Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Fehér-Komáromi esperesség

208 kel szemben is képes lenne támogatni, azért Margócsy Gyula kartárs javaslatát úgy vélné módosítandónak, hogy mondassék ki egész esperességiinkben működő ev. tanítók egy oly egyesületének szükségessége, a mely egyszersmind országosan elismert jelleggel is birjon; mely egyesület tényleg ki is mondatott s az alapszabályok kidolgozására bizottság is neveztetett. Az összejövetel azzal az óhajjal, hogy az ige testté is váljék, feloszlott. — Eladásra kerestetik. — A kinek „J. P. Lange Theologisch-homiletisches Bibelwerk" czímű műve megvolna s ezt eladni szándékoznék, szíveskedjék a feltételeket postafordultával velünk közleni. G-yoma, 1885. 23./YI. A „Gyakorlati Bibliamagyarázat" szer­kesztősége. — f Gyászesetek : Greisinger Dávid, lieblingi nyugalma­zott tanító, e hó 6-án 77 éves korában jobb létre szenderült. A megboldogult 1879-ben ülte meg 50-éves jubileumát, a mikoris Ő Felsége által a koronás ezüst érdemkereszttel lett kitüntetve, melyet nt. Kramár Béla bánáti főespe­res úr tűzött az érdemes férfiú mellére. Greisinger szepes­megyei Felkán született 1808. május-hó 9-én. Tanulmányait Miskolczon és Kézsmárkon végezte; ez utóbbi helyen theo­logiát is hallgatott. 1829-ben Lieblingen tanítóvá választa­tott, s ez idő óta folyton itt élt, itt működött a tanítói pályán kitartással és áldással. — Obetko Lajost, a nem rég jubilált felső-almási tanitó urat súlyos csapás érte. Szere­tett neje, Obetko szül. Lichtenecker Karolin asszony 3 havi kínos betegség után, életének 68, boldog házassága 48-ik évében, folyó hó 11-én jobb létre szenderült. Temetése folyó hó 13-án volt. Fungensek voltak : a helybeli és baka­bányai lelkész urak ; Fabian Vendel báthi tanitó úr pedig megható verses búcsúztatót mondott. — F. hó 17-én húnyt el M e n d é n , hosszú szenvedés után élete 58 éves korában Pokorny Mihályné szül. Linczényi Katalin özvegy tanítónő, Pokorny Béla mendei tanítónak édes anyja. Az elhúnyt példányképe volt a jó keresztyén gon­dos anyának, ki bár egész életén át csakis a sors csapá­sait s a szenvedéseket ismerte; mindazon által hite soha el nem hagyta őt s a reá háramlott gondokat híven, zúgo­lódás nélkül viselte. Végső kivánata szerint, hogy ugyanis megboldogult szeretett férje mellett — ki Maglódon húnyt el — nyugodjék, ő is ugyanott temettetett el. A gyász­beszédet, nagyszámú közönség s a gyászoló család jelenlé­tében az udvaron tiszt. Kemény Sámuel, maglódi ev. lelkész úr, — a templomban és a sírnál tiszt. Dobro­nyovszky Károly, péterii ev. lelkész úr mondotta. Béke hamvaikra! PÁ Xj IZTÁ. ZAT ág. hitv. evang. külföldi egyetemre menő több rendbeli hittanulónak és tanárjelöltnek való ösztöndíjra. A Glosius Sámuel és Dániel-féle alapítványt a pesti ev. ág. hitv. egyháznál kezelő bizottság ezennel közhírré teszi, hogy a föntirt alapítványból külhoni egyetemeken tanuló ág. hitv. ev. lelkészi, vagy pedig gymna­siumi tanárpályára készülő ifjak számára több rendbeli, egyenkint 210 német birod. markból álló ösztöndíj fog a jövő 1885,86. tanévre kiosztatni. Ezen ösztöndíjak egymásutáni két éven át élvezhetők. Az elnyerhetés feltételei : 1. Ha hittani jelölt a folyamodó, akkor már is két évi folyamot jól végzett legyen valamely magyarhoni protestáns theologiai intézetben. 