Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - BELFÖLD - Ruszt

77 hivatalban változások történvén, az ügyre vonatkozó iratok elvesztek. — Az egyik fél — mink — ki nem hallgatta­tott, okmányok sem voltak elegendő mennyiségben a mi­nister úr kezei közt, s mégis érdemileg elintézte a dolgot. Nógrádmegye közigazgatási bizottsága is érdemileg foglalkozván febr. hó 15-én tartott ülésében a minister úr ezen végzésével: azt az elvi határozatot mondta ki, hogy mivel tehát a minister úr véglegesen intézkedik az ilyen ügyekben, kár azért a (jámbor) megyei közegeket megzaklatni, (s dolgoztatni velők egy halmaz munkát — a mit a mi­nister úr egy lehelletével úgy is elfúj — ez nem volt ki­mondva) hanem egyenesen a minister úrhoz kell felterjeszteni az efajta kérvényeket. Azt hisszük nem csalódunk azon véleményünkben, hogy a — bár elhallgatott, de annál mélyebben érzett sére­lem, melyet a minister úr eljárása a megyei közegek önérzetén ejtett: mondatta ki ezen határozatot a harmad fokban szintén érintett közigazgatási bizottság által. Denique híveinkre még mindig nehezedik a r. k. plé­bános részére teljesítendő szolgálmányok lidércz-nyomása, mi meg minden további keresettől elüttettünk a minister úr kegyessége és érdemleges intézkedése által. Nem hogy szemeid bekötve lennének, Igazság — vak vagy! — Farkas Gejza. Ruszt Sopronmegye legészakibb evang. anyagyüleke­kezete; hozzá tartozik egyházi tekintetben egy, körülbelől 24 helységre terjedő diaspora. Ezen egész területen a la­kosság túlnyomó nagyrészben róm. kath. hitvallású, szám­szerint több mint 27,000 lélek. Szemben áll ezekkel a ruszti anyagyülekezetnek 580 evang. lelke s a diasporának körül­belől 60 evang. lakosa, összesen 640 protestáns egyén. — Egy protestánsra jut 42 katholikus! A szám eleget mond! A népesedési mozgalmat illetőleg, volt 1883-ban Rusz­ton 27 vegyes házaspár, a diasporában 28, összesen 55! Élve született: 6 fiú, 10 leány (kozülök egy törvénytelen), halva egy fiú, összesen 17 gyermek — Ruszton; házasságra lépett Ruszton : 4 tisztán evang. és 1 vegyes vallású, tehát 5 pár, a diasporában egy sem; meghalt Ruszton 10 finemű, 8 nőnemű, Kis-Mártonban 2 finemű, összesen 20 egyén; — konfirmáltatott 17 gyermek; kitért 1 nő Feketevároson. — Az úrvacsorával élt összesen 168 egyén. Különösen kiemelendő a november 10. és 11. napjain tartott kettős — u. m. Luther szülét. 400-ados, és gyüleke­zetünk évszázados fennállásának ünnepélye. Ezen alkalommal protestáns népünk egyházunk eme fényes napjait, külsőleg — a szombati nap (nov. 10.) gyülekezeti ünnepnapnak nyil­váníttatott — az egész városnak, különösen pedig a templom, iskola, lelkészlak pompás kivilágításával, éjfélig zugó mozsár­dörgésekkel szombaton — s bensőleg a gyönyörűen kidíszi­tett templomban pedig a háromízben tartott istenitisztelet tömeges látogatásával, offertoriummal, úrvacsorávali éléssel, alamizsna osztással: szépen, illedelmesen és épületesen ülte meg. A konfirmáns leányok pedig egyáltaluk csinosan és tartósan készített oltárlábteritőt ajándékoztak. Nagypénteken ugyan leégett oltárunk egy része, a mikor több régiségi tekintetből