteljes növendékei iránt • mutasson mindenben jó példát, szigorúan ragaszkodjék az erkölcsi rendhez ; legyen igazságos és mindenben következetes, mert e nélkül senkit jóra szoktatni nem lehet. Csak egyet nem hangoztatnak eléggé fenn szóval s elég sokszor : a türelmességet. Hej, de sok kellemetlenségtől s mennyi lelki fájdalomtól szabadulnánk meg, ha ebben az erényben gazdagok volnánk ! Tanító testvéreim szüntelen imádkozzunk a türelemért; azért a türelemért, mely elnéző tud lenni a gyermeki gyengék iránt, melyek még nem hibák s nem bűnök, és a mely nyugodtan betudja várni, míg a magból csira lesz, meg gyökér s a száron virágok nyílnak a szem gyönyörűségére s a biztos termés zálogául. A türelmes tanítónak könnyebb és gyönyörűségesebb az iga, melyet hord, mint egyebeknek ; kevésbé érzi a pálya nehézségeit, töviseit s kevesebb oka lesz arra, hogy gyenge óráiban megbánja, hogy tanítónak született. Igen; imádkozzunk naponként a türelem szép, rózsát termő erényéért. A gyenge órákról jut eszembe. Hány tanítótársamtól hallottam már s hallom folyton a zúgolodó kifakadást, a miért mostoha sorsuk őket a tanítói pályára vetette ; arra a pályára, melyen sokkal több az üröm, mint az öröm ; melyen az anyagi gondok földig alázzák s a buta gőg lenézése vérig sérti az önérzetes kebelt, s a melyen legtöbbször nem a tisztán látó ész, hanem a tudatlanság s nem ritkán a nyomorúlt önzés jelel irányt, szab törvényt. Mire való e kislelkü zúgolodás, e gyáva békétlenkedés? Tekintsünk vissza felé ! királyi dolgunk van azokéhoz képest, kik előttünk csak ötven évvel is taposták e rögös útat s bizonyára még királyibb dolguk fog lenni azoknak, kik utánunk következnek. A tanítói hivatal ma valami; ötven évvel ez előtt még semmi volt. Igaz, hogy az anyagi jutalom s az erkölcsi elismerés nem arányos sem a munkával, melyet végzünk, sem az általunk betöltött állás fontosságával s méltóságával ; igaz, hogy ez a pálya az egyedüli, mely kizárja a rajta való emelkedést, s mig a közkatona bornyújában hordja a marsaibotot s a szegény napi díjas államhivatalnok nagyságos, excellencziás úrig küzdheti fel magát, addig a tanító alárendelt helyzetének rabja kénytelen maradni élte fogytáig. De azért nem szabad kétségbe esnünk; mienk a jövő ! Váljon volna-e ma művészetünk, tudományunk, ha művészeink és tudósaink kezéből a mostoha sors