Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - ISKOLAÜGY - Vallásokt. az állami középiskolákban

•410 készültsége mindkettőnek, ellenkezőleg nincs, a legjobb tankönyv mellet sem. Azután meg jól distingváljunk: Ha már egyszer szük­ség van a theologián tankönyvre; erre előbb van szükség a theologiai tanintézeten, mint theol. akadémián. — Mert szerintem a theol. tanintézet nem az által promoveáltatik theologiai akadémiává — mint azt tán sokan hiszik, — hogy itt avagy amott a 2 évi kursust 4 évi tanfolyamra kibővítjük. Hanem theol. akadémiává lesz a theol. taninté­zet első sorban az által, hogy az előadásokon az egyes tantárgyak tananyaga kritikailag dolgoztatik föl. A tan­tárgyra vonatkozó sokféle tudományos, és a legtöbbször ellentétes nézetek bőven kifejtetnek és megismertetnek. — Azért önként következik, hogy az akadémián a tanszabad­ság divik; önként következik, hogy nem az egyes tudo­mányok összes tananyaga adatik elő, de azoknak egyes részei a legapróbb részletekig kommentáltatnak, s benne az ifjak iskoláztatnak. Míg az úgynevezett pusztán theol. tan­intézeteken, tehát melyek akadémiai jelleggel nem bírnak, a tantárgyak inkább históriai egymásutánban, (az egész tan­tárgy) egyházszervezetileg elfogadott és kanonizált alak­ban taníttatnak. Másik elengedhetlen kelléke, mi már a föntebbiekből is következik — az akadémiának, mi megkülönbözteti az egyszerű theologiai tanintézettől: a parallel tanszékek és a gyakorló semmináriumok fölállítása minden előadott tan­tárgyakra nézve. En tehát ha mindjárt szükségét látnám is a tankönyv­nek a theologián; első sorban a theologiai tanintézetekről mint ilyenekről gondoskodnám, nem pedig a theol. akadé­miáról. De továbbá akár lesz tankönyv kézirat helyett, akár nem, ezt a hiányt okul nem fogadhatom el, ha ifjaink még is nem kellő készültséggel lépnek ki az akadémiából. Bognár Enclre. Vallásoktatás az állami iskolákban. i. Az állam közegei folytonosan zaklatnak bennünket tanügyünk rendezetlensége s iskoláink hiányai miatt. Ha a tanterem egy-két cm-rel alacsonyabb, az ablak kisebb, vagy néhány tanulóval több jár egy osztályba, a mint azt a törvény ide vágó §§-ai rendelik, azonnal kész a vádirat, s útnak indíttatik az alispáni hivatalhoz, vagy pedig egye­nesen a közoktatásügyi magas minisztériumhoz. A honnan aztán kis vártatva érkezik is az egyházi elöljárósághoz amolyan ultimatum-féle leirat, a melyben kérdés tétetik : hajlandó-é az egyházközség iskolájában tapasztalt hiányo­kat megszüntetni, s iskoláját a kor s a törvény követel­ményeinek megfelelően rendezni? mert különben stb. Az ilyen esetekre vonatkozólag nagyon helyesen megjegyzi a bányakerületi ez évi püspöki jelentés, hogy „némely tanfelügyelő nagyon is a törvény betűjéhez ra­gaszkodik." Mintha csak az volna a hivatása, hogy mennél több felekezeti iskolának megásva sírját, azok romjain aztán annál több községi, állami iskolát emelhessen. Pedig ha hivatásának magoslatára emelkednék, be kellene látnia, hogy legfőbb kötelessége az állami, az úgynevezett fele­kezetnélkdli iskolák rendezése, és csak azután, ha ezt meg­i tette, siessen a felekezeti iskolák támogatására: ne kívánja romlásukat, hanem javukat munkálja. Persze, hogy gán­csolni könnyebb, mint építeni: ezt nem csak akarni, de tudni is kell. Az állami és községi iskolák legnagyobb hibája, hogy mást ne említsek, a felekezetnélküliség. E mellett a fele­kezeti iskolák minden hiányai eltörpülnek, elenyésznek; mert örökké igaz marad ama latin példaszó : si Christum diseis, satis est si cetera nescis; et si Christum nescis nihil est, quod cetera diseis. Hogy mily nagy baj az a felekezetnélküliség, azt minden beszédnél fényesebben illustrálja a két eset, a mely Budapesten esett meg. Az egyik a következő: A főváros iskoláiban, mint általában minden felekezetnélküli iskolá­ban, nem volt szokásban az imádkozás, sem tanítás előtt, sem tanítás után. Tapasztaltatván azonban, hogy ez isko­lákban ijesztő mérvben terjed „a vallástalanság és az erköl­csök elvadulásaazért a fővárosi iskolaszék, az összes felekezetek lelkészeinek helyeslésével „felekezetnélküli imád­ságokat" hozott javaslatba, a melyek egyike tanítás előtt, a másika tanítás után mondatik el a gyermekek által. Ehhez úgy hiszem nem kell kommentár. — A másik eset, a melyről annak idején az összes fővárosi lapok megemlé­keztek, mintegy megerősíti a fentehbi tapasztalatot. Az ismétlő-iskolába járó gyermekek, a tanóra alatt folytonosan zajongnak s egymással czivódnak és a tanár ő velük. Tanításról és tanulásról ott úgyszólván szó sem lehet; rendes előadás ott, egy tekintélyes fővárosi napilap meg­jegyzése szerint, csak rendőri fedezet mellett volna meg­tartható. Az iskolából hazatérőben az utczán, nemcsak egymás között veszekesznek és verekednek, hanem a járó­kelőket is háborgatják; sőt egy izben, s ez az az eset, a melyre ez úttal hivatkozom, — egy idősebb embert vadúl megtámadtak, s tettleg bántalmaztak. — Az első esetben az önbeismerés, a másodiknál különösen ezen utczai jelenet tesz tanúságot ezen iskolák növendékeinek vallástalan­ságáról és erkölcseik elvadulásáról. Amott imához, emitt rendőrhöz folyamodtak segítségért, nem tudom melyikhez bíznak jobban. Hogy mily nagy baj az a felekezetnélküliség, arról meggyőződhetik bár ki is, a ki az ev. egyetemes tanügyi nagybizottság ez évi jelentését figyelemmel átnézi. E bizott­ság szakszerűen foglalkozott e kérdéssel, s jelentésében feltárja a bajt előttünk egész nagyságában. Könnyebb fel­fogás czéljából e bajt három fokozatban állítja elénk: min­denek előtt azon eseteket veszi egybe, a hol a baj kisebb; azután áttér azokra, a hol a baj nagyobb-, s végül meg­emlékezik még azokról is, a hol a baj oly igen nagy. S minden egyes fokozatnál módokat keres, talál s ajánl, miként lehetne ez állami iskolák e nagy baján segíteni. A tanügyi nagy bizottság feladatát megoldotta, s javaslatát az egyetemes gyűlés változtatás nélkül elfogadta. A meg­oldás azon az alapon történt, hogy a vallástanítás az egyes egyházak belügye, tehát a vallástanításról nem az állam, hanem a felekezetek kötelesek gondoskodni, még az állami iskolákban is. Miután azonban én ez alapot sem helyes­nek, sem méltányosnak el nem ismerem, nem tartom helyes­uek az ez alapon történt megoldást sem. Hogy mily nagy baj egy iskolánál a felekezetnélküli­ség, azt tudom és hirdetem én is; hogy e nagy bajon segí-

Next

/
Thumbnails
Contents