Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - ISKOLAÜGY - Közoktatási költségvetés tárgyalásához

•411 teni az egyes felekezetek hozzájárulása nélkül nem lehet, arról szívem mélyén meg vagyok győződve; de hogy ez a felekezetek kizárólagos kötelessége volna, hogy ezt csak az ő érdekük kívánná, azt határozottan tagadom. Az ország jól felfogott érdeke megköveteli, hogy hazánk minden egyes iskolájában a vallás, mint minden bölcsesség forrása és kezdete, taníttassák: kinek-kinek a saját vallása. Ha a vallásoktatás a felekezeti iskolákban hanyagoltatnék el, ezért a vád első sorban az egyházat érné, de ha ez történik az állami iskolákban, ezért a felelősség viszont az államot terheli. Ha az állam hirdeti azt az elvet, hogy kié az iskolák, azé a jövő; akkor igyekezzék ezen jövőjét biztos alapra fektetni. Miután mindea ország támasza és talpköve a tiszta erkölcs, mely lia elvész Róma ledül s rabigába görnyed: legbiztosabb alap, a melyen Magyarország jövőjét fölépítheti, a valláserkölcsi. Vallás nélkül az erkölcs homokra épített ház. A míg Magyarország felekezetnélküli bölcsei ilyen homokra fognak építeni, addig nem igen lehet reményünk megérni azt a Magyarországot, a melyről Széchényi jóslata oly erős hittel szólott, hogy lesz. (Folyt, köv.) Kondoros György. Szerény észrevételek a közoktatási költségvetés tárgyalásához. Midőn a honatyák a pénzügyi bizottság üléseiben, a folyó évi mérleg alapján az 1885-iki országos költségvetést tárgyalják, nem kis érdekű az evang. egyházra nézve a közoktatás költségeinek megállapítása. Az ellen, hogy a tanfelügyelőket illető összegre 6000 frttal van több felvéve, mint az előbbi évben, érdemileg mit sem szólhatunk; azt sem vitatjuk, hogy Madarász úr szerint a tanfelügyelői állás ezélszerűtlen: noha bizony legtöbb helyütt legjobb felügyelők a lelkészek, közvetlen és természetes felügyelői az iskoláknak. És ezek sokkal csekélyebb díjazás mellett megtehetnék az államnak, akár közvetlenül, akár közvetve az egyházi elöljáróság közegeinek útján, ugyanazon szolgálatot, melyet a tanfelügyelők tesznek. Hiszen a tanügyi rovatos táblázatokat a lelkészek szokták helyben, ingyen kitölteni, a mi lényegesebb munka, mint a már kitöltött táblázatok rovatainak összegezése, mely a tanfelügyelői irodákban fizetés mellett készül. Hanem az ellen talán nem csak mink, hanem az öszszes honi hitfelekezetek is ünnepélyesen protestálnának, ha Madarász úr szerint „volt tanítók" alkalmaztatnának a tanfelügyelői állomásokra. Pedig az evang. egyház kevésbé röstelhetné e gradust ad parnassum a tanítóknál, aminthogy nálunk, nem öntetszelgéssel mondva, több intelligens, sokra képes tanító van, a kik legalább jó abc-és — vagy jó olvasókönyvvel szaporították az irodalmat; és mint a papokkal együttműködő munkásai az úr szőllőjének, öntudatosabbak és fogékonyabbak a tanfelügyelői álláshoz szükséges „tekintély adására," mint a r. kath. kántorok, a kik már csak azon subordinationális viszonynál fogva, melyben az illető plébánusokhoz állanak, alig képesek azon önhizelgő tudatra csak jönni is, hogy kerüléssel, politikai úton a plébánusi rang fölé egy ugrással emelkedve, valaha tanfelügyelők is lehetnének. Nagyon okosan jegyezte meg tehát ő nm. Trefort miniszter úr, mondván : „a közönséges néptanító alig bírná azt a tekintélyt adni ez állásnak." Ezen malaszt tehát nem akar egyéb lenni erkölcsi rúgónál. A harmadik egyetem szükségessége talán vitás lehetne, ha megfontoljuk, hogy ma-holnap minden ekeszarvtól és a mi lényeges, közönséges tehetségű fiatal ember az egyetemi életről fog álmodózni. Hogy milyen méreg van ezen nyavalyásan görcsös urhatnékomban és modern kapkodásban, mindenki láthatja. A falukon egyes gazdák körültekintő takarékosságuk mellett annyira meggazdagodtak, hogy látván, mikép a zsidókból számos orvos, jogász, tekintélyes állású polgár kerül, fiaikat felküldik a gymnasiumokba, onnan az egyetemre; úgy hogy a társadalomra inkább hátrányos mint előnyös lehet ama vakbuzgó nyegleség, melylyel az alsó osztály sarjadékát, akár képes, akár nem, — nyakra-főre iskoláztatja; a fiatalság pedig a kényelmes úri páholyok után sovárog. És midőn szüleit pénzéből kifosztja, utóadósság mellett lesz belőle földönfutó proletárius, munkakerülő Luftinspector, a corruptiónak missionáriusa; a ki terhére van egyaránt az alsó osztályú apának, családjának, a társadalomnak, egyháznak és államnak. E mellett meggondolandó azon veszély is, mely a társadalmat a munkás kéz naponta növekedő hiányával fenyegeti. Mert a mint halad a kulturális élet, emelkednek egyes városok, a munkás nép a városokba özönlik, ott egy ideig jó fizetés mellett dolgozik, legtöbb esetben a corrumptión kivül egyebet nem szerezvén meg, visszamegy falujába, és ott ugyanoly munkabért kiván, minek természetes következése az, hogy már ma vagy csak méreg drágán vagy épen nem kapni cselédet. Minden rongyszedő ivadéka, ekétől és szegény kunyhóból származó ember kis raffineria mellett míveltnek képzeli magát, okos akar lenni, úrhatnámban szenved, legalább is kényelmet keres. Többet használ két rendezettebb egyetem a hazának, már csak takarékosság szempontjából is, ha ezer jóra való fiatal embert képesít évente, mintha három egyetem egy harmaddal nagyobb költség mellett, egy harmaddal nagyobb kompániát állít elő proletáriusokból, a kiknek szívében és agyában a nihilizmus, szoczializmus, kommunizmus és egyéb izmus-végzetű, a társadalomra végzetes, és már rohamosan gyomként burjánozó és terjedő elvek és életirányok képzésére, ugyancsak bőséges termést igérő talaj készül. A szóba hozott nemzetiségi izgatásokra nézve egészben véve nem áll az, a mit Rakovszky képviselő úr mond, hogy azok ellen „a jó néptanítók hathatnak legjobban." — Hogy „hathatnak," az áll, dehogy legjobban hathassanak, azt a tapasztalat megczáfolja, és azt mutatja, hogy a lelkészek e tekintetben leghathatósabh ellenszer és főfaktorok lehetnének. Azonban igaza volt Komlóssy képviselő úrnak, mondván: „ha vannak nemzetiségi izgatások, azt a kormány közegei idézik elő;" talán mondani akarta: sok esetben idézik elő. — Bizony többnyire képzelt bajok azok és még nincsenek concret esetek sem. Népünk magára hagyatva munkás és mit sem akar tudni holmi pánszlávizmus és antiszemitizmusról. A protestantizmust mindig a becsületesség jellemezte, mely úgy a haza, mint az egyház iránti hűségben nyilatkozik; és csak szívünkből kívánhatjuk, hogy e hűség egyházunkban a szóba hozott kivételes