Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - ISKOLAÜGY - Vallásokt. a prot. népiskolákban

134 A független anyagi helyzetű, a jómódú ember bizonyos mértékben és alakban tekintélylyel is bir a nagy — külsőség után itélő közönség előtt. — De egyrészt a gazdag ember tekintélyére nekünk papoknak aligha van szükségünk, másrészt a tisztes szegénység igen gyakran még tiszteletet költ s ig}' a tekintély forrásává is válik. Sokan evang. egyházunk szervezetében találják a bajokát s irigy szemmel tekintenek a róm kath. egyház papjainak szervezetileg kiemelkedő állására. — Ez sem egészen üres beszéd. — Egy oly zárt, egységes szervezet, mint a róm. kath. egyházé már magában véve is imponál, s e szervezetnek minden tagja amaz impozáns háttérrel mindenesetre a közönség szemében tekintélyesebb alakot mutat, mint a lazábban tagolt evangelikus egyház elveinek képviselője. — Azt is állítják, hogy az evang. egyházban uralkodó választási rendszer, mintegy függővé teszi a papot híveitől, mig a róm. kath. egyház, kinevezési rendszerével annak a néptől való függetlenségét biztosítja s egy felsőbb hatalom küldöttjévé avatja, ki Isten és emberek közbenjárójául szerepelve, a róm. kath. egyház hitrendszerének alapján, az egyház hiveit tiszteletre, hódolatra készti, mely követeléssel az Igének egyszerű hirdetője fel nem léphet. A történelmet, az életet hamisitanám, ha e tényt tagadni akarnám. — II. Ferdinándról mondja hírhedt gyóntatója Lamormain jezsuita, ha a császár pappal és angyallal találkoznék, a papnak hódolna, ki számára az eget megnyitja, mig az angyalnak bátat fordítana s Pcronnc nem tudja eléggé dicsőíteni azt a magasztos hivatást, melynek viselője, a miseáldozatnál kényszeríti Krisztust leszállani az atya jobbjáról, hogy azt megáldozza a nép üdveért. — S hogy az igazhivő róm. kath. ily majdnem túlvilági .dicskörben látja és tiszteli papságát, azt tagadni nem lehet. — Azonban nem hiszem, hogy volna igazi evangelikus protestáns pap, ki habár álmában is ily dicsőség, ily tekintély után vágyódnék. Fentebbiekben a külUkintély hanyatlásának okaira nézve, talán sokat is engedtem; minthogy azonban sem ily kiiltekintélyre nem áhítozom, sem azt -nem kívánom, hogy arra törekedjünk; de meg a fentemlített körülmények megváltoztatása részben nem áll hatalmunkban, részben mint a legutolsóra, elveinknél fogva, melyeü szentek és örökkévalók, még csak gondolnunk sem szabad: megkísérlem jellemezni az ev. protestáns pap tekintélyét, milyennek én óhajtom s reámutatni a megszerzését s fenntartását biztosító tényezőkre. A vallásoktatás prot. népiskolákban. Az 1868. XXXVIII. t.-cz. értelmében készült s a népiskolák számára kiadott min. tantere a hit- és erkölcstan tanítására nézve semmit sem ír elő, sem a czélt, sem az anyagot, sem a tanítás menetét nem jelöli ki. Szabad rendelkezést hágy tehát az egyes felekezeti hatóságoknak a vallásoktatásra nézve, csupán a heti órák minimumának (2 óra) megtartását teszi kötelezővé. így ág. hitv. evang. felekezetünk népiskoláiban is belügynek maradt a vallástanítás. Az egyház maga szabhatja meg a tananyagot, a tanítás módját és menetét. S ez így jól volna. De az már nem jól van, hog}' míg a többi szakok tanításában — úgy nálunk, mint a községi s egyéb felekezeti iskolákban — épen a min. tanterv általános érvén}'énél fogva meglehetős