Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - Cikkek - Állítsunk kisdedóvodákat. Schnell K

61 kaptak 20—30 frtnyi ingyen ajándékot. — Legyen hála egyúttal részükről az atyai gondoskodásért! Mi még reménykedtünk, hogy csak ad tempus halasztották el a részünkre kilátásba helyezett segélyt? Vagy tán épen akkor üres volt a deficites cassa? vagy kimaradt a nevünk az utalványosok sorából? — Mindenkép' vélekedtünk. Végtére azonban megjött a sáiosi prot. papságnak szóló gyászjelentés, ekkép informálva : „nincs alap, melyből a prot. papok segélyeztethetnének." Ne neked . . . sopronyi kalmár!! nincs tehát a prot. pap részére segély széles e magyar hazában!!! Kapott— ha kölcsön ís — a legutolsó zsellér is, egyedül mi prot. lelkészek lettünk a magas magyar kormány gondviselése aegisén kivül felejtve, az atyai kegyből kizárva. — Csodálkozol-e — kedves olvasó — ha azután némelyek megfelejtkezve a Jézus azon intéséről: áldjátok imádkozzatok idegeneknek érzik magokat a szent hazában (pánszlávizmus)? mások pedig extra Hungáriám keresnek vita-t, s nem akarnak itt sem élni, sem halni, hanem a tengeren túl keresik az igéret földjét? Sőt a termény segély-osztásnál is tétettek valláskülönbségek, mit nem is említek, mert mi ezt már megszoktuk Sáros megyében; de azért világítunk, mint egy-egy őrtűz a homályos pusztaságon, állnak e sokféle ellenlábas elemtől ostromlott egyházaink, mint egy-egy oáz a Saharában. II. De a jogegyenlőség e dicső korszakát látom továbbá azon tényben is, mely egyik fi.lia.lis községünkben történt, hol egy darabka tér lett tagosítás alkalmával községi faiskolául kihasítva. Ez bérbe lett adva az ott többségben lévő más vallású községi elöljáróság által 4 = négy forintért éven kint. Megtudva az ügyet, kértem én is az Ulicsny E. kartárs által emiitett 1868. LIII. t.-cz. értelmében az igazságos arányú részesítést. Miután azonban ez meg lőn tagadva, panaszt emeltem az illetékes bíróságnál. — Ezalatt azonban a szomszéd orosz pap egy telkes házához küldözgette kántorát, ki — állítólag az azon község róni. és gör. kath. vallású tangyermekeit hetenkint kétszer oktatta. A biróság persze — a mire pedig mérget mertem volna venni, hogy megnyerem — keresetemtől azon indokolással : hogy az egyrészt már több évi usus, hogy a prot. abból mitsem kaptak, és elődeim nem is követelték, másrészt, hogy az 1868. X. t.-cz. értelmében, „ahol nincs két vagy több felekezetű iskola, a jövedelem a meglévő iskolára fordítandó", elütött; — mig tehát nekünk protestánsoknak ott iskolánk tényleg nincs, a jövedelem részeseivé nem számítathatunk. A biróság tehát a hetenkinti ideiglenes tanítást „meglévő iskolának" vette. — Hiába akartam, (a mi legigazságosabb lett volna csekély nézetem szerint) hogy a jövedelem tőkésitessék s kamatoztassék egy községi iskola-alap javára. Hiába mondtam, hogy én is elküldöm, a szóban lévő községhez még közelebb, mint az ő kántorjuk, — lakó-tanítómat! Hiába érveltem én, hogy a törvény csak fenálló, tanítóval ellátott rendszeres iskolára vonatkozik. Denique csak el lettem keresetemmel utasítva, 8 Contra vim nulla Testimonia meggyőződéssel távoztam. III. Ugyancsak azon filiálisban van egy közös római és gör.-orosz templom és torony harangokkal, hol a temetés alkalmával a szükséges harangozást, egy közösen fizetett harangozó, a templomi oassába fizetett csekély díjért teljesítette. Azonban 1881-ben a prot. hívek részére a harangozási díjt 8 kr.-ról 1 forintra emelte, állítólag az egyház, de — mint később megtudtam, csak egy maga az orosz pap. — Híveim jajveszékelésére ismét csak a közig, biróság elé került a dolog, hol alólirt a miklósfalvi urad. ügyész nem irott törvényére az „usus"-ra hivatkozva azt mondtam : hogy miután ember-emlékezet óta egyenlő díjért harangoztak, s a mint híveim állították, a torony építéséhez — egyedül a fentebbi okból hajdan követ hordtak, a harangok megszerzéséhez tényleg járultak, a harangozót egyformán, minden évben rendesen fizetik, érte a közmunkát (utak stb.) teljesitik; méltányos, hogy ezen usus élvezetében meghagyassanak. — Ekkor azonban a canonica visitacziót kérte a biróság, melyet a tárgyalásra személyesen sietett alesperes — nem volt illetékes — elő is mutatott. Abban — igaz — világosan ki van fejezve, a római és gör.-kath. egyház tulajdonjoga a harangokra nézve, csakhogy az még az 1818 = ezernj-olczszáz-tizennyolczadik évről szólt; itt tehát 1881-ben az 1818-iki canon-visitaczió lett a döntő s az ember-emlékezet ótai usus dugába döntve. És még több hasonló dolgokat is tudnék rövid — az Ur szőlőjében töltött munkálkodásom köréből felhozni; — illetéktelen keresztelések, háromszori hirdetésről szóló bizonyítvány nélküli vegyes házasságok esketése stb., de minek festenők az ördögöt feketébbre, mint a milyen, megösmer jük mi őket úgyis, kik nem pápaszemen keresztül látjuk a dolgok állását s a mennyire lehet őrködünk is az akol körül. — Es ha mégis, minden éberségünk daczára is, rést ütnek a leselkedő vadak rajta. Luther éneke vigasztaljon : övék a győzedelem Ha abból hasznot vár, úgyis az nem főkár, miénk az örök élet! Végezetre legyen még szabad, Ulicsny tiszttárs megnyugtatására egy pár szóval megtoldani őszintén elmondott közleményemet. Aránylag sehol sem volt a kivándorlás oly rohamos és tömeges mérvű, mint Sárosban és Zemplén felső részében; mert itt egyrészt a talaj, minőség tekintetében igen távol áll a szép vidékű Duna és Lajtha közt elterülő mosonyi rónától, másrészt pedig, ha meg nem terem az ;i sovány föld (főélelmi czikk a burgonya), a nép meg nem élhet, mert itt pénzkereset egyátalján nincs. Igen természetes volt tehát az ínséges években, hogy a nép nyomorgott, eladósodott s a mi ránk nézve a bökkenő volt a legtöbb telek zsidó kézre lett volna kerülendő. A szegény egy-két nyolczad telkes nép az uzsorás zsidók hálójában fetrengett. Mi maradt tehát hátra, minthogy oly eszközt keresett, mely őt ezen uzsora purgatoriumból kirántsa. És csakugyan el is találta ez élelmes és kevéssel megelégedő tót nép azon eszközt, az Amerikába való kivándorlás által, úgy hogy már ma azon sülyedező telkek a hajótörésen átesve, szerencsésen vissza vannak váltva s kellően míveltetnek, úgy hogy mig a szomszéd határban e vidékre jövetelemkor (hegyes-sovány határ), csak minden 5—10-ik föld volt bevetve, ma már még a gödrök, vízmosások és borókások is kiegyenlítve rendesen míveltetnek s szegénv nép, a mely örült azelőtt, ha öt garasra tehetett szert, ma már százasokkal. - nem nagyítón a dolgot, ezresekkel is disponál.