Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Supplicatióról (Mosonyi)

•262 inkább az egyház és egyházközség szolgái. Midőn tehát az egyház e hivatalának helyes vitelétől s befolyásától az egyházban úgy szólván minden, de kivált az egyház növekvése függ, ebből következik, hogy legelsőbben is e hivatalról kell gondoskodni s azt kicsinyelni vagy csakúgy véletlenre bizni nem lehet, nem szabad. S itt áll elő a helyes főfelügyelet ép szervezésének szüksége kapcsolatban a főkormányzattal, törvényhozással, fegyelemmel s igazságszolgáltatással. De az egyház hivatala felett főfelügyelettel megbízott hivatal kifogástalan és helyes vezetése megköveteli, hogy e teendővel oly alkalmas s charisma kyberneseosszal megáldott egyének bizassanak meg, kik magok is az Úr igéjének és a szentségeknek szolgálatában állanak. S ilyenek kizárólag a Superintendensek, kik mint ilyenek úgy a vezetők mint a hivatalt viselők s maga az egyház, jobban : a kerületükhöz tartozó egyházközségek hitélete felett gyakorolják a főfelügyeletet. Már ebből magából látható az egyház ezen hivatalának elsőbbsége a többi egyházi, inkább csak reá viszonyítottan, az egyházi rend és szervezet érdekében igen, de csakis másod sorban szükséges hivatalok felett, mint olyannak, melynek sikeres működésére irányul kiválólag az egyháznak minden rendelkezése; valamint az is, hogy e hivatal egyházunknak, nemcsak benn, hanem kifelé is megadja az egyháziasság jellegét, minél fogva az egyház, szükség esetén maga e hivatal által is kellőleg képviseltnek volna tekinthető. Ámde minthogy az egyház nemcsak a hitnek intézvénye, hanem tényleges gyülekezet és a hívőkből alakult társulat is, vagyis a hívőknek az egyház hivatala által alakított községe s csak mint az egyház hivatalának s az egyházi községnek egysége alkot egy egészet, ezen sajátságon alapul a fő lelkészi állás, mint az egyház hivatalának viselője mellett községi képviseltetésének jogosultsága, azon esetben, ha amaz első által nem tartaná magát elégségesen képviseltnek. Ezt a községi hivatalosok teljesítik úgy azonban, hogy ama főhivatallal egységben álljanak s azzal magukat ellentétbe ne helyezzék, vagy annak ellenőreiül ne képzeljék magukat, hanem azt támogassák. Minthogy annak mi az egyházat egyházzá teszi s mi által kiválólag fentartja magát kell főnek lennie, nem pedig annak, mi csak másod sorban szükséges s amaz elsőbbhöz mintegy segélyzési viszonyban áll. Az Urnák szent lelke alkotá az egyházat, az tartja fenn; hatásának biztosítása lesz tehát a legfőbb feladat, mert : Ubi non est Spiritus et nihil agit ibi nec ecclesia, is vero agit per verbum et sacramenta ut et rectum ministerium eorum. íme ez dióhéjba szorítva egyházunknak és szervezetének lényege és szelleme, amint az az egyháznak, egyházunk által megalkotott fogalmából folyik s mely alapon úgy tartom egyedül lehetséges helyesen az egyház képviseltetésének kérdését megoldani. Kezdetben egyházunk szervezete általában kivált a hombergi zsinat szerencsétlen kísérlete után (mikor is egyháziatlan elemek az úgynevezett „synodi hebdomadales" -eken kezdtek az egyházban határozni) inkább a püspöki szervezet felé hajlik. M e 1 a n c hton ez ügyben már 1530-ban így ír Stadion Kristóf, augsburgi püspökhöz : „Tibi persvadeas nos maxime optare, ut pace constituta episcoporum potestas sit incolumis et hanc plurimum prodesse posse ecclesiis judicamus. Tale seculum impendet, ut nisi transmittatur doctrina religionis diligenter et prudenter collecta et munita ad posteros, major confusio religionum secutura videatur, neque leves causas habeo, cur hoc metuam, et haec decet cura episcopos, puram evangelii doctrinam propagandi ad posteros." S ugyanazon évben írja C a m e r a ri u s nak : „Utinam, utinam possim non quidem dominationem confirmare sed administrationem restituere episcoporum. Video enim qualem simus habituri ecclesiam dissoluta jiohzsia ecclesiastica. Video postea multo intollerabiliorem futuram tyranidem, quam antea unquam fuit. Mire tanít hazai egyházunk története? azt jövő czikkemben igyekszem kimutatni. Krizsan János, evang. lelkész. A supplicatióról. E lapok 27. számában foglalt tolna-baranya-somogyi egyházmegye ez idei közgyűléséről szóló tudósítás végén fel van említve egy határozat, — mely szerintem egy oly fontos kérdést érint, hogy bizonyára egy e fölötti élénk eszmecsere el nem fog maradhatni. Szól pedig az ének a supplicatióról, hogy azt a nevezett esperesség eltörülte nagytiszt. Horváth Sándor paksi lelkész úr indítványára, a melynek indokolását nagyon kár volt a tudósításba föl nem venni, ha már az indítvány ellen felhozott érvekre kiterjeszkedett a tudósító. A határozatot iigy értem, hogy a tolna-baranya-somogyi-ak ezentúl supplicánst nem fogadnak, illetőleg neki kegyadományt, mint eddig, nem nyújtandnak. A tudósító, a ki bizonyára maga is volt egykor supplicans, elegicus hangon fájlalja a határozatot, de mint szavaiból látszik nem azért, a miért valójában kár, hanem azért, hogy szegény ifjaink elesnek azon régi privilégiumtól, a pap, tanító és tehetősebb úri lakok ajtain sans gène bekopogtathatni. — Kimondom a kérdés körül véleményemet bátran, ámbár tudom, hogy sok oldalról hevesen fognak reám törni, s lesz a ki szűkkeblűséggel s tán — bocsánat a triviális kifejezésért, schmutzigsággal fog vádolni; nem félek, mert másfelől erős meggyőződésem, hogy magamra nem maradok, lévén ember elég s köztök olyan is, kinek szava az enyimnél többet nyom, a ki mellettem fog nyilatkozni. Ergo a tárgyra. Mi az a supplicatió? Gyűjtés a tápintézetekre. Szép és nemes kötelessége ez az evang. híveknek, adakozni, kivált akkor, mikor a tanuló ifjúság sorsán könnyíteni czélja a kegyadományozásnak. És ha a tolna-baranya-somogyi esperesség említett határozata úgy volna értendő, hogy ezentúl tápintézetre egyátalán nem adományoz, akkor én is aláírom a tudósító sóhajtását: „Kár, igen nagy kár volna érte." Hajlandó vagyok azonban azt hinni, hogy a tolnabaranya-somogyi esperesség ezentúl se vonja meg filléreit a tápintézetektől, csak más úton, módon, más alakban akarja azokat nyújtani. Ha így van, nincs mit sajnálni a határozatot, sőt inkább csak rá kell mondani : debuisset pridem. A supplicatió végczélját elejteni nem szabad, — abban gondolom, mindnyájan megegyezünk, mert nemes, soha el nem avulható kötelesség a keresztyéni szeretet ápolása, csak a módját kell megváltoztatni, mert ez elavúlt, nem a mai világba való már.