Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - IRODALOM - Magyar zsidó szemle

84 de a mély hallgatásnál kérdéseinkre egyebet kivárni nem tudunk. Néha — néha egy-egy rémséges hir zavarja meg a csendet: szörnyüköző képpel beszélik az emberek, hogy az ügyvéd mesés díjazásban részesül, mely egy minister fizetését felülmúlja. Egy-egy kerület fel is jajdul ezen méltatlanság, sőt jogtalanság ellen; — majd a politikai lapokból olvassuk, hogy ennyit meg ennyit sikkasztották az alapból : aztán minden újra elcsendesedik — minden ... A közvélemény nem tud hozzászólni; idegen helyről jött mendemondákra nem sokat adunk, magunknak meg mint birtokosoknak , — tehát mint legközelebb érdekelteknek — mindezekről semmi értesítésünk, semmi tudomásunk nincsen! Elfordulunk a másik oldalra, s aluszszuk a jóhiszeműség álmát tovább is. De ez az álom a halálnak képe. Ilyen alvás nem egészséges állapot! Ébredj fel protestáns felekezetek alvó közönsége, s kérd számon a mi Isten és ember előtt a Tied, kérd számon vagyonodat! Ne mondhassa azt soha az utókor: rajtatok állt, — minek hagytátok veszni!? Csak kevés éberség és biztosítva lesz az a nagyon dédelgetőleg ápolt jövő is. S félre az álszeméremmel; a jogosultság nemes önérzetével s tudatával álljatok fel, s mondjátok : adjátok ide, a mi az enyém! Isten eszközül adta a földi kincset — szolgáljon az hát rendeltetésének. Isten országának szüksége van ezen eszközre, ne merje azt senki haszonlesésének áldozatáúl elragadni, vagy odadobni . . .! Es ha az eddiginél nagyobb mértékben fogjátok élvezni a földi javakat, nagyobb mértékben is buzogjatok a vallás-erkölcsi élet építésén, :— semmiképen sem hagyván magatok elé az által gátat emelni, hogy : kenyérrel is! . . . Farkas Gejza. Irodalom. Magyar-Zsidó Szemle. Szerkesztik Baelier Vilmos és Bánóczi József. 1884. Budapest. Két szám — a januári és februári — fekszik előttünk ez uj s valóban hézagpótló vállalatból. A zsidóknak eddig nálunk semminémű közlönyök nem volt, amelyben tudományos irodalmi s társadalmi mozgalmaikról működésükről életjelt adhattak volna. Léháskodtak, míg nyakukba nem szakadt a veszedelmes antisemitizmus s fel nem rázta őket álmukból, hogy belássák, miszerint nem elég a napi sajtónak üzleti czélból való kézre kerítése: a vallási felekezeteknek, így a zsidónak is meg vannak a köznapi mellett a maga szent és magasztos érdekei s ezek istápolása, saját jól felfogott érdekükben kötelesség. E kötelesség teljesítésére vállalkozott az új szemle s már a szerkesztők neve kezesség az iránt, hogy komoly czélra komolyan s férfias kitartással fognak törekedni. Különösen két kettőt akarnak: a zsidótudományt (kissé furcsán hangzik — tán theologiát) közérthető módon művelni s terjeszteni és hitfelekezeti bajaikat orvosolni s az önkormányzati jogot kivívni. E mellett kiterjeszkednek a külföldi zsidóállapotok a hazai zsidóközségek beléletének, intézetek s iskoláknak ismertetésére. Mindez igen szép dolog s amint az eddig megjelent számok mutatják, nem puszta igéret. Mindjárt az 1. számban változatos tartalommal élénken, alaposan s magyarosan írt czikkekkel találkozunk. Nem egy közülök minket közelebbről is érdekelhet. Kohn Sámuel a honfoglaló magyarokról és a zsidókról értekezik, azt igyekezvén kimutatni, hogy a pogány magyarok már Lebediában találkoztak zsidókkal s nagyobb vagy kisebb részük azok hitét, habár csak külsőleg, bizonyára elfogadta, vagy a pogány népek módjára, mint pl. a bolgárok is legalább a maga hitével egybevegyitette. Hogy zsidók voltak a magyarok közt ősi helyeiken, Ipolyival mi is megengedjük, de hogy a magyarok a zsidó hitet elfogadták volna, ezt a történeti igazságot is félremagyarázni kész túlságos ön-illetőleg faj dicsőítésből származó hypothesisnek tartom, melyet Horváth és Hunfalvy idézett nyilatkozatai nem hogy támogatnának, de sőt egyenesen kizárnak. Hochmuth Ábrahám: „Dr. M. Joel: Blicke in die Religionsgeschichte zu Anfang des zweiten christlichen Jahrhunderts. I. és II. k. Boroszló 1880 és 1883" czímű munkája nyomán a zsidóság és keresztyénség viszonyáról időszámításunk első két századában helyre akarja igazítani azon tévedéseket, a melyek az eredeti történeti tényeket meghamisították. Szerinte a keresztyének az első században még nem szakadtak el a zsidóságtól, s csak Pál fellépése után váltak egymásnak ellenségeivé. — Való, hogy eleinte teljes elválásról szó nem volt, de hogy az elvi ellentét csakhamar kifejlett István és Jakab sorsa eléggé bizonyítják. Hát még magának Jézusnak egész fellépése? De igaz, hiszen szerző tovább épen azt igyekszik kimutatni, hogy Jézust nem a zsidók ölték meg, hanem a zsarnok Pilatus, a ki vérig kínozta a zsidókat s Jézus imponáló fellépését el nem viselheté. A vérbűnt a zsidókra csak azután fogták a keresztyének, mikor már hitök a pogányok között nagyobb mérvű elterjedésnek örvendett, s ezen fogással kettőt akartak elérni, t. i. egyrészt hízelegni a pogányságnak, másrészt vermet ásni a zsidóságnak. Hát ez a történeti tényeknek az evangyeliomoknak s különösen Pál apostol egész álláspontjának oly vakmerő meghazudtolása, a mi ismét csak azon erőlködésből magyarázható meg, a melylyel a zsidók manapság a világ gyűlöletétől minden áron szabadulni akarnak. Ha Jézust annyira szerették a zsidók, honnan örökölték azon erős ellenszenvet, utálatot, a melyet Megváltónk puszta neve említésekor mindenha éreztek ? Az elébbieknek csak folyománya, hogy szerző Júdás gazságát is tagadja, azzal érvelvén, hogy ha oly hírhedt s átkozott lett volna, Jeruzsálemben bizonyára nem székel 13 Júdás nevű püspök. Risum teneatis Goldzieher Ignácz a bibliai tudomány és a modern vallásos életről értekezik. A szabadelvű theologiai vizsgálódás érdekében emel szót. Kaufmann Dávid a zsidó kátéról szól. Nagy lelkesedéssel hirdetvén, hogy a zsidó vallás a nyíltság vallása, a mely nem ismer eredetileg sem hitet sem vallást, csak tudást, s a melynek épen azért nincs szüksége kátéra (akarta mondani tudatlanságra), de azért áll a paradox: a zsidóknak lehetnek kátéik, de nincs kátéjok. — Nagyobb bizonyságért, egy külön czikkben 156 zsidó káté lajstromát adja.