Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - Cikkek - Egyetemes gyűlés után

•346 vériség prot. egyházunk vallás-erkölcsi életének gyökérszála, de ne feledjük el azt, hogy ha a fát leveleitől meg fosztják s törzséről héját lehasogatják : akkor gyökere is elveszti életképességét. Thomay József. Az egyetemes gyűlés után. Ismét végig hallgattuk egyetemes gyülésünk tanácskozásait és ismét visszatértünk szűkebb vagy tágabb körű hivataloskodásunk csendes tűzhelyéhez. A dolog természetében rejlik, hogy az ember nagyobb útjából, melyen sokat látott, hallott és tapasztalt visszatérve, lelkében újra felidézi az átélt órák emlékezetét s számot ád magának azon benyomásról, melyet a látottak és hallottak reá tettek. Ezen benyomásról aztán másokkal szóba is szoktunk ereszkedni, eszmecserébe bocsátkozni s ilyen eszmecserében véleményünk sok másokéval vagy találkozik, vagy mások ellenvéleménye által legyőzetik vagy mások ellenében tért hódít magának. Ily értelemben kívánok én egyetemes gyűlésünkről e téren szólani. — Tán igazam van, s akkor mások is hozzá szólnak és sikerül tán intéző férfiainkat nézetünk helyességéről meggyőznünk, vagy nincs igazam s mások meggyőznek erről és én is fejet hajtok, hogy jól vágynák mindenek ugy a hogy vannak. Én, röviden kimondva, egyetemes gyülésünk jelenlegi szervezetét nem tartom helyesnek s magyarhoni ev. egyházunk autonómiája szellemének megfelelőnek. Minden önkormányzat demokratikus alapon nyugszik. Ezen önkormányzat lehet vagy absolut vagy representativ. Magyarhoni egyházunkban a gyülekezetéktől az egyetemes gyűlésig mind a két árnyalattal találkozunk. A mi gyülekezeteink önkormányzata absolut, minden kérdés a gyűlés elé viendő, s ha van is presbyterium, ez csak végrehajtó közege a közgyűlésnek. Esperességi és kerületi gyűléseink a képviseleti rendszeren alapulnak s bár a gyülekezetek absolutismusa sokszor ezen tanácskozásokba is belejátszik, a legtöbb esetben még is a képviselők szavazata dönt. — Másként van mind ez az egyetemes gyűlésen. — Az egyes kerületi gyűlések megválasztják ugyan képviselőiket az egyetemes gyűlésre, azok közül sokan oda el is mennek, szabad is ott beszélniük, de mikor valamely kérdésben szavazásra kerül a dolog, akkor az egyetemes gyűlés csak a négy kerület elnökségét ismeri, de a képviselőkről tudomást sem vesz. E ponton önkormányzatunk megszűnik demokratikusnak lenni és arisztokratikus jelleget ölt. Igaz ugyan, hogy a négy elnökség szavazatával saját egyházkerülete többségének véleményére támaszkodik, de épen ezen eljárás mellett megtörténhetik az, a mi pl. az anyakönyvek kérdésében megtörtént, hogy, az egyik kerület határozott szint nem vallván, őt esperesség dominálja az egész egyetemes gyűlést. Ily szervezet mellett teljesen egyre mén ki, hogy a kerületek küldenek-e képviselőket vagy nem, épen úgy megtenné az egyetemes felügyelő elnöklete mellett a négy kerületi elnökség közös értekezlete is, a képviselők pedig, kik csak konsultativ, de szavazati joggal nem bírnak bátran otthon is maradhatnának, vagy ha már fel is küldjük őket, akkor ne nevezzük őket képviselőknek, hanem csak tanácsosoknak, mert tanácsukat meghallgatják ugyan, de szavazatukat nem kérdik. És az az, a miről az a meggyőződésem, hogy a protestáns autonómia szellemével ellenkezik. Ismét megpendíttetett a zsinat eszméje, az ez iránti indítványt is megtették, ki is adatott ez a bizottságnak, de az a zsinat mikor fog létrejönni? azt a jó Isten tudja. Az a zsinat bizonyosan az egyetemes gyűlés szervezetével is fogna foglalkozni, s tán jó volna nem mindent a jövőre bízni és én úgy vagyok meggyőződve, hogy az általam felvetett kérdésben nem ártana minél előbb intézkedni. Szerény véleményem szerint a szervezés igen kevésből állana. Tételszám szerint megállapíttatnék, hogy mindegyik kerület hány képviselőt küldhet, ezen képviselők elláttatnának rendes mandátummal, mandátumukat az egyetemes gyűlésen bemutatnák, s e mandátum alapján, ha az kifogástalan, bírnának is aztán szavazati joggal. Ekkor aztán a mi egyetemes gyűlésünk igazi protestáns képviseleti gyűlés is volna és erős a meggyőzedésem, hogy eredménye sokkal több volna, mint a mennyi tényleg vau és tán — tekintélye is. Nem tudom, hogy lesznek-e? kik nézetemet osztják, de a kérdést érdemesnek találom arra, hogy ezen közlönyünkben megbeszéljük. Végre pedig még egyet akarok itt szóba hozni és ez az, hogy kevés bennünk a testületi szellem. Az egész országból gyülekezünk össze az egyetemes gyűlésen, ott egymás mellett helyet foglalunk, mindegyikünk szivén hordja szegény egyházunk felvirágozását, szerény körében ezen fáradozik s midőn a közös érintkezésben alkalom nyújtatnék a nehéz munkához új erőt nyerni, akkor ott nem ismerjük egymást és nem is teszünk semmit, hogy egymással megismerkedjünk. Esperességi, kerületi gyűléseink alkalmával mindig tudunk időt szakítani a kedélyes találkozásra s kedélyes eszmecserére, régi ismeretségek felfrissítésére, újak megkötésére: csak egyetemes gyülésünk olyan, mint egy fényes konczert: az előadásnak vége van, ki ki hátra tolja székét és elszéledünk, mintha nem is volnánk közös édes anyánk, egyházunknak gyermekei. A legszerényebb gyűlések is ismerik az ismerkedési estélyt, csak a magyarhoni ev. egyet, gyűlés képviselői nem. Pedig mily kedvesek az ily órák, s mennyi jónak magvetői! Lám a Luther-társasági konferenczián mily kevesen voltunk, pedig igen sokan helyeslik az eszmét. A jó eszmének mennyi apostolt szerezne a kedélyes társalgás! De mi ezt nem ismerjük. Kérdem: nem lehetne ez máskép? Nem volna-e jó azt a testületi szellemet köztünk is egy kissé ápolni ? Hisz igen kevésből állana az egész. Nem álmodom én fényes bankettekről, hideg étekkel és kétes izű borokkal. Lehetne ezt sokkal olcsóbban és sokkal kedélyesebben is megtenni. Ott van a konferenczia estéje, ugyan az este meg lehetne tartani egy kis ismerkedési estélyt is. Ugy hiszem, az ilyen nem csak vidéken, hanem Budapesten is volna lehetséges. És mily jól esnék az sok embernek! Tán találkozik jövőre, ki a jeget megtöri. Adná a jó Isten! Guggenberger.