Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - BELFÖLD - Dr. Wandrák András emlékezete

•313 s melyeknek nincs szükségük arra, hogy fülledt levegőjüket bizonyos — üditő és egészséges szellő mozgásba hozza._ Vagy talán abban a meggyőződésben van a czikkiró, hogy a többi középiskolák tanügyi állapota érdeklődő közönségre nem talál ? Ellenkezőleg, — legalább minket igen érdekelne. Mert mi szeretünk másoktól tanulni — másokkal versenyre is kelni. Hanem egyet kérünk : legyen a kép hivebb, mint a minőt mi rólunk alkottak s ilyen csak az esetben lehet, ha elegendő tapasztalaton s nem egyszeri látogatáson alapszik. Ritka fényképiró, kinek felvétele előszörre sikerül — még ritkább kormányképviselő, aki egy érettségi vizsgálat után végérvényes Ítéletet mondhat valamely intézet tanárikarának s ifjúságának szellemi életéről. Aki benne él — még az is csak a legnagyobb óvatossággal nyilatkozhatik róla. A tanitás eredménye rendkívül számos tényező közrehatásától függ s egy dolog bizonyos : törvény s kormánybiztosi intézmény önmagán sem az államnak sem nekünk nem teremt jó iskolákat. Pedig czikkirónak úgy látszik az tulajdímképeni czélja, hogy elhitesse a nagy közönséggel, miszerint — mint mondja — „az ez évi érettségi vizsgálatokon észlelt, átlag kedvező eredményekre a törvénynek puszta megléte s az állami felügyelet ellenőrző befolyásának tudata lényegesen befolyt." igazán nem tudja az ember, mit bámuljon e nyilatkozatban : a merész fogást-e, melylyel ez uton a jövőre tervezett s iskolai önkormányzatunk teljes megsemmisítését czélzó megrendszabályoztatásoknak már eleve híveket akarunk szerezni, — vagy a hallatlan elbizakodottságot, mely egy féléves alkotásnak s egy egyszeri visitnek tulajdonítja azt, amit véren és pénzen emelt protestáns iskoláinkban, 8 éven át, annyi, fekete kenyéren tengődő, nemes erő ifjaink fejlesztese s képezése körül felmutatott! Igazán jól értenek oda lent a magasabb politikához, még jobban a mesterséghez, hogyan kell azokat a nyakas protestánsokat egyik kézzel megsimogatni, a másikkal arczul ütni; — mindakettővel megfojtani. Elmondják a bókot, hogy milyen szép múltjok van a mi intézeteinknek s mily tetemes részét képezik ma is közoktatásunknak. Ez a bekezdés — s a vége? „A felekezeti tevékenység és zárkózottság, mely a külvilág szemei elől óvatosan igyekezett elrejteni ,,nyilvános" intézetei beléletét, nehogy az „idegen" kormány abba bepillanthasson, kedvező talaj volt a visszaélések felburjanozásának." Tehát mi rejtegettük nyilvános intézeteink beléletét ?! Meggondolta-e czikkiró, hogy azokról mondta ezt, kiknek egész életök, minden ténykedésök kizárólag a nyilvánosság körében folyik, akik ép önkormányzatukból folyólag mindenkor számot kértek egymástól s számot adtak nemcsak egymásnak, hanem egyházuk legfőbb felügyelője, a koronás király magas kormányának is. Nem az ellenőrzéstől, — nem a rendtől félünk mi, hanem szabadságunkat féltjük, melynek épen az állami bureaukratismus lenne megölő betűje. Ha baj van nálunk — annak oka csak egy: szegények vagyunk. Volna több pénzünk, nem kérnénk másoktól szellemet, mert egészséges szellem nem a hivatal-szobákból árad szét, hanem a valláserkölcsi és tudományos élet szabadságából. Különben e felszólalásunk czélja korántsem a kormánybiztosi jelentések alapján adott vagy azokból levonható tanulságok visszautasításában