Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - BELFÖLD - Pozsonymegyei esperesség

•372 en utasításnak, az kétséges ; annyi tény, hogy ezen időtől kezdve megszűnt minden kérdezősködés és nyilatkozás, mindaddig, mig 1879-ben a mostani kerületi levéltárnok ezen ügyet ismét felszínre hozta, a miért ő neki csak hálával tartozunk, habár bizonyosan ő maga legkevésbé gondolt arra, hogy jóhiszemű jelentését lelkiismeretlen emberek arra fogják felhasználni, hogy sarat dobjanak azon egyház becsületére, melynek ő 18 évig szintén papja és sáfárja volt. Ugyanis Doleschall Sándor kerületi levéltárnok úr az 1879-ki kerületi gyűlésnek azt jelentette, hogy a levéltárban a beszterczebányai egyház kezelésébe bocsátott GocseczBezeghféle alapítványra akadt. Az egyház oda utasíttatott, hogy ezen alapítvány hollétéről jelentést tegyen. Két év múlva ezen egyháznak egyik jelenlegi lelkésze, Mockovcsák János zólyomi főesperes, minden oldalú kutatás után Írásban jelentést tett a kerülethez, mely a fentérintett adatokat tartalmazta, és a melyet a kerületi gyűlés tudomásul vett, az egyháznak adott azon utasítással, hogy a kérdésben levő alapítványt, az egyház egyéb vagyonától különválasztva „Grocsecz-Bezegh alapítvány" néven tovább kezelje. Ez meg is történt és a kinek szeme van a látásra meggyőződhetik ezen egyháznak azóta (nyomatásban is) megjelent évi értesítőjéből, hogy ezen alapítvány csakugyan saját eredeti neve alatt külön kezeltetik. A tőke tehát nem sikkasztatott el, mert megvolt és megvan; kérjük ezt igen jól megjegyezni! De hiszen ez a N. N. lelkiismeretlen czikkező kesergésének nem is az igazi oka. Tudja ö jól, épen rigy mint mi (hiszen — úgylátszik, mi közöttünk lakozik), hogy a tőke megvan. De hol vannak a kamatok ? Hova lettek ezek fordítva ? Es ha nem fordítottuk azokat a tót nyelvű vallási irodalom támogatására, miért nem csatoltuk folytonosan a tőkéhez, hogy ez ma — a mint az okos Zigmundik logarithmice bebizonyította — már egy milliónál többet tegyen ? Lám, milyen paradicsom volna az a szegény irókra nézve, évenkint vagy hatvanezer forintot élvezhetni! A czikkező valóban úgy beszél ezen dologról, mint a vak a színről. Hiszen maga bevallja a N. N. 113. számában, hogy nem ismeri a végrendeletet. És hogy ennek daczára mégis vádat emel az egyház és annak sáfárjai ellen, ezzel bizonyságát adja annak, hogy egyedüli és gonosz czélja, sérteni és gyanúsítani. Már fentebb is kimutattuk, hogy a fiók végrendelet azt rendeli, hogy a tőke kamatjai: a) első sorban tót nyelvű vallási könyvek kiadatására fordíttassanak és b) világosan megengedi, hogy a kamatok ha az a) alatti czél támogatására alkalom nincs, a beszterczebányai áy. h. ev. egyház által, e vallás akármily más czéljaira fordíthatók. Az elsőre nézve azt kérdi egyházunktól aN.N. czikkezője a 113. számban: Mennyit adott ki a jelzett czélra? Őszintén megvalljuk: ezt nem tudjuk. De azt már határozottan tudjuk: hogy egyházunk a jelzett czélra annyit igenis fordított, a mennyi tőle e czimen kéretett. Egyházi jegyzőkönyveinkben vagy számadásainkban pedig nincsen semmi nyoma annak, hogy az alapítvány letevése óta lefolyt 135 év alatt találkozott volna tót vallási iró, a ki annak kamatjait a maga műve részére egyházunktól kérte volna. Ha tehát a N. N- czikkezője szerint a tót ascetikus irodalom defraudáltatott, akkor keresse a defraudánsokat vagy azokban, a kik a tót nyelvű vallási irodalom terén dolgozhattak volna, de nem dolgoztak semmit, vafgy azokban a kik dolgoztak ugyan, de ezen alapítvány kamatjait nem kérték. Annyira naivnak nem tartjuk a N. N. czikkezőjét sem, hogy képesnek tartsuk azt hinni, miszerint a mi egyházunk fünek-fának maga kinálja az alapítvány kamatjait. A ki azokat akarja, az kérje, s ha kérelme alapos és jogos, a mi egyházunk mindenkor szívesen ki is fogja neki adni. És ezzel megfeleltünk volna a N. N. czikkezöjének azon kérdésére is : mennyit szándékozunk most már, mikor az alapítványt külön kezeljük, a jelzett irodalmi czélra adni ? Azonban kötelességünknek tartjuk azon megjegyzést is ide csatolni, hogy, miután egyházunk, mint az alapítvány jogszerinti kezelője felelős azért, hogy az alapítvány kamatjai csakis a végrendeletben megjelölt czélokra fordíttassanak, egyházunk fenn is tartja magának azon jogot, hogy ugyancsak alaposan megnézze előbb azon könyvet, melynek a kamatokat ki fogja adni, váljon tisztán vallási ascetikus könyv-e ! S igy a beszterczebányai ág. h. ev. egyház, alkalma nem lévén az elsőrendű végrendeleti czél elérésére, egészen a fiókvégrendelet világos és kétségbevonhatlan határozata szerint járt el, midőn az alapítvány kamatjait saját egyházi, vallási czéljaira fordította. És ha ennek daczára találkozik ember, a ki sikkasztással vádolja egyházunkat és annak sáfárjait az vagy ignorans vagy rosszakaratú egyén. És ilyen egyén a N. N. czikkezője. A sáfárokat pedig egyáltalában ne bántsa a czikkező, azok az alapítványból soha egy fillért sem kaptak, nem is kérnek. Végeztünk ! A közönség Ítélhet ! A beszterczebányai ág. h. ev. egyház presbyteriuma 1884. évi oktober hó 4-én tartott ülésének megbizásából: Mockovcsák János főesperes-lelkész, D

rexler Frigyes esp. ügyész, Burkovszky Kálmán egyházi jegyző. BELFÖLD. Pozsonymegye. — Kettős ünnepet ült f. hó 2-án a kies Misérd : reformácziói emlék- és orgonaszentelési ünnepet. Fel is díszítette e czélból templomát; meszelt falak, festett ajtók, ablakok és karzatok fennen hirdették, hogy örömnapra ébredt, melyre már hónapok, sőt évek óta gondosan készült. — Megtelt az istenháza buzgó hívekkel és nem hiányoztak az ily alkalmakkal szívesen látott vendégek sem, hiszen ki ne ismerné a szentírás szózatát: „Örüljetek az örülőkkel?" ki ne venne készségesen részt — hacsak szerét teheti — hitsorsosai örömünnepélyein! Egy bevezető ének eléneklése után oltár elé lépett a pozsonymegyei esperességnek érdemes esperese nt. Bitter Károly somorjai lelkész úr és a 96. zsoltár felolvasásával oly kedves, talpraesett és költői gondolatokkal gazdagon átszőtt beszédet mondott, oly áhítatosan imádkozott az Isten szolgálatába és oltalmába ajánlván az új orgonát, hogy midőn ez végre megszólalt, a hivek igazi elragadtatással zengték egyházunknak régi győzelmi és harczi dalát, az „Erős vár a ! mi Istenünk "-et. Szószékre lépett aztán a helybeli lelkész,