Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Baldácsy alap (Farkas Géza)

271 '0 densek úgy mint a nem egyesült görög egyház püspökei az országgyűlésen helylyel bírjanak anélkül, hogy a felügyelők csak említve is volnának, mely javaslat csupán a szigorú református Domokos Lajosnak, országgyűlési jegyzőnek és pártjának ellenzésére vettetett el. Mi az egyetemes felügyelőt illeti, kihez később alügyelő is állíttatott, ő s az egész intézmény inkább csak észrevétlenül s szándéktalanul becsúszott egyházunk szervezetébe (épen úgy, mint az egyetemes gyűlés, melyet a dunántúli kerület majdnem 1848-ig elismerni vonakodott) s pedig ily úton : Midőn Mária Terézia országlásának végén s II. József társuralkodásának idején e magas helyről az evangélikusoknak több szabadságot engedni és sérelmeiket orvosolni akarták, amint az az 1781-ki türelmi parancscsal meg is történt, az evang. egyházak előkelőbb férfiaival gyakori tárgj^alásokba bocsátkoztak, milyen volt részünkről kivált Zay Péter báró, — ki ismét, hogy hitrokonainak kívánságát és szükségeit ismerje, felekezetebeli kiváló férfiakkal tanácskozott, conferencziázott (melyekből az egyetemes gyűlés származott), innét a kormánynak jelentéseket terjesztett fel s ígj^ lett belőle, mintegy magától : egyetemes felügyelő s ilyenül az egyház által hallgatagon elismertetett. — A reformátusok ügyeiket inkább irásilag, feliratokkal és átiratokkal intézték el, innét van, hogy nekik még máig sincs egyetemes felügyelőjük. — Az egyetemes felügyelőségnek Bach-korszakbeli sorsát ismerjük ; — tudjuk, hogy e hivatal maga s működése nemcsak a Haynauféle ostromállapot, hanem Albrecht főherczeg kormányzósága alatt is szünetelt s csak a boldogtalan autonomicopatentalis küzdelmek idején éledt fel újra. Mindezekből látható, hogy a zsinat-presbyteri egyházalkotmány betetőzöjével az egyetemes felügyelővel együtt ujabb keletű. Mindamellett tagadni nem akarjuk, hogy az egyház fogalmából indulva, mely az Ur Szentlel kének hatásával az ige és szentségek által gyűjtött a Jézus Krisztus evangyéliomában hívőknek társulata, melyet per excellentiam az egyháznak hivatala alkot, vezérel és fentart e hivataloknak is lehet jogosultságuk s hogy ezen segéd-, az idők és körülmények szükségletei szerint, inkább a circa — mint az in sacra — ügyekre nézve létező hivatalok, még pedig fokozatosan az egyes helyi gyülekezetek, gyülekezeti községek és ezek felett is az egyház körében, de mindég az egyház hivatalára viszonyítva s annak támogatására és soha azzal ellentétben s így ez oldalról az egyház érdekeinek képviseletében érvénnyel bírnak. Ha ez áll, minek pedig minden egyházrendezésnek kimutatott feladata szerint állania kell, kérdés támad, hogy váljon az egyetemes felügyelő egyetemes superintendens nélkül, mint azt az említett indítvány állítja, egyházunkat teljesen képviselheti-e ? (Nem tekintve azt, hogy ez állás semmiféle más országban nem található u n i c u m a hazai evang. egyházunknak s hogy egy egész evang. superintendentiát — az erdélyit — nem is képviseli). Azt állítom, hogy nem. Már a nagytudományu Melanchton mondja: „absurdum enim est ecclesiam cogitare sine Ministerio." De ha már egyházunk fokozatos képviseletének e két-, hogy úgy fejezzen ki magamat együttes momentumában paritásnak kell uralkodnia, ebből az következnék, hogy a legmagasabb képviseltetésben is úgy legyen. Minthogy azonban ez mostanáig nincsen s ki tudja valaha lesz-e? mert az ily központosítás nem igen válik egyházunk javára, melynek igaz egysége csak hitvallásában van : akkor egyházunkat a főrendi házban jobban látom képviselve úgy, mint azt az országos törvény meghatározza, midőn nemcsak a világi (Luther szerint: házi) rendből, hanem a mi fő, azt püspökeink által is képviseltetni akarja. Az egyházat ugyanis mint olyant egyházi rend nélkül képviselni nem lehet, s kizárólag a világi rend által azt képviseltetni akarni a legnagyobb absurdum volna, mint azt előkelő reformátorunk az áldott emlékű Melanchton is megmondta. Azt azonban szívemből óhajtom, hogy egyházunknak a törvény által most mellőzött két vezérférfia, még pedig mind az egyházi mind a világi rendből a főrendiház tagságával törvényileg felruháztassák. Azon felfogás, melyet az idézett czikk tisztelt szerzője többé kevésbé világosan kifejez, hogy ha a törvényhozás útján mindazt, a mi kívánatos s mihez egyházunknak joga van, egyszerre el nem érjük, hogy semmi részleges engedélyt s jogainknak elismerését (értem a circa sacra-iigyekben) el ne fogadjuk, semmi esetben nem oszthatom ; mert ennek egyházunk egész múltjának történelme, államjogi viszonyban átélt fejlődése ellentmond ; minthogy egyházunk többnyire csak fokozatosan érte el jogainak elismertetését, sőt egyházunk jól felfogott érdeke sem javasolja ez eljárást. A midőn az amit a törvényhozás tett már törvényerőre emelkedett s amint a tisztelt indítványozó úr mondja : a mi e tárgy körűi folytatott vitatkozásunknak csak elméleti értelme lehet, véleményem, hogy ha e tárgyban valamit mondani akarunk, ez volna : a törvényhozás tényét szívesen vesszük; óhajtanok ugyan, hogy a keresztyén felekezetek között törvényileg kimondott egyenlőség és viszonosság elvének alapján a többi superintendens és felügyelő urak is elnyerjék a főrendi ház tagságának jogát. Krissan János, evang lelkész. ^— Ai Baldácsy-alap. Evangyéliomi egyházunk egyik ismertető jele az anyagiak nélkül való szűkölködés. Az egyház elve ,.ne gyűjtsetek kincset, melyet a rosda megemészt, hanem gyűjtsetek kincset a mennyben." Azonban a milyen fenséges ez a krisztusi elv, = az a mai korban s a jelen körülményei közt csak bizonyos határok közt létesíthető; s megkívántatnak bizon}

7os előfeltételek, melyek az egyház czéljainak kivihetőségét biztosítsák. Az egyház egy erkölcsi nevelő intézet. A nevelő intézet feltartására pedig a jelen időkben anyagiak szükségesek, nem csoda hogy mindig érezhetőbbé válik az anyagi segélynek szüksége, hogy mindig hangosabb szózatok emelkednek az ilynemű segély kieszközlése miatt. S csalódik az, aki kapzsisággal vádaskodik ott, ahol a helyzetet felismerő szem az anyagi segély szükségét hangsúlyozza. A szükség parancsolta kényszerhelyzet és a telhetetlenség között nagy a közbevetés. S valamint semmit sem bizonyít a mellett, hogy ne a leglelkiismeretesebb i szolgája legyen az ügynek az, a ki rá mutat a helyzetre,