Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Meteorológiai észrevételek a „vihar előtt” megszólalt hangokra (ifj. Jeszenszky K.)

•246 Ne mondja senki, hogy ezen akként lehetne segíteni, hogy a kerület szigorú utasítással látná el képviselőit. — Mert hiszen az új alkotmánykészitők épen az utasításokat akarják sutba dobni; aminthogy igaz is, hogy a hol személyes szavazat dönt, ott utasításról szó sem lehet, vagy ha igen, akkor könnyű belátni, hogy a bányakerület — az ő képviselőinek nagyobb számánál fogva — állandó majoritásra tehetne szert. Tehát lehetnénk tanúi — persze csak a kakasülön — olyan jelenetnek, midőn valamely kerület „képviselője" saját kerülete ellen szavazna; vagy ha a mameluk-rendszer gyökeresedik meg, a mi valószínű, élvezhetjük azt a látványt, hogy nem is „püspöki", hanem „érseki" befolyást gyakorol egy „primus inter pares", a kit talán Tisza a főrendiházból kifelejtett. Püspökeink egyenjogúsága, kerületeink autonómiája, s minden esetre egyházi gyűléseink ős protestáns arczulata egészen megváltoznék. Eddig örültünk, ha gyűléseink minél látogatottabbak voltak, s azokon az érdeklődés és a közremunkálás minél élénkebben nyilvánult : mert ez önkéntes, szives buzgóságnak, igazi egyháziasságnak tanújele vala. A protestáns büszke volt arra, hogy ő egy szabad egyháznak tagja, melyben eszméit a közjóra értékesítheti, s minden teketória nélkül részt vehet iigy a helyi-, mint az országos gyülekezetben. Egyházi gyűléseink határozatai egy suffrage universelle erejével birtak, mert minden lényeges kérdés — a zsinatpresbyteri rendszer értelmében — az egyes gyülekezetekhez leszállíttatott. A legszegényebb lelkész is türelemmel hordozta igáját, s nem cserélte fel állását dúsabb javadalmat nyújtó világi állással, mert szabadnak s a közegyház egyenjogú fiának tekintette magát. Most mindez megváltoznék. Volnának ,,

patres conscripti," kirchenrathok, előbb csak az egyetemen, azután a kerületen, végre az esperességnél. Az egyes gyülekezet már semmit sem számítana, holott ez az egyház tulaj donképen, — az egyén még kevesebbet, holott ezen nyugszik a protestantismus. A kevésbbé gazdag, a kevésbbé befolyásos, vagy kevésbbé hírneves egyháztag nem jutván „mandatum"-hoz, előbb talán türetnék a gyűléseken, de utóbb a karzatra utasíttatnék, alkalmilag — „zárt ülés" esetén — a karzat is kiüríttetvén. Szóval belejutnánk a consistoriális rendszernek kitűnő „rendet" és „fegyelmet," de annál kevesebb szabadságot nyújtó hínárjába. S mindez megkísértetik egy tetszetős chablone, sületlen pbilosophema, vagy személyes ambitio kedveért. Meglehet az is, hogy ez urak a zsinatpresbyteri rendszert túléltnek hiszik, s mivel a parlamentaris rendszerben ez idő szerint nyakig úszunk, ezt az egyházba is behurczolni akarják. Nem merik bevallani, hogy a parlamentaris rendszer nem egyéb pactumnál a főhatalom és a népszabadság közt, mely mindenesetre a főhatalom előnyére válik. Mi nem ismerünk oly főhatalmat egyházunkban, kivel pactálni kellene; mi a hamisítatlan s „közvetlenségen alapuló" protestáns szabadságot az egyéni munkás hit palladiumáúl tekintjük. Vagy talán messze mentem következtetéseimben? Hiszen olyan ártatlan dolognak látszik, hogy az egyetemen négy kerület helyett — teszem — negyven ember szavazzon. De ha e negyven ember a zsinatot akarja helyettesíteni, ha e negyven ember saját véleményét a gyülekezetek többségének véleménye fölé helyezi, ha e negyven ember megzavarja az egyensúlyt a püspökök, az autonom kerületek közt, — és végül, ha a negyven ember magvát fogja képezni azon szervezetnek, mely egyesek számára absorbeálja a törvényhozói, kormányzói és végrehajtói jogot: akkor a végkövetkezményre eljutni nem nehéz dolog. A végkövetkezmény pedig az, hogy az ekkép betetőzött egyházi alkotmánynál egyesek tető alá jutnak ugyan, de a nagy többség, s ezzel a protestantismus szent ügye csurgó alá kerül. Gaál Mihály. Meteorologiai észrevételek a „vihar előtt" megszólalt hangokra. E becses lap f. év 29-ik számában Szeberényi Lajos Zs. tiszttársam oly hangon szólalt meg, mintha „vihar előtt" állnánk.' ^Nyilatkozásai által ismételve provokálva lévén, engedje meg a nt. szerkesztő úr, hogy mind egyike azoknak, kik Urunk parancsa szerint az idők jeleit figyelemmel kisérni tartoznak, — a fentebb említett hangokra a keresztyén meteorologia szempontjából , néhány lehetőleg rövidre foglalt észrevételt tehessek. Azt veti szememre tiszttársam, hogy én őt „azzal a viharral fenyegettem," melylyel egykor a magyar gályaraboknak is szembe szállniok kellett. A természettudományok mai álláspontja szerint viharra lehet következtetni bizonyos jelekből, — de az azzal való fenyegetés kivül esik a tudományilag tekintetbe jöhető eshetőségek körén. Tiszttársam azon panasza tehát, mint ha én őt a légköri elemek harczával „ijesztgettem, fenyegettem" volna, — komolyan nem vehető. A mi a magyar gályarabokra való hivatkozást illeti, — czikkemben azokról említés sem tétetik. Minő alapon hozza tehát tiszttársam magát azokkal analógiába, — ha csak a „baculusinangulo, ergo plu et" elvénél fogva nem? Viharral küzdöttek a gályarabok is, de azok más viharok is voltak, mint a minőkkél tiszttársam készül szembeszállni. Ok ugyanis hithűségük mellett egyszersmind a tiszttársam által annyira perhorrescált magyar nemzeti eszmének voltak vértanúi ; s midőn Mazári Dánielnek, egykor tamásii ev. lelkésznek, majd 1675-ben Syrakusában vértanúságot szenvedett hitvallónak fia Mazári Kristóf, édes atyjának végső küzdelmeit ezen czím alatt örökité meg : Pretiosa mors Martyr is hungariciDanielis Mazarii, — Syracusis in Triremibus anno 1675 extincti," — akkor csak azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy édes atyja nem valami jellemtelen universalis csodalényként, hanem mint magyar vértanú fejezte be szenvedésteljes földi pályáját. Már most hasonlítsa össze magát tiszttársam ezekkel a mártyrokkal! Ezek magyarságukért készek voltak meghalni, — ön meg azt kívánja tiszttársaitól, hogy azok a magyarságra nézve haljanak meg, — mert hát vannak esetek, „mikor a keresztyén embernek meg kell halnia a hazára nézve is, amennyiben az a haza a „világ" érdekeinek szolgál." Ön konyhalatin-