Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Bányakerületi özvegy árva intézet

188 nál ; holott egy másik 2000 frt jövedelemből fizet posito csak 10 évig a pénztárba és vagy ő, vagy övéi élvezhetik 10—20 éven át a segélyt, mert valószínű, hogy fiatalabb lévén ő és családja, több évig fog élni. Vagy lehet ilyen eset is : az apa él sok gyermekkel, nem birván őket iskoláztatni, lesznek inasok, mesteremberek. Nemde ezeknek most kellene segély? nem pedig azután, a mikor már későn lesz, vagy arra nem is számíthatnak. Hiszen ezen intézet olyan mint a hangyaboly, melybe hord, járul, fizet mindenki, még az is, a ki nem tagja, mert része van benne olyan arányban, milyenben osztályrésze van azon összegben, mely a különféle esperességi és kerületi pénzforrásokból ezen egylet pénztárába befolyt. Ha igazságos, hogy a rendes tagok és övéik segélyeztessenek, úgy tehát méltán}

Tos, hogy azok is, a kik a járulékokat nem birták fizetni, vagy később elszegényedtek, gyámolittassanak. A czél csak egy lehet : édes magunkat úgy a hogy biztosítani, minden egyéb anyagi érdekű spekuláczió nélkül. A szegények és árvák nincsenek kellőleg biztosítva, mert a segély a korhoz van kötve. Hisz sokszor az árva a 18 koréven túl nagyobb segélyre szorul, mint addig. Az intézet a szereteten alapszik, legyen hát szeretetteljes, és ha mégis határnak kell lenni, legyen a szeretet is igazságos, vagy legalább méltányos, vagyis a szükség fokához kötött. Mert alig tartható az a szeretet teljes gyakorlásának, ha a vagyonosaknak alkalom adatik talán a szegények filléreiből évi osztályrészül felesleget kapni ; mig a szegénj

