Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - Cikkek - Állítsunk kisdedóvodákat. Schnell K

e tannal fel; de egyházat alkotni nem birtak. Később Blandrata György, Zápolya János magyar király udvari orvosa terjesztette az Isten egy személyiségének eszméjét; de csak Dávid Ferencz lett annak valódi apostola. Dávid Ferencz a reformácziónak első éveiben Wittenbergában is megfordult. Római kathol. papi állását elhagyva, előbb kolozsvári evangyéliomi, majd unitárius pap lett s mint ilyen II. János király udvari főpapja is volt. A piaczon tartott egyik beszéde folytán egész Kolozsvár az unitárius hitre tért. Blandrata György az orvos, megirigyelvén Dávid Ferencz e dicsőségét, a római kath. érzelmű Báthori Kristóf fejedelemnél és mindenfelé azzal vádolta, hogy Krisztus imádását Isten egységével ellenkezőnek állítja Dávid ellen ezért az elfogatás el lett rendelve, fej- és jószágvesztésre ítélve; de mielőtt ez Ítélet rajta végrehajtatott volna, börtönében meghalt. Különbözik e vallásfelekezet a többi keresztyén felekezetektől abban, hogy a Szentháromságot el nem ismeri. A mi egyházunk a többi keresztyén felekezetekkel azt tartja, hogy az Isten, a ki lényére egy, — három személyben nyilvánította magát és pedig 1. a maga isteni személyében, mint atya, mint teremtő; 2. a Krisztusban, mint emberben, vagyis annak személyében, mint megváltó; 3. a Szentlélekben, vagyis a szent szellemben, mint megszentelő. Hogy Isten, a Krisztusban, mint emberben nyilvánulhatott, azt azért hiszszük: a) mivel az Isten lélek, szellem, mindenütt jelenvaló és mindenható; b) mivel a szentírás Istennek más emberekben való jelentkezéséről is világosan szól, midőn I. Kor. 3, 16 azt mondja: avagy nem tudjátok-e, hogy ti a Szentlélek temploma vagytok s Isten lelke lakik bennetek?! c) jelentkezhetett Krisztusban annál inkább, minthogy Krisztusnak istenismertető tudománya s emberfeletti tettei erre hagynak következtetni. Mindezekből világos, hogy Krisztusban az Isten imádása nem emberistenítés. Mivel pedig az Isten lélek, tehát a Szentlélekben még inkább nyilvánulhatott s az jelentkezésének harmadik személyeül tekinthető, a nélkül hogy megszűnnék egy lenni s a nélkül hogy három volna. (Hogy a szellem lehet e személy, arra válaszunk az, hogy igen! mert ha Isten is (Ján. 4, 24) lélek vagy szellem és személynek tekintetik, akkor hasonlag a Szentlélek, a szent szellem is személynek veendő.) E tannal szemben az unitáriusok tagadják a Szentháromságot, vagyis el nem ismerik, hogy Isten hármasszemélyű volna. Ily tagadás mellett mégis azt állítják vallástanaikban 1. hogy hitvallásuk a „Hiszek egy" — a mi a többi felekezeteké is; 2. a keresztséget is úgy, mint a többi felekezet, az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek nevében végzik. S jól ehet Krisztust testvérüknek s valóságos puszta embernek mondják, állítva, hogy neki Istenséget nem tulajdonítanak, mégis imádandónak tartják. De ez ekkor nem emberistenítés-e? Állítják továbbá, hogy „Jézust annyival inkább megilleti az isteni nevezet, mert ő igazán élt és munkált s oly dolgokat is mívelt, melyeket közönségesen evangyéliomi csodáknak neveznek" (lásd Ferencz József püspök unitárius kátéját). Továbbá Jézus isteni nevezetén kívánják érteni „az ő méltóságát és minden emberek feletti hatalmát." Valamint végül azt is tanítják, hogy egykor „eljő a felhőkben Ítélni." De mind ez nem isteni tulajdon-e? s így nincsen-e valóságos ellenmondás tanaikban? —y— BELFÖLD. Viszhang Sárosból a f. évi 6. sz. Belföld rovatában közlött miklósfalvi czikkre. — Rövid négy évi lelkészkedésem alatt sok és többnyire jogos panaszt olvastam egyh. lapjaink hasábjain, hallottam is egyik-másik tiszttárstól, sőt magam is azok közé tartozom, kiknek volt alkalmuk meggyőződni a honunkban uralkodó vallásszabadság- és jogegyenlőségről. — Ezért engedje meg a Nagyt. Szerkesztő úr, hogy e rövid tapasztalásból merítve, elmondjak becses lapjában egyet-mást. Teszem pedig ezt nem irói viszketegből, avagy kérkedésből, de csupán azért, hogy rámutassak édes hazánk „vallásszabadság és jogegyenlőség"-nek kürtölt korszakából azon mozzanatokra, melyek azt mindinkább megerősítik, hogy az bizony csak irott malaszt, melynek — sajnos — mi gyengébbek iszszuk meg a levét, mig a pars fortior — nominantur quoniam illi leones elvnél fogva — kénye — kedve szerint használja fel az alkalmat saját, úgy is erős várának megerődítésére. I. Sárosban ugyanis az 1879—80-iki év ínséges év volt. Az anyaföld megtagadta szorgalmasnak és henyének egyaránt az anyai tápot. — A megye patres conscripti-jei látva a veszélyt, segélyért folyamodtak a magas Minisztériumhoz; mi csakhamar meg is érkezett. Ki is lett osztva részint terményben, részint pénzsegélyben ; ez utóbbi csak azoknak, kik kellő kezesség mellett elvállalták annak pontos visszafizetését. — A lelkészért ki vállal kezességet? különösen az akadémiából, csak imént kikerült s üres táska és vándorbot mellett még üresebb parochiába, ínséges nép közzé beállított — valóban ínséges s még alig ismert protest. lelkészért? A kukoricza és só szétosztásánál pedig csak nem állhat a glédába az üres zsákkal? E kétséges állapotban azonban elhangzik egy lidércz hang, mely azt mondja : hogy a lelkészek és tanítók a magas kormány részéről kegyadományban fognak részesülni! . . . Már-már kikötőben hittem magamat. Testületileg is zörgettünk, a hol lehetett. Jött ezután az esperesség utján a felhívás mindnyájunkhoz, hogy terjeszszük be, mily kárt vallottunk, mennyiben sújtott bennünket az inség? mily összeg segélyre van szükségünk? Be is terjesztettük hiven, habár csak minimo calculo. Szóval egész körülményes vallomást tettünk a lelkészi és tanítói anyagi fogyatkozás és inség status quo-járól. Ekkor már azt hittem : biztos parton állok!! E reményben még kerületünk nagyra becsült képviselője is megerősített azt mondván : hogy legalább 100—100 frtot kapunk segély fejében. Volt öröm Izraelben! — Az ezen idő alatt papnéval megszaporodott parochia polgársága visióiban előre látta már, mint telik meg majd az üres éléstár! Jött is a segély — az igaz — a római és a görög kath. parochiákra, sőt — a mi sok tőlük — tanítóink is