Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - Cikkek - Zsilinszky Mihály esperességi székfoglalója

Az állam az elvet igen lassan és fájdalom csak egyoldalúlag lépteti életbe. — Törvényeket alkot, melyek minden felekezetre egyiránt érvényesek, melyek mélyen érdeklik a mi egyházainkat, iskoláinkat, ezeknek felügyeletét, sőt igen gyakran híveink áldozatkészségét is. — E tekintetben elég csak a népiskolai és a középiskolai törvényekre utalnom, melyek közvetve népünk tetemes megadóztatását foglalják magukban. De az egyenlőség hiányzik a másik oldalon. Egyenlők vagyunk a kötelességekben és a munkában; de nem vagyunk egyenlők a jogokban és a jutalomban. Egy ugyanazon mezőn dolgozunk, de nem ugyanazon asztalnál ebédelünk. — Egy ugyanazon szent czél felé törekszünk, de nem egyforma eszközökkel rendelkezünk. — Ezért egyenetlen a küzdelem s ily körülmények között valóban csak gúnynak lehet venni a hatalmasok részéről tett azon biztatást, bogy: tessék versenyezni! Ezen viszás állapotnak törvényes eszközökkel való megszüntetése, és az 1848-ki törvényben kimondott vallásegyenlőség és viszonosság elvének minden következményeivel való tényleges keresztülvitele fogja törekvésem egyik legfőbb tárgyát képezni. De midőn így kifelé biztosítani óhajtom egyházam és felekezetem előhaladásának feltételeit; ugyanakkor biztosítva és érvényesítve kivánom látni egyházunk heléletében a protestántismusnak nagy vívmányait is. A reformáczió a szellemi pangás és erkölcsi hanyatlás helyett új szellem alkotójává lőn; szellemi forradalom volt az, mely a keresztyén vallást visszavezette őseredeti kútforrásához a bibliához; mely megalapította a lelkiismeret szabadságát, mely visszaállította az anyanyelv használhatásának természetes jogát; mely szabad kutatás folytán a keresztyénséget a tudománynyal és az élettel kibékítvén, az emberiség legnemesebb törekvéseinek, a haladásnak, a felvilágosodásnak alapelvévé lőn. Ennek a szellemnek nem szabad kivesznie egyházi életünk folytonosságából. — Ez az a mozgató elem, mely a pillanatnyi hanyatlásból mindenkor felemel bennünket; és nemes küzdelemre készt, valahányszor nagy akadályok gördülnek haladásunk útjában. Ez az a vallás-erkölcsi iránj^, melynek követését és terjesztését különösen a nép lelki vezetőitől várhatjuk. — Tekintsenek ezek vissza minél gyakrabban a reformáczió küzdelmeire; merítsenek belőle erőt, lelkesedést a vallás iránt, legyen jelszavuk a biblia; bizonyítsák életükkel, hogy nem szégyen lik a Krisztus evangyéliomát, hogy keresik és megismerik az igazságot, mely szabadokká teszi őket. Erre különösen a mostani korban van szükség, mikor a könnyelmű és vallástalan gondolkodásmód kezd erőt venni a társadalomban; midőn az ideális czélokért való nemes harczban oly hamar elfáradnak még a fiatal erők is; midőn midenféle világi, nyerészkedő egyletek alakúinak és boldogúlnak, de vallás-erkölcsi és irodalmi czélú protestáns egylet még akkor sem bír megalakúlni, ha oly varázsnevet tűz ki czímeréül, mint a Lutheré, s nem tud létrejönni oly felekezetnél, melynek a világi művelt osztálya mellett hétszáznál több lelkésze és közel kétezer tanítója és tanára van! Ezek, nt. esperességi közgyűlés, kórjelek, melyek komoly bajt jeleznek, mely bajt csak úgy fogjuk kiirthatni, ha a protestántismus elvéhez híven megküzdünk a dermesztő közöny veszedelmével, ha felébredünk mély álmainkból, ha elevenebbé lesz a felekezeti öntudat, ha nagyobb lesz az áldozatkészség, ha őszintébb lesz a tudomány és vallás iránti lelkesedés. Szeretem hinni, hogy a békési ev. esperességet e részben nem fogja érni e vád; szeretem hinni, hogy ennek lelki tanítói világító fáklyák gyanánt fogják mutatni jóravaló népünknek az utat, melyen őseink sokkal több akadályokkal küzdve, dicsőségesen haladtak. E részben az iskoláknak is kitűnő szerep jutott osztályrészül. — Bármi nézetben legyünk arra nézve, hogy állami vagy felekezeti legyen-e az iskola, annyi bizonyos, hogy az iskolák színvonala jelzi legbiztosabban a közmiveltség fokát. — Protestáns egyházunk, s jelesül ezen mi esperességünk mindenkor nagy súlyt helyezett iskoláinak kitűnőségére, s azon volt, hogy a versenyt a fentebb említett egyenlőtlen eszközök daczára is megállja. — Szabadjon reménylenem, hogy tanítóink és tanárjaink ép oly kitartással, ép oly buzgalommal fogják a felvilágosodás és haladás eszméit ápolni és terjeszteni, a mint azt tették dicső elődeik. — Az esperességnek bizonyára nem lesz szentebb kötelessége, mint az. hogy munkájuknak méltó anyagi és erkölcsi jutalmáról gondoskodjék. Nagytiszt, esperesség! Senki nálamnál többre nem becsülheti az egyházunk érdekében tett szolgálatokat; s épen azért senki sem érezheti fájdalmasabban mint én, ha látom, hogy anyagi eszközeink nem állanak arányban azon nagy feladatokkal, melyeket megoldanunk kell. — Épen azért gondjaim egyik főtárgyát fogja képezni, hogy addig is, míg a haza lerója kötelességét, a mi autonom hatáskörünkben megerősítsük a tanári nyugdíj-intézetet és méltóan jutalmazhassuk azokat, a kik az egyház és tanügy szolgálatában fogyasztották el lelki és testi erejöket. — Sok a teendő; s bizonyára a mai gyűlés is elég anyagot fog nyújtani arra, hogy az általam eddig érintett elvek gyakorlati alkalmazás által szentesítessenek. — Nem fűzöm tovább gondolatim fonalát. Az elmondottak, úgy gondolom, legalább jelezték az irányt, jelezték az elveket, melyek engem, mint ezen esperesség felügyelőjét, hivatalos működésemben vezérelni fognak. Kérem a nt. esperességet, annak gyülekezeteit és egyes tagjait, hogy ez irányú működésemben becses bizalmukkal és tanácsukkal támogatni kegyeskedjenek. Kérem, különösen elnöktársamat, önt nagyt. esperes úr, a ki vallásos ihletével, tapintatos vezérletével már eddig is oly érdemeket szerzett magának ezen egyházkerület mindennemű ügyei iránt. — A isteni gondviselés azt akarta, hogy ez időszerint mi vezessük ezen szép és ezen népes esperességnek ügyeit. Tegyük ezt, kérem, vállvetve, közös akarattal, közös lelkesedéssel. Az én személyemben mindenkor kész munkatársra fog akadni, a ki legfőbb dicsőségét abban fogja helyezni, ha a gondjainkra bízott gj-ülekezetek, készséges munkánk mellett felvirágoznak. — Meg vagyok győződve, hogy ntiszteletűségednek nemes lelkét ugyanezen eszmék hevítik. Én részemről bizalommal nézek a jövőbe. — Bízom abban, hogy egyházunk országos helyzete az által, hogy az egyenlőség elve nemcsak a kötelességekre, de a jogokra is ki fog terjesztetni, javulni fog. — Bízom abban, hogy a