Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - IRODALOM - Gyászbeszéd. Szász Károly

•429 lakos között találkozik 30- 40 is; s követelheti, hogy azoknak egy részét zárják ki a felsőházból, hadd álljon helyre az arány. Vagy az 50—60.000 hold birtokkal ékeskedő Károlyiak s mások, hogy elégedjenek meg ilyen nagy bírtok után egy-egy képviselővel, holott az 1000—2000 holdas birtok tulajdonosa is már felsőházi széket nyerhet ? Nem követelhetnék-e ők is, hogy mint a protestánsokkal tesz a kormány, foglaljon össze 10—20 ilyen kis birtokot és azoknak tulajdonosai közül, nem bánom, sors útján hívjon fel egyet a nagy méltóságra? Ha ezen elv szerint jár el a kormány, okvetlen ide kell jutnia. Csakhogy nem ily elvből indult ki. Azt mutatja azon tény, hogy a zsidó felekezet köréből csakis 1 rabbinust akar meghívni. Pedig zsidó van egy félmillió, az egy millió ág. hitv. ev. felekezet 6 képviselőjének arányában tehát hármat kellett volna meghívnia. Ott tehát nem ily számokadta elvből indult ki. S "helyesen. A zsidók minden nagy számuk daczára kulturális befolyással, jelentőséggel édes kevéssel birnak. Váljon talán így áll a dolog a protestánsoknál is? Pillantsunk szét az országban, számláljuk és vizsgáljuk meg a közmivelődési intézeteket, váljon ha így intelektualiter tesszük mérlegbe a katholikusokkal szemben a protestánsokat, váljon nem tapasztaljuk-e, hogy nem csak hogy hátrányban nem, de még előnyben is vagyunk a csak számszerint nagyobb kath. felekezethez képest? Hát hazánk távolabbi és legközelebbi múltja, alkotmánya nem igazolja-e fényesen, hogy számra gyengébbek vagyunk ugyan, de érdemeinkre, tetteinkre, erőinkre nézve méltán kiérdemeltük a helyet nem csak mellette, hanem bizony-bizony felette is ezen csak számszerint erősebb felekezetnek ? Miért akarnak tehát igazságtalanúl azok alá helyezni ? Azért, hogy egy-egy egyházfő mögött csak 2—300.000 lélek áll? Hány kath. püspök lesz ott, a kinek hívei száma alig haladja meg a 100.000-et! Nem állhatnak meg tehát az érvek semmiképen, a melyekkel ezen személyválogatás mellett érvelnek. Ezt ők magok is nagyon jól tudják; s ha felhozták, csak azért tették, mert a tulajdonképi indokokkal nem állhattak ki a nyilvánosság elé. Ezen indokok pedig, a melyek a kormányt egyes prot. egyházfők kizárására birták, nem egyebek, mint a kath. főpapság gőgje, mely ha már maga mellett kénytelen tűrni a gyűlölt más felekezetbeli egyházfőket, legalább valami, amazokra megalázó különbséget akar felállítani. Innen van a megkülönböztetés, hogy míg a kath. felekezetnek minden valóságos egyházi főnöke helyet kap a felsőházban, a prot. egyházfők közül csak egynehány, mintegy a többit, ki erre nem méltó még, képviselve, mint a hogy azelőtt az országgyűlésbe valamennyi város együttvéve csak egy képviselőt küldött, hogy kitűnjék, mily alatta áll a városi polgárság a nemességnek. Mit csináljunk tehát most már, mily álláspontot foglaljunk e törvényczikkel szemben? Voltak hangok, miszerint ne fogadjunk el semmi ilynemű kitüntetést, mert „a mi országunk nem e világból való." Nos hát, az ilyen apokalyptikus gondolkozással jó lesz már felhagyni. Úgyis már meglehetősen kiliczitáltak e világból; egy század alatt körülbelül felényire olvadtunk. A kunyhókban már eléggé otthonosak vagyunk; próbálkozunk meg a parketten is. Hiszem és meg vagyok győződve, hogy a protestántizmusnak itt szép tere és nagy jövője van. Tehát el kell fogadnunk a felsőházi tagságot főpapjaink sat. számára. De el kell fogadnunk azt csak akkor, ha oly alakban nyújtják, a milyen méltányos és hozzánk méltó. Már pedig a kormány által igért alak nem az, mert igaz, hogy ad jogokat, de adja azokat oly módon, mint a hogy három század óta kaptuk azokat mindig a kormánytól: úgy hogy nem volt benne soha köszönet, úgy, hogy ha adott jogot, adott egyszersmind megszégyenítő, lealázó clauzulákat. Kövessük tehát elődeinket. Ne kapjunk mohón minden engedménynek látszó jog után, mint a hogy újabban megszoktuk már, azon erős hittel, hogy mert magok adják, jószántokból adják. A világ folyása, a haladó korszellem, mely az ósdi privilégiumok korlátaiból kibontakozva mindenkit egyaránt kiván részeltetni a jog élvezetében, ez hajtja őket. Elég okosak, ellene nem szegülni e határozott iránynak; inkább próbálnak alkudni: hát ha egy pár tárgyat feláldozva a hajórakományból, fentarthatnák még a hajót a hullámok felett. Ha a tenger megelégszik ezen, egy pár beledobott tárgygyal s elcsendesül; megmenekedtek; de ha nem, és tovább háborog, az egész hajó veszve van, mert a teherkidobás a végszükséget mutatja ott. Ne elégedjünk meg az odadobott békítő konczczal, hanem követeljük az egész, minket megillető jogot. Ha nem adja, ám ő lássa! Nem rég múlt idő, a mikor elég határozottan megmutatta a prot. egyház, mire képes egy jogtipró kormánynyal szemben. A közvélemény, a világ szelleme velünk van. Meddig birná ki a küzdelmet a kormány, nem nehéz meghatározni, ha ugyan egyáltalán belebocsátkoznék és nem látná jobbnak, feltétlenül engedni. Azért bátran sikra: ha új jog adatik, adassék teljes mértékben; máskép nem kell. Szabó Béla. IRODALOM. „A befejezett élet. Gyászbeszéd. Néhai Jordán István koporsója fölött tartotta Pomázon 1884. november 30-án Szász Károly, ref. püspök. Budapest. Nyomtatta idősb Poldini Ede és társa." Miként az asszonynyá lett ara koszorúját és fátyolát képkeretben helyezi el háza szentélyében, ugy helyezi el háza szentélyében, ugy helyezendi el a gyászoló családi kör házi emlékei közé a vallásos irodalom ezen gyászvirágát. Nem vélek azonban gyöngédtelenségét elkövetni, mikor e gyászemléket e helyen és a magunk részéről bemutatom. E lap nem idegen hely, hanem egyik egyházi otthonunk és az elhunytnak ipja, Földváry Mihály, érdemdús pestmegyei ev. esperességi felügyelőnk után, a pestmegyei esperesség tagjai is csatlakoznak a gyászoló családhoz. „A befejezett életről" szól Szász Károly ref. püspök e gyászbeszéde, mely egyaránt gazdag költői képekben, mint vallásos eszmékben. A félbeszakasztott, befejezetlen élettel szembeállítja szónok a befezett életet s összehasonlítja azt a tengerszemmel. „Mi más az olyan élet — úgymond — mely mint a tengerszem, kerek egészként tűnik a hozzá közeledőnek szemébe; minden oldalról egy tekintetre átpillantható; csöndesen pihen zöld medrében, mint a levelén a harmatcsöpp; tiszta vize, partjai környékén, fenékig átlátszó,