Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - IRODALOM - Konfirmationalis tankönyv. Margócsy J

180 rajta nem lenne az egész a-b-c. Ezen a gyermek játszva tanulná meg egyenkint a betűket. Azután megtanulhatja rajt az olvasást is, úgy hogy a betűkből próbál szavakat összerakni. A ki előbb felismeri a betűt, vagy össze tud rakni egy szót, annak nyereményül cseresnyét, almát, süteményt s egyéb nyalánkságot ajánlott. — Az irást Locke szerint csak akkor szabad megkezdeni, hogy a gyermekek már könnyűséggel tudnak olvasni. Basedow és az általa életbe léptetett philantropicus iskola is igyekezett az olvasástanítás módszerét durva s nehézkez állapotából kiragadva, valamiképen kedveltetőbb modorúvá tenni. Azonban Basedow csupa emberbaráti indulatból még nagyobb túlságba vitte a játékszerűséget, mint Locke. 0 a szó szoros értelmében élvezetessé akarván tenni a betüzést, mézeskalácsból süttetett betűket s azokat megismertetésök után megétette a gyermekekkel. Ilyen mesterkélt s haszontalan műfogásokhoz kellett nyulniok azoknak, kik a gyermekeket könnyűséggel, rövidebb idő alatt, s az akkori természetellenes módszer gyötrelmeitől megmentve akarták olvasni s írni megtanítani. De a játékszerű curiosumok sem nyertek szélesebbköríí elterjedést. S a betűztető módszer csak fenmaradt változatlanúl, a maga épségében, a 16. és 17. századon át is. Papp József. IRODALOM. (Első közlemény.) Evangyélmi Konfirmandusok Tankönyve. Tanítványai számára összeállította Margócsy József. 1884. Losonczon. — Ára (?) Evangélikus egyházunkban a konfirmácziói oktatás egyike a legfontosabb papi — sajnos néhol — tanítói foglalkozásoknak. Nem más az, mint betetőzése az elemi iskolai vallásoktatásnak oly czélból, hogy a felserdült gyermekek saját egyházuk hitéletének alapelveivel megismerkedvén s azoknak igaz voltáról egyénileg meggyőződvén, önelhatározásukból kifolyó lépéssel, öntudatos egyháztagokká avattathassanak fel. A zsidóknál 12 éves korukban kerültek a gyermekek a „törvény" alá : innentul éretteknek tekintették őket s minden tettükért felelősek voltak. Keleten hamarébb nyílik a természet, hamarébb fejlődik a gyermek is. Nálunk a 12 év inkább a hagyományos szokás, mint a józan ész szentesítését bírja. Bizony ami konfirmandusaink, eltekintve a testi fejletlenségtől, értelmileg a korban még korántsem állanak azon fokon, amelyen a hitélet elveinek öntudatos felfogása lehető: szabad reflexió s a közlött anyag önálló feldolgozása, bírálata (mik nélkül pedig az egyház-közösségbe való önkéntes s természetszerű belépés illusorius) hiányzik nálunk. Esküsznek gyermekhittel s bizodalommal az oktató tekintély szavára, s az igazság édes italát vakon szívja magába a szomjúhozó lélek. Igazság édes itala! de váljon azzal — gyenge tejjel — tápláljuk-e őket? Avagy talán megemészthetetlen eledellel tömjük s munkánk eredménye : csömör egy egész életre! A vallásoktatás zátonyra jutott. A biztosnak vélt talaj kisiklott lábaink alól s most inog az épület. Fejetlenség, iránytalanság mindenütt — még az elemi tanítás terén is. Az Isten akarata, törvénye s országának üdvtörténelmi rendje háttérbe szorúl s előtérbe lép, a mindenható egyén a maga képzelt szabadságával s önistenitésbe vesző ábrándjaival. E világ bölcsesége trónra ül s szemébe kaczag a bölcseségnek, mely őt „bolondsággá" tette. Nagy dologba fogtunk : vallást csinálunk, — Istent teremtünk a magunk képére. Megelégeltük az „Egyet", ki magát megismertette velünk, sok kell — épen annyi, ahány sajátos emberi egyéniség vagyon. Szóval egy újabb pogánykor pirkadó hajnala hasad ránk. A régi pogányok istenitették a természetet, — mi majd istenitjük magunkat. Csak az a kérdés megbírj a-e ezt az uj „egyéni" vallást a nép az „istenadta" nép lelke? — Vagy azoknak mégis csak jobb az a vallás, mely elrejtetett a bölcsektől s értelmesektől, nékik — a gyengéknek, önerejökre támaszkodni képteleneknek — pedig megjelentetett. Dehogy! Az újabb konfirmácziói oktatás új utat tör. Változott az idő, változzon a nép is. Tudást a hit helyébe — a megfoghatatlanról. S úgy tőn, amiként beszéle. — A pap, ki eddig a Krisztus evangyélioma szolgájának tartotta magát s a Krisztus egyháza számára nevelt híveket, most falun mester-iskolát nyit és „saját tanítványai" épületére állítja össze nagy s merész vonásokban: „egyéni vallását." A subjektivizmus kétségtelenül egyik lényeges alkotó eleme a valódi protestáns felfogásnak. Vallástan, mely merev objektivitásával békóba veri egyéni meggyőződésemet s kizárja a szabad feldolgozás s elsajátításnak még csak lehetőséget is — vak hitre vezet, de élő hitet nem teremt. Hanem quod uni iustum, alteri aequum. Amily objektiv az evangelikus keresztyén tan rám nézve addig, mig az én sajátos énem annak minden egyes tételét öntudatosan fel nem dolgozta, époly objektív az oktató egyéni (bár rá nézve üdvözítő) vallási meggyőződése is. S kérdem (eltekintve attól, hogy elvégre is közös alapon, közös kötelékbe álltunk) egyáltalán jogosult-é, avagy csak tanácsos-é a gyenge felfogású, ítéletre képtelen gyermeksereget, mindjárt a fejlődés és fejlesztés kezdetén, belesodorni a forrongó eszmék árjába s kizavarni a természetes s fokozatos fejlődés menetéből. Ezek a gondolatok jutottak eszembe, mikor az előttem levő kis tankönyvet, Margócsy műhelyéből, kezembe vettem s át- meg átvizsgáltam. Lássuk, mennyiben volt igazam. * * * Nemcsak az öltözkedés, a tankönyvirás terén is hódit a divat. Eddig a konfirmandusok számára irt kézikönyvek kérdések és feleletekben s bizonyos rendszeres beosztással tárgyalták az anyagot. Minta gyanánt főként Luther kis kátéját tartották szem előtt, s nézetem szerint nem rossz választással. Az a kis káté ihletett és érett termelés s nem olyan sületlen fajta, mint a mik nem nyomában, hanem csak utána itt-ott keletkeztek. De hát úgy látszik, elhitették magokkal az emberek, hogy a mi régi az elavult is, rossz is. Margócsy hallott összehasonlító nyelvészetről, meg összehasonlító vallástudományról. Azután meg azt is hal-