rejlik. Épen nem. Magunk érezzük leginkább, hogy középiskoláink ügj-ét ren dezni, jövőjét biztosítani kell. érezzük azt is, hogy e czélunk elérésében nem a legcsekélyebb jelentőségű tényező az uj törvény és a kormánybiztosi intézmény s épen azért mint eddig, ezután is teljes tisztelettel viseltetünk iránta. De másrészt elvárjuk, hogy — különösen ministeri megbízásból — oly kíméletlen, tapintatlan — több: igazságtalan modorban senki ne merészkedjék a protestáns iskolákat pellengére állítani s tanáraikat — a hivatalos-bizalmas titok szentségének megsértésével — a világ előtt meghurczolni. Mert ez úgy egyik, mint másik félhez méltatlan eljárás. Aki építeni akar — az jó alapra építsen. Ez a jó alap pedig a jelen esetben a kölcsönös bizalom és tisztelet. De vájjon tisztelheti e egy főiskola tanár-kara az olyan kormánybiztost, aki egyenesen szemük közé vágja: ,,a kormány képviselet miatti félelemből valóban túlságos szigorral jártak el;" vagy az olyat, aki rettentő páthoszszal trombitába fújja, hogy „az iskola legkitűnőbb tanára Renner János, a budapesti egyetemnek és gyakorló iskolának végzett növendéke/' De ne érje a jeleseket, — érje mindazért czikkirónkat a vád, ki elég meggondolatlanul a legbizalmasabb jellegű közléseket is a közönség elé hurczolta. Bizony Renner úr nem köszöni meg e nyilvános bókot — én legalább úgy hiszem. De legyen elég. Leteszem a tollat abban a reményben, hogy jövőben az ilyen tendencziáju közleményektől megleszünk kiméivé hazai közoktatásunk magasabb czélja érdekében. Quod faxit Deus! Dr. Masznyik Endre. Dr. Vandrák András, a bölcsészet tudora, eperjesi ev. ker. collégiumi tanára és sok éveken át igazgató, a magy. tud. akadémia lev. tagja és a Ferencz József rend lovagjának temetése. Végtelen szomorú hír riasztotta fel az eperjesi ev. coll. tanári karát és pártfogóságát és Eperjes városa minden rendű és rangú lakosát szeptember 15-én. — E hír, a mindnyájunkat megrendítő hír, dr. Vandrák A. halálhíre volt. Az eperjesi ev. coll. dísze, a coll. tanárok Nestora, vezére megszűnt élni. — Hogy mit jelentett a hir a collegiumra nézve — melyhez ő 50 éven felül hiven ragaszkodva, lángoló szeretettel, szent lelkesedéssel, fáradhatatlan szorgalommal, jeles lelki adományok által segített, teljesen kiképzett észszel, nemesen érző szívvel, szilárd akarattal szolgálta az emberiség, hazájának, egyházának legszentebb ügyét, a nevelés ügyét, nevelt a hazának több ezer igaz, hű fiat, mivelt polgárt, buzgó protestánsokat, azt el lehet képzelni. Most hiszen, midőn dr. V. A. épen egy évvel ezelőtt 50 éves tanári jubileumát ünnepelte, ezelőtt egv évvel, a midőn a collegium, a város, a megye, a hazai tanintézetek, a hazai ev. egyház, az akadémia sietett örömét kifejezni V. A. örömünnepén, a midőn 0 Felsége, a koronás király is kitüntette őt, méltán egyesült volt sok ezer tanítványa egy szívvel-lélekkel arra, hogy nevét egy Vandrák András-alapítványnyal (2000 frt.) megörökítse ; méltán sorakoztak volt körülte kartársai, hogy őt egy díszes emlékkel kitüntessék, megtiszteljék; méltán zengett távol és közel, iQak és vének ajkain, rokonok, jó barátok, ismerősök, s minden a nevelés szent ügyeért lelkesülő, igaz magyar hazafi ajkain V. A.-nak neve, mert hiszen tudományosságának, hazafias nemes érzületének, atyai szive, társas erényeinek hire, messze-messze elterjedt, s betöltötte