Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Reflexiók Schlauch beszédjére (Szabó Béla) II.

11 Tisztázzuk előbb a fogalmakat. Mindenek előtt engedje meg a püspök úr a szerény kérdést: mit jajveszékel tulaj donképen ? mi oka van rá ép az állammal szemben ? Bántották-e ? Meg vagyok győződve, hogyha ma az állam hatóság elé lép és a kath. egyház nevében kinyilatkoztatja, hogy ő békülni akar, az államhatóság a lehető legnagyobb csudálkozással fogja neki mondani: ugyan édes püspök úr, hisz mi régi jó barátok vagyunk és azért hiszszük Istent, hogy még soká azok maradjunk. Ha más országok kath. főpapjai panaszolkodnának az állam ellen, az érthető volna; egyik-másikkal ugyancsak kurtán bántak el. Hanem Magyarországban, a hol nemcsak a nagy vagyon, de majdnem valamennyi középkori privilégium teljes birtokában vannak most is, a hol véleményök mindig kikéretik és ellenök nagyritkán emelkedik törvényerőre bármi is, itt ugyan kevés értelme lehet. Miután pedig nem tehetem fel, hogy Schlauch úr, megfeledkezve egynehány század haladásáról, vissza akarná vezetni az államot az egyházzal együtt a középkor privilégiumokban gazdag idejébe : azért csakis úgy magyarázható e törekvés, hogy érzi már az ujabb kor fuvallatát, érzi, hogy így, a mint van, soká már nem maradhat; fél a vihár kitörésétől, azért szeretne jó előre elrendezkedni, még a vihár előtt. — Ezen rendezkedést szeretné ő megkönnyíteni beszédének második részével, természetesen úgy, mint igazi római katholikus, az államnak szabja ki feladatát és annak irja elő, mit kell tennie. De lássuk, mint képzeli Schlauch úr az állam és egyház közti viszony rendezését. Először is e kérdés megoldását rendkívül nehéznek tartja, olyannyira, hogy eddig még egy államférfiúnak sem sikerült. Ha általában az egyház és állam közti viszonyt gondolja, úgy határozottan ellene kell nyilatkozni. És itt utalhatunk a prot. országokra, a hol nagyon könnyen megértette egymást e kettő és nagyon jól megfért egymással anélkül, hogy akár egyik, akár a másik károsult volna. Természetes. Az állam, a franczia nagy forradalom egy pár őrjöngő évétől eltekintve, soha sehol sem volt vallástalan, egyházellenes ; azért könnyen megegyezhetett egy olyan egyházzal, a mely a saját útján járt és nem vágott az ő szakjába. Mihelyt azonban a rórn. kath. egyház viszonyát az államhoz specziatim érti, akkor nemcsak hogy nehéznek tartjuk annak rendezését, hanem egyenest lehetetlennek. Az indokolást pedig röviden összefoglalhatjuk a népies közmondásban: két kard nem fér egy hüvelybe. Az egyik állam a kath. egyház, a másik a világi állam; egy területen a kettő lehetetlen, hogy megférjen. Ezt megengedi Schlauch úr is, midőn azt mondja: „a ki a vallást és a társadalmat, az egyházat és az államot csak mint küzdő feleket tekinti, kiknek egyéb feladatuk nincsen, mint egymást legyőzni, az kielégítő megoldást sohasem fog eszközölhetni." A kérdés tehát csak az már most: küzdő feleknek tekintendők-e az állam és egyház, vagy sem? Schlauch azt mondja, hogy nem. Nem pedig azért, mivel a kettő egymástól sokkal inkább különbözik és így különböző téren is mozog, semhogy egymásnak küzdő ellenfele lehessen; „az egyház társadalmi természettel bír, az állam politikai hatalom." Különös jellemvonása a beszédnek, hogy, a mint már az első részben jeleztem, általános tételei majdnem mind igazak és olyan tételek, a melyeket rendszerint egészen más valaki, nem a katholiczizmus, állított fel és bizonyított be. Ezeket Sclauch összeszedi és nagy fennen hangoztatja és nem veszi észre, hogy ezek ép ellene bizonyítanak s hogy ő hasonlatos lesz a kis Dávidhoz, a ki felölté a nagy, hatalmas testű Saul pánczelját, a mely aztán a helyett, hogy védelmére szolgált volna, lenyomta őt a földre. így jár ezen tétellel is, melyet érvül felhoz: „az egyház társadalmi természetű." Igaz, nagyon igaz. Az egyház valóban az. Csakhogy a katholiczizmus nem az, nem társadalmi természetű, sőt a protestántizmus épen annak ellenében állította fel e tételt. A katholiczizmus nem társadalmi, hanem állami, politikai természettel bir. Állam az keletkezésénél, szervezeténél, egész eddigi történeténél fogva, még pedig theokratikus alapon nyugvó állam, mint a milyen volt a zsidó állam, csakhogy nem forrhatta ki magát, nem erősödhetett meg ; a megvalósuláshoz azonban többször egész közel állott, sőt ezen reményével és törekvésével még most sem hagyott fel egészen. Kirí ennek érzete Schlauch beszédéből is, midőn azt mondja: „Az állami függetlenségnek érzete ma olyannyira ki van fejlődve, hogy csak a hypokrizis az, a mely úgy tetteti magát, mintha az egyház túlsúlyától félne." Nem tagadjuk; de e szerint kellett időnek lenni, — ó' is elismeri, — a mikor az ilynemű félelem nem volt hypokrizis. A ki ismeri Plató rendszsrét az államról és összehasonlítja azt a katholiczizmus szervezetével, annak okvetlen szemébe fog ötleni a kettő közti rokonság, s az egyháztörténetirók el is ismerik, hogy a katholiczizmusnak szerkezete kiépítésénél — a zsidó theokraczián kivül — ezen platói rendszer, állami szervezet lebeghetett szemei előtt. Már pedig e platói szervezet, melyet túl absolut voltánál fogva egy állam sem fogadott el, határozottan állami, államnak szánt volt. Midőn tehát az egyház, a kath. egyház elfogadta azt és igyekezett azt megvalósítani, nagyon alapos lehet a gyanú, hogy nem akar egyház maradni, hanem az egyház vállain egy hatalmas állammá fejlődni. E czélnak szolgált egész szervezete. Azért kellett az egyháznak egy látható fő. Természetes, a szellem, az egyház közszelleme nem volt elégséges, hogy egy nagy hatalmas államot összetartson. Erre alakult körülötte egy szervezett minisztérium főpapokból, bibornokokból. Ezért kellett a papságot elszakítani az államtól és egy szervezett egyházi állam tagjává tenni, függetlenné államtól, családtól, hogy bármely pillanatban kész legyen harczolni azok ellen. Azért kellett a pápának világi országot szerezni, magvául mintegy a nagyobb országnak. Azért jártak el enyhébben a más tant hirdetőkkel szemben, de kettőzött szigorúsággal a más szervezetet tanítókkal ; a görögegyesült egyház megtarthatta szertartásait, csak a pápa fenhatóságát kellett elismernie: e nélkül nem üdvözülhetett. S így ivszámra lehetne felhozni a tényeket, melyek mind azt bizonyítják, hogy itt vallási alapon, a keresztyén vallás alapjain egy nagy hatalmas birodalom volt készülőben, mely megszüntetendő volt a népek, nemzetek különlegességét, összeolvasztotta az államokat az egyetemes keresztyén birodalomban, helytartókká degradálta volna a