egyöntetűséget tapasztalhatunk: addig a vallástanításra nézve ev. népiskoláinkban igen nagy az ingadozás. Pedig dunántúli ev. egyházkerületünk, a 70-es évek elején kiadott, s az egy tanitós népiskoláknak szóló tantervében a vallástanítást illetőleg egészen helyes uton jár. Eltekintve azon tévedésétől, hogy a bibliai történeteket s a vallástant — értve a kátét — két külön tantárgynak veszi: helyes pädagogiai érzékkel jelöl ki az I. csoport, vagyis az alsó 3 osztály számára évenkint néhány bibliai történetet; a II. csoport — a felső három osztály — számára hasonlókép minden évre néhány bibliai történetet, már nagyobb számban, továbbá Luther kátéjának 3 első részét, s a ker. egyháztörténet főbb vonásait. — Kár, hogy nem ád bővebb s részletesebb utasítást, hogy nem mondja meg, mely bibi. történetek tárgyalandók az egyes osztályokban, s micsoda czélt kell elérnünk azok tanításával. — így nem csuda, ha sokan nem fogván fel a tanterv intenczióját, nem is alkalmazkodtak ahhoz, hanem érvényre emelve egyéni felfogásukat, vagy megmaradva a régi jó idők hagyományos kerékvágásában, a legkülönbözőbb utakon — módokon — igyekeztek feladatuknak megfelelni. így történhetett meg az is, hogy egyik dunántúli ev. tanító egyesület, folyó év elején — különben meglehetős magas tónusban — megindított hivatalos közlönyében vitatételül tűzvén ki azon kérdést, hogy hogyan lehet a vallástani tárgyakat népiskoláink egyes osztályaiban úgy a päd. elveinek, mint prot. egyházunk valláserkölcsi szellemének megfelelőleg felosztani, — a tétel végére illeszti: „Es ezzel kapcsolatban fejtessék ki az is: vájjon indokolt-e a Keresztyén Abcé-nek újból való behozatala népiskoláinkban?" — Aki Edvi Illés Pálnak ezen, a maga idejében jeles, kérdések és feleletek alakjában irt kis könyvét átlapozza, : z látni fogja, hogy az csupa nehéz, fogalmi meghatározásokból áll, kezdődvén a keresztyén Abcé fogalmának meghatározásán. Hogyan adhatnók ezt 8—9 éves gyermekek kezébe? S hogyan pótolhatná e könyvecske az alsó fokon a bibliai történetek okszerű tanítását! — Nem jobb volna-e azoknak, kik úgy látszik a vallástanításnak sem anyagával, sem módjával tisztában nincsenek, ha a fentebb említett egyházker. tantervhez tartva magukat, az ott kijelölt anyagot dolgoznák fel? Igen, csakhogy a nevezett tanterv épen a miiként-re nem mutat rá, még csak nagyjából sem. — S épen ezért sokkal kényelmesebbnek találják sokan a „Keresztyén Abcé"-hez fordulni, melynek — a gyermekek értelmi fokát legtöbb esetben túlhaladó — kérdéseire a kész feleletet betanítani, a tanítóra nézve, mindenesetre kevesebb fáradsággal jár, mint alkalmas bibliai történeteken szemléltetni a vallás-erkölcsi elvont igazságokat s a gyermekkel magával kihozatni azokat az ő nyelvükön elbeszélt történetekből előre átgondolt kifejtő kérdésekkel. Eltekintve attól, hogy osztatlan vagy osztott népiskoláról van-e szó, a vallástanítás az alsó osztályokban, a pädagogusok megegyező véleménye szerint, nem lehet még rendszeres vallástanítás; hiszen a gyenge gyermeki elme még nem képes a vallás-erkölcsi elvont tételeket, igazságokat, mint ilyeneket felfogni. Hogy mégis megértethessük azokat, itt is mint egyebütt a szemléltetéshez folyamodunk. S hogyan szemléltessük a vallási igazságokat? Feleletünk ez : oly történetek elbeszélése s fejtegetése által, melyek-