Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - Cikkek - Gyermek istentisztelet

154 külső megjelenése által is rontja a tekintélyt, s ha a magáét rontja, csökkenti a többiét is egyszersmind. Én is felhozhatnám azt is, hogy többen az által veszítik el tekintélyüket, mert nincs semmi megnyerő modoruk, nem tudnak a néppel, a nép ízlése szerint elég szivélyességgel érintkezni, beszélni, a miveltebbeket pedig szinte kerülik, mert a finomabb társalgás épenséggel nincsen kezükre. De hát erre nézve azután védelmet is lehet felhozni, azt t. i. bogy theologiai intézeteinkben ilyesmire ugyanhogy nem is nevelik ám az ifjakat. Pasztoralist tanultattak ugyan velünk, de ez is csak száraz paragraphusokból állott, elég volt ha azokat szórói-szóra betanultuk, a hozzá szükséges és az életben használható jó tanácsok elmaradtak s ugy látszik ujabban még inkább elmaradnak, mert a mostanában végzett theologusok, illetőleg felszentelt papok, még kevesebbet adnak a külsőre, a modorra, mint az öregek. Nagyban hátrányára van az ev. papi tekintélynek az is, hogy amint külsőleg a viseletben, a modorban eltérünk egymástól, ugy nincs egyöntetűség szellemi munkálkodásunkra nézve is. — Agendája most már a fiatalabb papok közül csak minden tizediknek van, nincs tehát mihez a többség magát alkalmazza. A templomi istentiszteletnél — ünnep- és vasárnapokon — még csak van egy kis egyformaság amennyiben majdnem mindnyájan az előirt evangéliumok alapján prédikálunk; de keresztelésnél, egyházkelésnél. esketésnél. itt már — lehet mondani — ahányan vagyunk, annyiféleképen járunk el. Még nagyobb az eltérés a temetéseknél. Egyik helyen búcsúztatóval, másik helyen csak imával, sok helyen pedig még a gyermekeket is predikáczióval temetik. Mit idéz elő ez az egyformátlan eljárás, könnyű kitalálni. A nép azt a papot, a ki búcsúztat is, vagy a halott fölött prédikál, magasztalja, dicséri, azt a papot ellenben, aki csak imádkozik, alázza, ilyenolyan tudatlannak, szegénynek híreszteli. Az is tekintélyünk ellen van, hogy bár ostorozzuk is azt a sokat emlegetett korszellemet mindamellett közülünk is igen sokan elragadtatnak általa. Elvilágiasodott — hogy ugy szóljak — maga az egyházi szónoklat is. Templomi beszédeknél sok helyen a biblia legfeljebb csak arra szolgál hogy az alapige olvastatik belőle. Vannak papok, akik szinte tüntetnek azzal, hogy egyre-másra czitálnak a költők, a hajdani görög, latin bölcsek műveiből, ellenben a legnagyobb bölcsnek, Jézusnak szavait csak elvétve veszik nyelvükre. Pedig a népnek most is legdrágább, legkedvesebb könyve a biblia s azért megy a templomba, hogy az Isten igéjét hallgassa, ha ezt nem hallotta, nem is épült lelke a beszéden s papja iránt sem buzdul olyan tiszteletre, a minő tiszteletet érezne és táplálna iránta keblében akkor, ha az Urnák ezen szolgája valóban az Urat szolgálná. Noha többet is tudnék még felhozni olyast, a mi tekintélyünket napról napra alább sülyeszti, de hát azt gondolom — majd szólanak ehez mások is, azért csak egyet említek még meg röviden. Kimondom ugyanis nyíltan, hogy nagyon is szabadjára vagyunk eresztve és ezt a szabadságot többen igen felhasználják, vele visszaélnek. Sok a mértékletlen életű közöttünk; vannak kollégák, akik csak akkor tartóztatják kissé magukat, ha reverendában vannak, ha ezt ledobták, oda vegyülnek a mulatozók közé s azokkal versenyt ürítgetik a poharakat, míg nem teljesen levetkőztek minden papiasságot magukról. A mit itt — tapasztalatból szólva —• elmondtam, mind abból az is kiviláglik, mit kellene tenni magoknak az ige hirdetőinek, hogy papi tekintélyük csorbát ne szenvedjen, az a tekintély t. i. mely okvetlen szükséges arra, hogy a számunkra kijelölt munkatér parlagon ne maradjon, hanem az Isten dicsőségére s a lelkek üdvére minél több és nemesebb gyümölcsöt teremjen! Laucsek Jónás, vadosfai ev. leik. A gyermek-istenitisztelet. Az „Ev. Egyház és Iskola" 16. számában a fenti czím alatt egy igen érdekes czikket olvastam. A czikkben vitatott eszmét igen fontosnak tartom s ezért a szőnyegre hozott kérdéshez legyen szabad nekem is hozzá szólanom. A kérdéses czikk polémiájába nem szándékom ugyan beleszólani, annál kevésbé, minthogy Isó tiszttárs úr czikkét ismerni nincs szerencsém. De a felhozott kérdés általános érdekű lévén, helyén valónak találom, hogy a kérdéshez többen is hozzászóljunk. Mindenek előtt megjegyzem, hogy épen nekünk protestáns lelkészeknek az ifjúságnak vallási oktatását különösen kell szívünkön hordanunk. Es hozzáteszem: nem tanácsos megelégednünk azzal, hogy az ifjúság a vallásban csak addig oktattassék, míg a mindennapi iskolába jár, hanem ez oktatást ki kell terjesztenünk a konfirmáczió utáni legalább 5—6 évekre is. Ugyhiszem, ebben mindnyájan egyetértünk. És már most nézzünk az egyes időszakokra eső munka feladatát és mikéntjét. Hol iskoláink felekezetiek, tehát a mieink, ott a vallási oktatás miatt nem aggódom. Ott vannak első sorban ami tanítóink, saját egyházunk gyermekei, kik egyházunk történetéből megtanulták azt, hogy egyházunk aszerint áll vagy bukik, amint a vallási oktatást vagy igen lelkiismeretesen gyakoroljuk vagy elhanyagoljuk. A lelkiismeretes tanítás ellenőrzése pedig nekünk lelkészeknek kötelességünk. Eljön aztán még minden évben a konfirmándusok oktatása, mely tisztán csak a lelkész feladatát képezi s amelyre kiváló gondot kell fordítanunk, hogy aztán, mikép vették az Úr Jézus Krisztust, aképen járjanak ő benne, meggyökerezvén és felépülvén ő benne, és megerősülvén a hitben, a miképen taníttattak, bővelkedvén abban hálaadással ! Másként áll azonban a dolog ott, hol az iskolák nem felekezetiek, tehát nem a mieink. Ez iskolákban a mi gyermekeink vallási oktatásáról biz nekünk lelkészeknek kell gondoskodnunk s ha ez — a mi sok helyen tán igen természetes — sokszor nehezünkre is találna esni, meg kell gondolnunk, hogy ezzel azon fontos missziónak tartozunk, melyet hivatalbalépésünk perczében saját egyházunk irányában magunkra vállaltunk. Már most ugyan ezen gyermekekkel, kik akár a tanító, akár a lelkész által a héten át a vallásban rendesen oktattattak, tartsunk-e akár hétköznap, akár vasárnap még külön prédikácziós isteni tiszteletet? Én azt mondom: nem! Az e korban levő gyermekeknél a reájuk fordított külön prédikácziónak haszna nem lesz. Igen, ügyeljünk reá, hogy