Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Nyílt levél (szerkesztőhöz és olvasóközönséghez)

13 zissal a magyar klérus hazafiságáról hadonázni ; utalhat- i nók ó't a történelem objektivebb tanulmányozására különösen a nemzet nagy megpróbáltatásai idején; talán mást olvasna ki a Róbert Károly, Mátyás, sat. királyok idejében élt kath. fó'papok, aztán Kolonits s mások történetéből. De elhagyjuk azt, és csupán arra figyelmeztetjük, hogy ha a magyar állam és egyház közti viszonyokat oly helyeseknek találta, amint a szavaiból kitűnik, ne igyekezzék ő ezt a viszonyt megbolygatni másnemű, új terveivel, mert az állapotok, aligha nem azon ténynek a kifolyásai, miszerint az egyház már kezdetben a magyar kormányfő hatalma alá került és igy akadályozva volt, a más országbeli kath. főpapság módjára, a pápa föltétlen szolgája gyanánt szerepelni. Hogy az államfő, a király e hatalmát most nem maga gyakorolja, hanem miniszterei által, az csakis természetes folyománya a kormányzati tudomány kifejlődésének. Hogy ez reá kellemetlen is lehet, megengedem, de hát a számtalan előnyért vájjon semmi, épen semmi hátrányt sem akarna elviselni? Vagy pedig mondjon le minden előnyről és így a hátrányok is elmaradnak. Ezen fordúl meg a kath. autonomia ügye is, nem pedig a király főkegyúri jogán. Itt engedje meg a kérdést, hogy képzeli a püspök úr az autonómiát összeegyeztetni a katholikus fogalommal. Talán egy kis ellentét is volna e kettő között? Vagy mint fér meg az autonomia a dualizmussal? Csak is úgy, hogy az egyház mindenben szabadon függetlenül rendelkezik, de hogy az állam ne panaszkodjék mellőzése miatt, rá rakja a terhet; nagyon ideális! Ez autonomia kérdése egj'ébiránt egy hosszabb tanulmányt is megérdemelne. E helyen legyen elég Kossuth szavaira utalnom, miket Kalocsa érsekének mondott e kérdésben : „Nem hiszem, hogy találkoznék józan államférfiú, a ki más alapon volna hajlandó e kérdés megoldását megkísérteni, mint a melyet a szavak kijelölnek." Ha elfogadja a kath. egyház ez alapot, a miről meg vagyok győződve, hogy nem teszi, legalább jószántából nem, akkor megvalósúlhat ez álom egy kath. autonom egyházról. Csakhogy ha elfogadná, akkor ép a „szabad egyház a szabad államban" féle alapra helyezkedik, a mely pedig a püspök úr szerint a legnagyobb egyházpolitikai nonsens. Talán még sem egészen az. Lám, ez állásponton van a prot. egyház és épen ez erőssége és a jövőre nézve bizalma. Nem élvezi ugyan a tagadhatlanúl nagy előnyöket, a melyeket az államnak előkelő barátsága nyiíjt, hanem aztán nincs is alávetve oly nagyon a politikai áramlatoknak, változatoknak, de nyúgodtan halad szép czélja, magas rendeltetése felé. A katholiczizmus ellenben elmondhatja Ker. Jánossal : annak nevekedni kell, és nekem alászállanom kell. Szabó Béla. Nyilt levél az „Evangélikus Egyház és Iskola" szerkesztőségéhez és olvasó közönségéhez! Az „Evangélikus Egyház és Iskola" két évi pályafutását bevégezte, s immár a harmadikat kezdi. Tekintsünk végig a, bár rövid

1; de arra hogy az ëlért eredményről ítéletet mondhassunk, elég hosszú pályára. Az evangelikus egyház -— amint az ág. hitv. evang. egyházat röviden nevezni szokás — minden jóravaló tagja, különösen a lelkészi kar, keletkezése alkalmával, bizonyára nagy örömmel fogadta az új protestáns, par excellence evangelikus lapot, saját véréből való vérnek tekintette s kisebb-nagyobb várakozást kötött hozzá. A szerkesztőséget jó kezekben tudta; a czélt melyet kitűzött csakis helyeselte. — És most, a betöltött két évi folyam végén, lássuk megfelelt-e a hozzá kötött várakozásnak? A felelet, sajnosan kell kimondanunk: „nem"! Elismeri ezt maga a szerkesztőség, midőn így szól: „Mi magunk érezzük legjobban, mily távol vagyunk a kitűzött czéltól." Nem tudott a lap, a magyarhoni evangelikus egyház vérévé válni; nem tudott — eddigelé — nélkülözhetlen orgánummá válni, a milyennek szükségét nagyon is érezzük. Az okot én sokkal inkább az olvasó közönségben — az evangelikus lelkészi karban, mintsem a szerkesztőségben gyanítom, — sejteti ezt a szerkesztőségnek előfizetésre felhívása, hol mintegy panaszképen ezt olvassuk: „ha a rendelkezésünkre álló csekély erővel felmutatott eredmény" sat. A szerkesztőségnek s kivált Trsztyénszky Ferencz atyánkfiának nagy köszönettel tartozik az evangelikus egyház, kivált annak papsága, hogy a lapot — melynek szükségét napról-napra élénkben éreztük — megindította, s a lapszerkesztésnek nem csekély gondjait, — lelkészi és tanári elfoglaltsága mellett — magára vállalta, tisztán egyháza iránti szeretetből és buzgóságból. Igenis ebből ; mert nem hiszem, hogy említésre érdemes anyagi haszonnal járna ezen erkölcsi alapon nyugvó vállalat; de ha úgy is volna, méltó a munkás az ő jutalmára. Ne kívánjuk, hogy a szerkesztőség töltse is meg a lapot; nem csak hogy ne kivánjuk, de sőt ne is engedjük, mert így a lap a szerkesztőség lapja lesz, s nem — a mi akar lenni, s a minek lennie kell — az evangelikus egyház közvéleményének kifejezése. Mondja el a szerkesztőség is, ha van valami mondani valója; de a lap legyen az ev. egyház lapja; nemcsak annyiban, amennyiben ennek hívei fizetnek rá elő, de főkép annyiban, hogy annak természetes szószólói töltség is meg. Ilyenekül tekintem első sorban a lelkészeket. Ha ezeknek a lap fentartása körüli müködésök nemcsak abban fog állani, hogy arra — gyaníthatólag többnyire köronkint — előfizetnek, hanem főként abban, hogy azt közleményeikkel betöltsék ; vagy is támogatni fogják anyagilag és szellemileg, akkor lesz az, az ev. egyház és iskola tükre, akkor válik majd az egyház vérévé, nélkülözhetlen orgánumává, mely szellemi és anyagi haladását, felvirágzását hathatósan előmozdítandja. E czélból óhajtanám, sőt ha módomban volna, kívánnám, hogy a lap legyen az ev. egyháznak quasi hivatalos lapja; óhajtanám és kívánnám, hogy minden egyes ev. lelkész legyen előfizetője, s legyen a lap olcsóbb. Pium desiderium ? Talán nem. Próbáljuk meg kifejteni ezen óhajtások kivihetőségét. Legyen a lap az ev. egyháznak quasi hivatalos lapja. E czélból szükségesnek látom, hogy minden oly felsőbbségi rendelet, mely az összes egyházakat érdekli, pl. miniszteri