Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - Cikkek - Ünnep után. Ritter J

82 jogaira, és szellemiségének örök javaira felszabadított emberiségnek protestácziója. Ily értelemben tehát egyház nincs. Hanem — mint Krisztus isten-emberi személyiségéből és életnyilatkozataiból kiindult és történeti folyamatba jött életelv, mint a szellemi világnak itt a földön megalakult életorganizmusa — igenis van egyház, és ebből folyóiag van keresztyén életnyilatkozat. Csak a vak nem látja. Létezett az első mozzantatától fogva mint apostoli egyház, a keresztyén aera első századaiban mint a magát tanilag, elvileg meghatározó, megalkató, és a saját életelvei szerint organizáló egyház; azután mint a maga talaját megtalált, mint e világban elhelyezkedő, mint terjeszkedő egyház; azután — mint a világgal, természetiséggel ellentétes, harczban álló egyház, mesterének azon szava szerint: „ti nem vagytok e világból valók, hanem e világban vagytok; azután — mint ezen küzdelmében maga is „e világgá" lett — elvilágiasodott egyház, — tehát mint azon egyház, mely ahelyett, hogy mesterétől és urától, ki tanításával, életével, tűrésével, szeretetével, küzdésével, könnyeivel, imáival és halálával győzte le e világot, ennek tusakodását, harczi modorát eltanulta volna, e helyett inkább mintegy kétségbe esve a keresztyénségnek absolut diadalra hivatott morális ereje felől, és elhányva magától a maga erősségének fegyvereit, mely is a hitnek vértje, az igazságnak pajzsa, és a fegyver, mely istennek beszédje — az Evangyéliom; e helyett a világ szerint maga is vértet, pajzsot és fegyvert öltött a „világnak" legyőzésére, a maga erősségének védelmére. És azután volt az egyház mint a keresztyénségnek ezen világias elfajulása ellen reágáló, mint az önmagát a maga szellemiségében, isteni eredetében, legyőzhetetlen erejében felismert, & maga alapjára visszahelyezkedett egyház — mint reformáczió. Ez a reformáczió egyrészről fogalmi meghatározása szerint, másrészről történeti momentumában. Igenis volt keresztyénség, és van most is. Amott — mint mysterium a beavatottak birtokában, melyet a hivatottak közölnek a világgal úgy és amennyire az nekik jónak láttatik, — itt mint az Istennek amaz „Idvezitő kegyelme, mely megjelent minden embereknek, és tanit, hogy megtagadván a hitetlenséget, és a világi kívánságokat, mértékletesen, szentül éljünk e jelenvaló világban". Amott mint királyi vendégség, melyre a szolgák hívják — kényszerítik a hivatolosokat, és melyhez — mindenik elkészíttetvén — azoknak csak el kell jönniök, csak le kell ülniök; — itt — mint egyszersmind munka — önmaga és a világ iránti munka, melyre a szőlőnek ura hivja a míveseket. Amott — mint drága kincs, melyet az egyház anathemáival jól elzárva őriz, melyet a világnak érintenie nem szabad; — itt mint azon embernek szántóföldje, melyben a drága gyöngy van elásva, és melyet felás, hogy azon gyöngyöt az emberiség közkincsévé tegye. Amott — mint azon embernek nagyobbik fia, ki az ő igazhitüségében elbizakodva dicsekszik vala, hogy ő mindenha „az ő atyának házában lakozott és annak parancsolatait soha meg nem rontotta," itt mint, a kisebbik fiu — a lelki szabadságában tévedő — de megtérő, az ő alázatosságában és bűnbánatában folyton új erőt, kegyelmet nyert ifjabbik testvér. Van most is egyház — amott mint hittörvény — itt mint erkölcsi kovász; amott mint intézmény — itt mint vallás; amott mint hierarchia — itt mint gyülekezet az általános papság elvén; amott mint ünnep — itt mint hétköznapi keresztyén munka; amott mint kiválólag kultusz, itt mint igehirdetés, mint evangyéliom; amott mint legyőzhetetlen erős szerkezet, itt mint emberi gyarló intézmény, mely magán hordja — mint Krisztus — a földi küzdelmeinek porát-verejtékét, és e világtól vett sebhelyeit, de egyszersmind Isten erejében kivívott győzedelmeinek koronáit. íme — az egyház különböző alakulásaiban, fejlési momentumaiban. Azt nem tagadhatjuk, hogy sajátelvű, önczélu léttel bir, hogy elnyomva, keresztre feszítve, eltemetve „a koporsóból is kitör és eget kér." Hogy egyház létezik — tagadhatatlan. Már most — a politikára nézve azt tartjuk, hogy annak kritériuma, önigazolása a siker. És pedig — igen sokszor milyen siker! Hányszor látjuk, hogy a legnagyobb, a legfényesebb siker végkimenetelében épen az absolut sikertelenség, a megsemmisülés — a halál. Hogy például a hajdani Judaismus állami, nemzeti politikájának sikerült Jézussal kilökni az állam testéből azon regeneráló életelemeket, mik azt a megkorhadt és megrotthadt társadalmi, vallási és állami erők kivetésével, és a puszta törvényeivűségben megcsontosodott Phariseismus legyőzésével uj alkotásokra képesítik, — az a zsidó államra, és ezen nemzet társadalmi és államalkotási képességére nézve végeredményében a sikertelenség — a megsemmisülés volt. Vagy — bogy a múlt századbeli franczia forradalom vezérférfiai egetostromló gondolatainak sikerült, a franczia államot letaszítani a históriai alapról, melyen azt a keresztyénség szelleme magasra emelte, és gondolták vala azon államot egy elkorhadt, letűnt állami alakulás — a hajdani Róma vérével, eltanult és kölcsönbe vett polgári erényeivel regenerálni, uj életre galvanizálni, — attól tartok — az eddigi alakulási siker azt mutatja, hogy az akkori siker a dicső nemzetre nézve az elhanyatlás, az elkorhadás sikere volt. Nem így a keresztyénség sikere. Ennek kezdete — a világ pragmatikája szempontjából véve — a teljes sikertelenség. Alapitója egy szegény zsidó rabbi — ki kereszten hal meg. Apostolai együgyü, tanulatlan férfiak. Világ szerinti eseménynek ennyi. Egy csepp víz, mely a világtengerbe esik. A kriticismus szerint még ennyi sem. Straussék szerint — csak mythos. Renánék szerint egy histerikus nő álma, és még egy római pápa is csak úg}^ szólott erről, mint a Krisztusról való meséről, mi neki jövedelmez. Eseménynek — történeti eseménynek oly csekély az. Az Isten nem akarhatta, hogy — a mi az ó munkája, az az emberek munkájának láttassék, és a mi a hitvilág az erkölcs, világ alapja és tárgya, az a physikai látás, hallás és tapasztalás bizonyossága legyen. Hanem — az örök világrend pragmatikája szerint a keresztyénség kezdete — nagy esemény. Ünnep az, melyet az Isten maga írt be az emberiség történetébe. Hatásában ellenállhatatlan és teremtő, sikerében örök időkre kiható. Mintegy a tenger fenéken feibuggyant kis forrás, mely az egész tengert mozgásba hozza, melynek hullámcsapásai minél tovább annál nagyobbak, minél távolabb — annál szélesebb gyűrűket vernek. Vagy, mint egy az idők méhéből valamely láthatatlan kéz által magasra emelt oltár, melynek oltárképe Jézusnak istenemberi magasztos jelleme.