2. Ha tanári pályára készül a folyamodó, akkor az érettségi bizonyítvány kelte után már két évig honi vagy külföldi magasabb intézetben a maga választott szakában jó sikerrel tanult legyen. 3. Azonkívül mindenik folyamodó a választott pálya különbsége nélkül legyen : a) magyarországi születésű és ágostai hitvallású ; b) a magyar nyelvet tudományosan ismerje, helyesen írja és beszélje, mely körülmény hiteles külön bizonyítvány által igazolandó be; c) legyen feddhetlen erkölcsi jellemű és jeles szorgalmú. Ennélfogva felhivatnak ezennel külhoni egyetemeken levő mindazon lelkészi- vagy tanári jelöltek, kik már egy év óta a Glosius Sámuel és Dániel-féle ösztöndíjak élve­zetében vannak, hogy ha még további egy évre kül­egyetemeken maradni és az ösztöndíjakat élvezni óhajtá­suk : azt az előttük tudva lévő feltételek teljesítése mellett 1885. szeptember 30-ig alólirott bizottsági jegyzőnél kér­vényileg jelentsék be. Felhivatnak továbbá mindazon kii legyetemeken ta­nuló vagy oda még csak ezután kimenni szándékozó lel­készi- s tanárjelöltek, kik a fennebb részletezett minőségi feltételeknek meg birván felelni, ilyen ösztöndijat a jövő 1885/86. tanévben élvezni óhajtanak, hogy a fennt megirt kellékeknek kétségtelen beigazolására akár eredetiben, akár hitelesített másolatban melléklendő tanodai — ha van Kelt Budapesten, 1885. junius 15-én. Zsigmondy Jenő, jegyző. candidaticumi — vagy egyetemi és egyéb bizonyítványokkal ellátott, az alább kikötött tanítási kötelezettséget is tartal­mazó, sajátkezűen irt és aláirt, lakhelyükkel és az utolsó posta-állomással jegyzett kérvényeiket f. é. 1885. szeptember 30-ig való záridő előtt (melynél később beérkező folyamod­ványok figyelembe nem vétetnek) bérmentve és lepecsételve alólirott bizottsági jegyzőhöz, (Budapest, V. nagykorona­utcza 3. sz.) küldjék be. A megszavazott ösztöndijat a díjnyertes hit- és tanár­jelöltek nem a tanév elején, hanem csak annak második fele kezdetén, miután bizonyítványaikat az illető egyetemen sikerrel töltött első félévről és egyszersmind a második félévre lett beiratásuk felől is (Fréquentations Zeugniss und Anmeldungsbogen) a 210 ném. bir. markról szóló sajátkezű nyugtájukkal együtt előlegesen beküldötték, fogják posta utján bérmentesen megkapni, mivégre szük­séges, hogy egyetemi lakásukat a nyugta beküldésekor pontosan megírják. A ki ezen hit- és tanárjelölt! ösztöndíjat már egy évig húzta, a rákövetkező évre is annak élvezetében csak ugy maradhat meg, ha reá ujabban is érdemesnek tapasz­taltatott, ha továbbá már az első évben a philosophiát, beleértve a philologiát és kivált erkölcstani philosophiát is, szorgalommal tanulta, s a második évben is tanulja ; végre ha magát előre arra kötelezte, hogy a külegyetemen töltött ösztöndíjas két esztendő után a hazába térve, a pesti ág. ev. magyar-német egyházgyülekezet tanodájában, ha kíván­tatni fog, mérsékelt díj mellett egy évig segédtanári hivatalt viselend. Büsbach Péter, elnök. NYOMATTA WIGAND F. K. POZSONYDAN.

Next

/
Thumbnails
Contents