7 árva, kit szülei 17 éves korában itt hagytak, a számára befektetett pénzből csak a fejsze nyelét kapja vissza. A segély az egylet czéljához képest oly általános legyen tehát, hogy még annak is jusson, a ki gondatlanságból, hanyagságból vagy szegénységből ez egyletbe be nem lépett, különben nem tiszta az elv alkalmazása, mert látszani engedi, mintha az intézet materialistikus irányban számos szegényt kizáró könyöríiletlen egoismust tanúsítani és azon testvérellenes elvvel — beim Geld kein Bruder — operálni akarna. A szegényeket rendkívüli tagokul fizetés nélkül is föllehetne az intézetbe venni, mert vagy fognak segélyeztetni, vagy nem. Ha fognak — akkor teszem 50 frt. évi osztalékból az eddig egyesek által lefizetett járulék (most 100 frt. körül) két év alatt levonható, és már a harmadik évben az illető rendes tag volna, vagyis rendesen húzná a segélyt a meddig, addig ; ha pedig nem fognak segélyeztetni, akkor beállott a nagykorúság vagy halál : és így az intézet nem nyerne ugyan semmit, de nem is veszítene semmit. Es már legalább azon kedvezményben részesülhetnének a szegények, hogy attól, a kit véginségtől akarunk megmenteni, késedelmi kamatot ne követeljünk, mert ezen eljárás ugyancsak uzsoraszagú volna, ha — a mi több — nem koldústól a tarisznyának elszedése. — Ezen kisegítés hasonló azon társulatok eljárásához, melyek bizonyos összeget előre lefizetnek, és a lefizetett összeget csak kamatokban leszámolás utján kapják vissza. Az intézetnek czélja nem lehet az utókornak ezreket felhalmozni az éhezők szemeláttára, hogy azok talán dicséroleg csodálkozzanak, gondolván rólunk : hogy zsírban usztunk, majd huszad millió forintot tudván szegény tíz év alatt összegyűjteni; holott hát tulajdonképen elfelejtünk magunknak vagy legalább azoknak, a kik nehéz szívvel és irigy szemmel nézik az intézet asztaláról hulló aranymorzsa osztalékot, mindennapi kenyeret adni ma. — Nem pénzhalmozás a czél, hanem — segélyezés. Ha tíz évig úgy fog az intézet gyarapodni, mint eddig, a pénztárnok úr kitűnő kezelése alatt; pedig jobban fog gyarapodni, mert a jó kezdet meg van : hát 1894. évben legrosszabb esetben még egyszer olyan összeg lehet a pénztárban, mint van most, vagyis egy tized millió forint, a mi nem megvetendő összeg. Es ha pénz miatti strikelés, krach és devalváczió ellen nincsen teljes biztosíték; akkor ugyan nincs értelme azon máskülönben is bizonytalan kincsek tehetetlenül gondos halmozásának. Éhen még nem halt egyikünk sem, és illő bizni hitünk szerint abban is, a ki az ég madarairól gondoskodik. Nem kell tehát túl szűkkeblüen osztani a segélyt. — Jut is, marad is. A gazdagabbak szívesen adhatnak a feleslegből, hogy még jobb jövőt biztosítsanak maguknak, mert könnyebb kétezer forintból hat forintot adni, mint 600 frt.-ból ugyan annyit, — mig a szegények alig képesek a mindennapi szükségletet fedezni, sőt kölcsönből élnek, nyomorognak. Valamint igazságtalanság az, hogy egynek a hiványa ezer — kétezer forintot, másiknak 500 frtot biztosít egyforma szolgálmány után; úgy igazságtalanság az is, hogy a ki családjával egy szegény kunyhó parochiában életét sanyarúan eltengette, az utána maradottak még inkább nyomorogjanak, hogy ne mondjam kolduljanak. Nem igazságos-e, hogy az államsegély és felmentvényi díjakból, vagy azok kamatjaiból csupán a szegények segélyeztessenek, — hiszen az állam keveset ád, annál kevésbé adja azt a keveset azoknak, a kik a háznál a ruhában, az asztalon, a gazdagságnál, a társadalomban nagy urakat játszottak; szóval a kiknek jövőjük biztosítva van, oly felesleges segélyre nem szorulnak, amelylyel az éhező legalább éhségét csillapíthatja, vagy meztelen testét betakarhatja. Igazságos csak úgy volna ezen mostani eljárás, hogy ha nemcsak az évi segély, az évi befizetés, hanem a jövedelem is, melyből ezen évi járulék befizetendő, egyforma volna. De hogy az államsegélyből, mely csak a nyomor enyhítésére van, segélyeztessenek azok is, akik mit sem tudnak a nyomorról, az már aligha igazságos eljárás. Hát hiszen ilyenformán a szegények segítik a módosakat, holott megfordítva kellene állni. Ha már a gazdag zsidók a szegény zsidót fölsegítik, nem illőbb-e ezen könyőrület a keresztyén papokra? avagy a zsidóktól pirulás nélkül fogjuk tanulni, miképen kell „egymás terheit hordozni" — nem nagy megszégyenítésünkre szolgálna-e, ba a szegények szeretetében a Krisztus hirdetőit a Mózes követői fölülmúlják? Sokan úgy is vélekednek, hogy a kerületi özvegyárva intézetet fiókosítani lehetne, vagyis egy igazságos arány és kulcs szerint meghatározandó összegeket egyes esperességekhez leszállítva kezelni. Ilyen eljárás mellett könnyebb volna ugyan a pénzkezelés, de nem oly biztos a nagyobb segélyezés, a mennyiben esperességileg kezelt kisebb mennyiségből esetleg többek közé osztva kevesebb jutna osztalékul, mint a központosított összegből azok közé, a kik azon arányban kevesebben volnának, a mint az egyes esperességekben nem találtatnának segélyezendők. Ha a szegénység akadály a belépésre, akkor akadály legyen a vagyonosság is a segélyezésre. Nem illenék-e az alapszabályok utolsójához, a testvéri szeretet mintegy betetőző koronájának, azon módosító függelék, mely szerint segélyeztetnének azon szegény papok,