Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Reflexiók Schlauch beszédjére (Szabó Béla) II.

ket megillet. És különben mit is találunk azokban a hiványokban? Holmi csicseri borsót, csirkét, pálinkát, kolbászt, szalonnát, kendőt, törülközőt, kendert stb. Ilyenekkel legyünk fizetve?! Sőt vannak egyházak, melyek oda szeretnének hatni, hogy az illető papnak azt a kis fizetését is leszállítsák. Ilyen rend, vagy inkább rendetlenség mellett kinek lesz kedve pappá lenni? Ne állítsuk kérem, hogy elég theologusunk van. Ez nem való. Nincsenek annyian, a mennyit képzelünk; de sőt aránylag másokhoz, p. o. jogászok-, orvosokhoz képest ők vajmi kevesen vannak. Es ezek is hivatásuk mellett, azon remény fejében is lépnek azon magasztos pályára, ha idővel nem is kerülnek Csabára, Szarvasra vagy Orosházra stb., hogy addig míg elvégzik a theologiai tanulmányokat, a papi hiványok — mi a fizetéseket illeti — tetemesen javítva lesznek. Ha ezzel a reménynyel nem kecsegtetnék magukat, hiszem a legtöbb más pályára lépne. Jelenkorban nincsen már egy hivatal — a papi hivatalon kivül — de sőt egy szolgálat sem, a mely a régi idők szerint volna fizetve. Már az a szerény éjjeli őr sem kiáltaná az órák számát azon fizetésért, melyért elődei megtették azt; hát csak mi szegény papok legyünk megelégedve azon hiványokkal, a melyek 100 év előtt megboldogult híveink jótékonysága által megállapíttattak számunkra? Most egy évvel toldották meg a theologiai tanfolyamot, mi nem kis költséggel s fejtöréssel jár; azonkívül elrendeltettek a legszigorúbb vizsgálatok. Nem vagyunk ellene, legyen úgy, ezzel csak egyházunk fog nyerni. De igazságosak vagyunk-e. és másrészről gondolkoztunk-e már a fölött, hogy kikerült theologusaink az ily szigorú és drága előkészülés után, ha egyszer hivatalba lépnek, ennek megfelelő és érdemlett fizetést is kapjanak? Hogy ne legyenek kénytelenek mással foglalkozni s évi jövedelmeiket igy nagyobbítani, s ez által hivatásukat elhanyagolni, azon hivatást, melynél szebb s emberibb nincs? Hiszen ez egyházunkra nézve igen káros hatással volna. Lássuk csak milyenek a mi fizetéseink? Egy-kettő kivételével 400—800 frt közt váltakozik; s ebben már benne van azon kerti cseresznye, szilva, alma, krumpli, kukoricza, melyet tőlünk ellopnak, az a zab, takarmány, melyet éjnek idején lelegelnek. Szomorú ez nagyon, de legtöbb helyen való. Es ha ily csekély fizetés mellett még annak a papnak csak egy-két gyermeket is kell nevelni, mije marad élelemre, s hogy hivatalához képest illedelmesen ruházkodjék? Azután miből fizesse az adót, özvegy-árvaintézet évi járadékait, miből a folyóiratokat, a cselédeket, miből segélyezze a szegényeket, miből táplálja s fogadja a vendégeket? Es ezeket mégis — főkép a paptól — megkívánja a világ. Távol legyen tőlünk azt kívánni, hogy legyenek zsinóros kocsisaink, drága lovunk s szép hintáink, mint vannak katholikus kollegáinknak, ámbár mi ezt ép úgy érdemelnénk mint ők; távol attól, hogy mi ezreket és ezreket óhajtanánk félretenni és így gazdagokká lenni, ámbár nem tagadható, hogy egy pár ezerre szükségünk volna, hogy halálunk esetén özvegyeink és árváink ne lennének kénytelenek koldulni. De mi mindazt nem kívánjuk, meg leszünk elégedve, ha fizetésünkkel képesek leszünk napi szükségleteinket fedezni, a többit bizzuk Istenre. A tanítókról — egyben másban — már kezd gondoskodni a magas kormány; rólunk ki gondoskodik? sem a kormány, — melynek mi naponként igen nagy szolgálatot teszünk, — sem a mi embereink. Ki lehet ezzel megelégedve? Egykoron, midőn theologiára mentem Pozsonyba, lévén hozzá legtöbb kedvem s érezvén hozzá hivatást, (tagadhatlan) tettem azt azon remény fejében is, hogy addig is, míg tanulmányaimat elvégzem, a papi fizetések rendezve és javítva lesznek; ám most is úgy áll a dolog, hogy habár 36 éve vagyok már pap, nem tudom fogok-e élni, míg említett ügyünk rendezve lesz. Es miért van ez így. miért nem akarunk bele fogni? Sok oka lehet annak. Talán azért, mert a jól lakott az éhesnek nem hiszen és, hogy mi, kik kissebb egyházban hivataloskodunk, nyugtalanságunkat nyilvánítjuk, azok pedig, a kik jó fizetéseik mellett kényelmesen élnek, nem gondoskodnak rólunk; talán azért, mert a szegényebb pap fölött jobban lehet uralkodni és ha akarja, hogy jótéteményben részesíttessék, úgy tegyen mint azt tőle kívánják ; talán azért is, mert főnökeink nem gondolnak velünk, holott ők legtöbbet tehetnének miérettünk; vagy talán azért — de hagyjuk, hiszen oly sokat lehetne erről mondani. Lám lám, múltkor egy vezérférfiu — Péchy Tamás — azon indítványnyal lépett föl : miszerint főpapjaink ne neveztessenek többé superintendenseknek, hanem püspököknek, és kis vita után diadalt vívott. Most a fölött fogunk tanácskozni, hogy hol vegyünk pénzt főpapjaink számára, kik a felsőházba menendők? En hiszem azt, hogy sikerülend a czélhoz vezető utat megtalálni, annál is inkább, mert mindnyájan akarjuk, hogy főpapjaink a felsőház tagjai legyenek. Hát a mi bajunkon nem lehet segíteni, nem lehet itt is eszközöket, utakat találni a czél eléréséhez? Ha kedvünk nem lesz s hozzá nem fogunk, akkor teirnészetesen minden a réginél marad. Azért atyámfiai, ti, kik jó parochiákban vagytok s már meggazdagodtatok, pártoljatok minket, „mert — élvén a példabeszéddel — egy gazdag embernek a szava többet ér, mint a szegénynek ezer szava." Főképen pedig tí főnökeink s élén állók, nagyságos espereseink és kerületi felügyelőink, főtisztelendő püspökeink és méltóságos egyet, egyh. felügyelő úr, karoljátok fel az ügyet, hogy valahára már szőnyegre kerüljön és véget érjen; mert ki tehet itt valamit, ha ti nem? Ti vagytok, mint orvosok hivatva csillapítani fájdalmainkat. Ez által nagy szolgálatot tesztek nemcsak nekünk, hanem evang. egyházunknak is. Csak ne halaszszátok ez ügyet; ezzel az érdemmel is megkoszorúzva szálljatok egykoron a sírba. Sok mondani való volna még, de mostanra ez elég legyen. Dixi et salvavi animam meam. Gerengay Pál. Reflexiók Schlauch püspök beszédének olvasása közben, il. Valamint a beszéd első részével, ép oly könnyű, vagy talán még könnyebb végezni annak második részével: „a vallás kibékítése az állammal."