nevezetes tárgyunk is tönkre ment; a valódi kár azonban az első magyar biztos, társulattól nyert 110 frtnyi kárpótlás által helyre üttetett! Minden evang. gyülekezet dísze-fénye a jókarban lévő iskola: szerencsések vagyunk, hálaistennek! e tekintetben is! Mert, 1882-ben számra nézve ezen ugyancsak kicsiny gyülekezet képes volt, saját erejéből egy egészen új iskola­házat két tágas tanteremmel, egy tanítói lakást építeni; — továbbá a régibb tanító fizetését 150 frttal évenkint gyara­pítani, és egy új tanítói állomást 600 frt. készpénzbeli fizetéssel és szabad lakással rendszeresíteni. 188 3/ 4-ben a tanköteles gyermekek száma 102, ezek közül Ruszton és máshol jár 99, nem jár iskolába 3 ismétlő tanköteles gyermek! Tehát tulajdonképen mindegyik tan­köteles jár fel az iskolába. Gyülekezetünk pénztári állapota 1883-ban is örvende­tes. Van három önálló kezelés alatti pénztárunk. A gyülekezeti pénztár, ifj. Wapp Dániel gondnok úr által hűn és czélszerűen kezeltetvén, mutat 9447 frt. 38 kr. tőkét; bevételt 3123 frt. 18 kr., behajt, hátralék 735 frt. 39 kr. kiadást 2299 „ 20 „ ad ósság = semmi! pénzt, készl. 823 frt. 98 kr. (+ hátralékkal 1559 frt. 37kr.). A díjpénz-alapitványi pénztár Kicker J. úr kezelése alatt mutat 6416 frt. 27y a kr. tőkét; bevételt 736 „ 47 kr., behajt, hátralék 93 frt. 96 kr. kiadást 525 ' „ 8 2 y, kr. pénzt.készlet 210 frt. 64 kr. (+ hátralékkal 301 frt. 60 kr.). Az iskolaépitési pénztár, nemes Gábriel Lajos úr keze­lése alatt mutat bevételt 1981 frt. 12 krt, behajt, hátralék 111 frt. 93 kr. kiadást 1952 ,, 50 „ (adósság még 1000 frt.) pénzt, készlet 28 frt. 62 kr. (-1- hátralékkal 140 frt. 55 kr.). Tehát, van tőke bizonyos (alapítványi) czélokra : 15803 frt. 65\/ 2 kr. rendszerint 6°/ 0-ra kiadva; az összes bevétel tesz 5840 frt. 77 kr. „ „ kiadás „ 4 77 7 „ 52 1/, „ pénzt, készlet . . 7 1063 frt. 24 1/, fa. (Hletól* 19M frt M%kr.) hozzáadv. a hátrál. 931 frt. 28 kral, leszen átvezetendő az 1884. kimutatásba 1994 frt. 52y s krT Megemlítendő, hogy a ruszti ev. gyülekezet minden fizető tagja körülbelől 40°/ 0-al jár a szükségletek fizetésé­hez; az iskolaépit. költségekhez jár pedig állami adójának 25%-avel, (a 40°/ 0-ben foglaltatik). Úgyhiszem, e tekintetben a kis Ruszt becsületére válik a dunántúli evang. egyházkerületnek! E mellett van 1882. óta saját Önálló iskolaszéki pénz­tárunk is a lelkész kezelése alatt; az ebbeli bevételek 1882—83-84-re tesznek eddig 140 frtot, a kiadások (isko­lai czélokra) eddig 100 frtot, a tanítók fizetéséhez (tandíj­jal) járt 25 frttal. Jelenleg pénzt, készletünk 15 frt. — A gyámintézetnek 1883. évi összes bevételei 70 frt., kiadásai 40 frt., készlet 30 frt. íme! igy működünk mi pénztári tekintetben, adja Isten hogy továbbra is ilyen szép eredménynyel gazdál­kodhassunk! - Ruszt, 1884. márez. 4-én. Warkcnccü, lelkc«s. XT TT T VÖT Ak U JU V U JUi jj» Nemetország. - A Bender eset. A kik az úgynevezett „modern" v. szabadelvű theologia álláspontja és törekvésé iránt tisztában vannak, kevés újat fognak talaln. azon beszédben, melyet Dr. Bender VUnws, a bonn. theol. tacul-

Next

/
Thumbnails
Contents