Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - Cikkek - Ünnep után. Ritter J

11. szám. Pozsony, 1884. évi márczius 15. EVANGELIKUS E&YHAZ ÉS ISKOLA. Előfizetési ár: Egész évre . 6 frt — kr. félévre . . . 3 „ — „ negyedévre . r „ 50 „ Egy szám ára: 12 kr. o. é. /VIEGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. Hirdetés ára : -^SCK^ü Négyhasábos peiii sorként Szerkesztő- s kiadó-hivatal: Pozsony, Konventutcza 6. sz. egyszer közölve 7 kr. •C- I , . többször közölve ; kr Felelős szerkesztő: „ 3 TRSZTYÉNSZZY FERENCZ. Bélyegdij : külön 30 kr. Tartalom: Uunep után. (Ritter István). - De kenyérrel is ... ! (Farkas Gejza). - Irodalom. (Dr. M. E.) - Belföld. - Külföld — Vegyesek. — Pályázatok. Ünnep után. (Hétköznapi reflexiók.) III. Annak, hogy van vallás, hogy legkülönösebben a keresztyénség az Isten szellemiségben fogamzott aktualis életelv, teremtő alkotó erő, — a legmegfelelőbb és egyszersmind legpregnánsabb bizonyítéka az, hogy van keresztijén egyház. A ki a keresztyénség lénvegével nem ismeretes, és az életfejlés fogalmával nincs tisztában, kérdezhetné : melyik egyház az? melyik a sok közül? Feleletem : a keresztyénség, mint Krisztus isten-emberi megjelenéséből, és ennek hiteszméi felismeréséből megindult és történeti folyamatba jött szellemi életfejlemény. Az egyház — hisz igazán véve nem lehet más egyházról szó, mint a keresztyén egyházról — az emberiség isten-emberi eszményének valódi élő orgánuma. Azon egyház, mely életelveivel, teremtő eszméivel ezen hiteszménye iránt folytonos, élő és közvetlen contactusban van, és ide bocsátja le életgyökereit, innen tanulja el életelveit, ebez méri igazságait, innen veszi cselekvési impulsusait, ebbe merül be bíínbánatával és ebben pezsditi meg haladási, tökéletesedéi ösztöneit, törekvéseit, — az a valódi krisztusi egyház. „Élünk — nem mi, hanem a Krisztus, a ki mi bennünk él" (Gal. 2, 20.). „Ő a fő — mi pedig annak tagjai" (Éphez. 4, 15). Ez az emberiségnek az ő eszménye iránti életelve, és egyszersmind a különféle egyházi alakulásoknak valódi katholiczitása. Mily gyönyörű is, és — a mellett emberileg mily igaz, örökké igaz a mi evangyéliomi egyházunknak a papizmus tanától e tekintetben sarkelvileg eltérő tana, túlnan az eszményi egyházról, melynek kövei a Krisztusban örökidőkre és elmozdíthatatlanul le vannak rakva, és — melynek kulcsai mégis, katholikus felfogás szerint — „egy ember

1

1 kezébe vannak letéve, — és innen a küzdő egyházról, Istennek e földön levő országáról, melynek küzdelmein, törekvésein és tanain, — ha még oly tisztán észrevehetők azokban a keresztyén idealizmusból merített erők küzdelme, vívódása, mégis meglátszik azokon a tökély utáni küzködés, az emberi gyarlóság és tehetetlenség érzetének küzdésének pora, verejtéke. Es e pontban fekszik a róm. katholiczizmusnak kardinalis alaptévedése. A kijelentés örökigazságait, a keresztyénség drága erkölcsi javait úgy tekinti, és az egyházról képzett alapfelfogása szerint úgy kell tekintenie, mint az eszményi világ készpénzül kivert igazságait és szellemi javait, melyeket az valakinek kezébe leolvashatna, és melyek téteményesévé és bizományosául tette az egyli;u.^ illetőleg annak fejét. A mi protestáns felfogásunk szerint az eszményiség ezen örökértékű drága kincsei valóban létezők ugyan, de azon empirikus egyházra nézve csak amennyiben azokat magában megvalósítja, birtokába veszi, úgyszólván apró pénzre felváltja és forgalomba hozza. Ez pedig az egyháznak már erkölcsi ténye, vívmánya, a küzdelem, a vér a verejtek ára. Ez kincs. Hiszen ebben fekszik az egyháznak erkölcsi mivolta. És azért a protestantizmus felfogása szerint nincs absolut, nincs bevégzett egyház. Bizonyos tekintetben bármely egyház felveheti hitvallásába és rendszerébe, a keresztyénség legnagyobb Apostolának azon vallástételét. (/. Kor. 13, 12) „most rész szerint vagyon én bennem az ismeret, akkor pedig lészen úgy, amint taníttatom." És mondhatom, az én vallásos érzelmem sohasem érezett oly borzadást, oly örökké jogosult tiltakozást a római kath. egyház azon magát istenesitő arrogancziája el i n, mint mikor IX. Pius pápa utolsó éveiben a nála tisztelgő hívőkhöz intézett egyik allokucziójában a maga gyarló, esendő egyéniségét identifikálva az emberiség örök eszményiségével, a maga szájába vette Krisztus ama szavait (János 14, 6): „Én vagyok az út, az igazság, t* <" senki nem mehet az Atyához, hanem fin általam így szől a római kath. egyház az ő dograa.lag is kifejezett "és fenntartott felfogása szerint, és én úgy »-rzem, midőn a keresztyénség a katholiozizmusnak ily szava ellen felemeli tiltakozó szavát, ez talán még sem a bitetlen gnek, a keresztyén vallás negáoziójának, hanem az ő erkohsi